MOLNÁR ALBERT

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR ALBERT
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő költségvetés egy feszes, takarékos, de tartható költségvetés, mindazon állami kiadásokra forrást tartalmaz, amelyekre az állam kötelezettséget vállalt.
Mindjárt frissiben Balla képviselő úrnak hadd mondjam, hogy ha valaki azt mondja, hogy nem közeledünk a maastrichti kritériumokhoz, akkor meg kellene nézni, hogy melyek ezek. Most ennek csak négy elemét sorolom fel önnek. Az egyik az államháztartási hiány, ami 2006-ban még 9,2 százalék volt, az idén 6,4 százalék lesz, jövőre pedig a tervben - ha olvasta - 4,3 százalék van. Az inflációt figyelembe véve 7,5 százalékról 4,5 százalékra megyünk le, stabil a forint árfolyama, a kamatszint pedig egyre csökkenő ütemet mutat. Ennyit arról, hogy nem közeledünk. Tehát mindenképp közeledik a magyar gazdaság ezekhez a kritériumokhoz.
Amikor a költségvetésről beszélünk, a 2007-es folyamatok tovább fognak menni a 2008-as gazdasági évben is, és ez azt jelenti, hogy takarékosan, de valamennyi állami feladatra forrást biztosítunk. Minden egyes magyar állampolgárra 2,7 millió forint bruttó hazai terméket fogunk megtermelni, a bruttó hazai termék növekedése 2,8 százalék lesz. Az infláció az idei 7,5 százalékról 4,5 százalékra fog csökkenni. Nagyon jelentős lesz a külkereskedelmi egyensúly javulása, közel 1 milliárdot mutat a 2007. év, tehát 1 milliárd euróval jobb lesz a külkereskedelmi mérleg, mint 2006-ban. Ezek szép számok, mégis vannak problémáink és gondjainak, és köszönet a magyar társadalomnak, hogy 2007-ben támogatta ezt a programot.
Feladatom, hogy a 2008-as költségvetés néhány fejezetéről szóljak önöknek, hadd kezdjem mindjárt az Országgyűléssel. Az Országgyűlés gyakorlatilag folyó áron ugyanolyan összeget fog kapni, annyit tervezünk, mint amennyit 2007-ben, 15,2 milliárd forintot, ebből mintegy közel 300 millió forint fejezeti tartalékként kerül beállításra. Van egy fontos tétel, a Kossuth tér rendbe tétele, amelyre 385 millió forintot tartalmaz az Országgyűlés fejezete.
A közszolgálati médiák 53 milliárd forint összegben részesülnek a törvénytervezet szerint. A Magyar Rádió plusz 250 millió, a Magyar Televízió 325 millió, a Magyar Távirati Iroda mintegy 165 millió forinttal többet kap, mint a 2007. évben. A Magyar Távirati Irodánál az olimpiai közvetítés indokolja a többletkiadások betervezését.
Az országos kisebbségi önkormányzatok támogatására 1,3 milliárd forint van betervezve, 2 százalék körüli növekedést tartalmaz a fejezet.
A köztársasági elnökség fejezet bázisszinten van tervezve, gyakorlatilag azonosan az összes többi állami hatósággal.
(16.30)
Az Alkotmánybíróságnál 1 milliárd 576 millió a költségvetési előirányzat, amely személyi jövedelmekben és járulékokban tartalmaz egy 88 millió forintos többletet az elmúlt évhez képest. Közel 3 százalékkal többet terveztünk az Alkotmánybíróságra.
Az Országgyűlési Biztosok Hivatala 1,3 milliárd forint, ez gyakorlatilag ugyanannyi, mint a 2007. évben.
Az Állami Számvevőszék 7,8 milliárdos előirányzata 3,4 százalékos növekedést tartalmaz 2007-hez képest. Itt dologiban 150 millió, illetve intézményi beruházásban 100 millió forint többlet van betervezve a növekvő állami számvevőszéki feladatok biztosítására.
A bíróságok 72,2 milliárddal gazdálkodhatnak, személyi juttatásokra 600 millióval lesz több, beruházásokra 300 millió forinttal lett több tervezve. Összességében a bírósági fejezet mintegy 3 százalékkal több, mint a 2007-es.
Az ügyészség hasonlóképpen közel 30 milliárddal gazdálkodhat.
A Gazdasági Versenyhivatal, amelyet 1990-ben hoztunk létre a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló '90. évi törvény által - azt gondolom, azóta igazolta létjogosultságát a piacgazdaságban -, 1,6 milliárd forinttal gazdálkodhat. Ez plusz 6 százalékot jelent, itt megjelenik a létszámbővítés költségvetési fejezetbe való betervezése.
A Magyar Tudományos Akadémia 50,1 milliárddal gazdálkodhat. Itt kiemelném az 1,1 milliárdos fejlesztési többletet, illetve az EU-s pályázatok önrészére a 300 millió forint összeg betervezését.
Amikor hallgattam a hozzászólásokat az imént, az jutott eszembe, hogy ezek a falak mennyi sirámot hallhattak már költségvetési tárgyalásnál, és ugye több mint száz éve hallgathatják ezek a falak, hogy egy-egy ágazat miként megy csődbe, romokba, de a következő évben mégiscsak volt kultúra is, színház is meg egészségügy is.
Azt gondolom, hogy ugyanazt kell tennünk, mint otthon: azt a pénzt, ami a családi kasszába befolyik, tisztességesen, arányosan el kell osztani. Itt sincs más feladatunk, mint hogy az ország pénzét racionálisan és normálisan osszuk be. Ha most kétszer annyit adnánk egy ágazatra, a jövő évben már az is kevés lenne, ha háromszor annyit, akkor pedig az lenne kevés a következő évben. Tehát képviselőtársaim, csak úgy, mint otthon - javaslom, hogy támogassák a költségvetést.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem