GEBERLE ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

GEBERLE ERZSÉBET
GEBERLE ERZSÉBET (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény vitájában a mai napon nagyon sok általános érv elhangzott pró és kontra a parlamenti patkó mindkét oldaláról. Engedjék meg, hogy én most a felszólalásomban két fejezettel foglalkozzak egy kicsit részletesebben, a miniszterelnökség fejezetével, illetve a Külügyminisztérium fejezetével. Nagyon érdekes, hogy Gruber Attila képviselőtársam az előbb pont ezzel a fejezettel foglalkozott, remélem, egy kicsit más megvilágításban tudom bemutatni a költségvetésnek ezt a részét.
A határon túli magyarok programjainak támogatása a miniszterelnökség fejezetében kapott helyet. A megújított nemzetpolitikai koncepció által meghatározott kormányzati feladatok alapján történt meg az előirányzat tervezése. 2007-ben az elvégzett közfeladat felülvizsgálata is megerősítette a vállalt feladatok változatlan továbbvitelének szükségességét. Nézzük meg részletesen, hogy milyen konkrét programokat és támogatásokat tartalmaz ez a fejezet.
A határon túli magyarok oktatási programjainak támogatási előirányzata tartalmazza az erdélyi magyar felsőoktatás támogatását. Szintén ez a fejezet támogatja a Pro Hungaris Kulturális és Értékközvetítő Alapítvány működését. A kedvezménytörvény alapján járó oktatási, nevelési támogatás biztosítja évek óta normatív alapon a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségű alap-, illetve középiskolások, valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók támogatását. A szórványoktatás és a csángó magyarok támogatási kerete biztosítja a Kárpát-medencei magyar szórványoktatás hatékonyságának növelését, a tanulók számára kollégium biztosítását és a csángó magyarok programjainak támogatását. Szintén a határon túli magyarok programjainak támogatásai közé tartozik a nemzetpolitikai tevékenység támogató kerete. A határon túli magyar szervezetekkel egyeztetve került meghatározásra az a nemzeti jelentőségű intézményi kör, amely középtávú támogatási célként kijelölt programok, fejlesztési célok finanszírozását teszi lehetővé.
Az előirányzaton belül hét különböző keret elkülönítésére került sor: a nemzeti jelentőségű intézmények és programok támogatási kerete, a kedvezményekhez való hozzájutás elősegítésére létrehozott információs irodák támogatása, koordinációs keret, amely a határon túliak anyaországgal való kapcsolattartását elősegítő támogatások nyújtására és a határon túli kulturális, oktatási és közösségi intézmények működési zavarainak elhárítására, illetve kisebbségpolitikai szempontból kiemelten fontos rendezvények, programok támogatására szolgál. A gazdaságfejlesztési és vállalkozásösztönzési keret az uniós forrásokon alapuló fejlesztések pályázati támogatását szolgálja. Ez biztosítja, hogy a külhoni magyarok a pályázati lehetőségekről tájékoztatást kapjanak.
Mivel vészesen fogy az időm, és majd az adásidőn kívüli részben szeretném folytatni, csak Gruber Attilának szeretném válaszolni, hogy a Szülőföld Alap részére történő pénzeszközátadás végül, de nem utolsósorban a tavalyi 2 milliárd 217 millió forintról idén 2 milliárd 422 millió forintra emelkedett.
Folytatni fogom az adásidőn kívül. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem