GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nyilván nem Kékesi képviselőtársamra szeretnék reagálni most, hanem két ellenzéki vezérszónok is említette, hogy nem külön soron tervezte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a nemzeti kiegészítő támogatást. Való igaz, az ÁSZ ezt csak azért kifogásolta - ez elhangzott a bizottsági ülésen -, mert a köriratban így volt. Időközben a Pénzügyminisztériumot meggyőztük, és szeretném a képviselőtársaimat is meggyőzni arról, hogy helyesen döntöttünk, amikor ezt tettük, hiszen abban az időszakban, amikor a költségvetési törvény készül, semmilyen európai uniós irányelv még a következő évre nincsen kész. Ennek a számnak - hiszen leírtuk az összeget, hogy ez 78 milliárd forint - költségvetési soron való fix lerögzítésének az a kockázata, hogy ha mondjuk, ez nem 78, hanem 77,9 vagy 78,2 milliárd, akkor költségvetési törvényt kellene miatta módosítani. Ezért döntöttünk úgy, hogy maradunk a korábbi gyakorlatnál, amikor egy jövedelemtámogatási soron hozzuk ezt az összeget. Természetesen az a sor tartalmazza a top up összegét, tehát semmilyen trükközésről nincs szó.
Azért annyit elmondok a képviselőtársaimnak, hogy 13 különböző borítékon keresztül kapják a termelők ezt a támogatást, és különböző időszakokban úgy, hogy az MVH fizeti, de az FVM indítása alapján. El lehet képzelni azt, hogy ha bármilyen kvótában vagy egyébben nem tudják teljesíteni az előírt számot, akkor ide-oda néhány százmillió forinttal mozoghat ez a történet. Ennek az ügynek csak ez az oka, tehát semmi más oka nincsen, ezt elfogadta a körirattal kapcsolatos véleményünk alapján a Pénzügyminisztérium is. Még egyszer mondom, az ÁSZ csak azért kifogásolta, mert az eredeti köriratban úgy szerepelt, hogy azt hozzuk külön soron. Semmi akadálya nem lenne, hiszen az összeget megmondtuk, ebben semmi titkolnivaló nincsen, de sokkal korrektebb azt mondanunk, hogy egy szöveges költségvetési indoklásba beleírtuk az összeget, viszont ennek a tényleges összege mindig a következő zárszámadásnál derül ki. Mondom, ez néhány száz millió forinttal az igénybevétel alapján - hiszen rengeteg borítékról van szó - mozoghat ide-oda. Azért mondtam ezt el, mert több helyen felmerült, és szeretném ezt a vitát ezzel, azt gondolom, lezárni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem