VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg először is, hogy két mondatban talán reagáljak az előttem szóló frakcióvezető asszony mondanivalójára. Kicsit déjŕ vu érzése volt az embernek, hogy mintha már hallotta volna ezt a beszédet valahol. Nem így, nem ebben a szerkezetben, hiszen most valóban a helyzet annyira rossz, hogy ezt még Lendvai Ildikó sem tudja letagadni, hanem azért mégis, mintha 2000 őszén ugyanezeket a mondatokat, ugyanezeket a szerkezeteket hallhattuk volna: a gazdaság többé-kevésbé jól van, a kormány a helyén van, a beérkezett adó- és járulékbevételeket a lehető legkitűnőbb módon osztja el az emberek között, és azért mindenkinek jobb lesz egy kicsit majd jövőre.
Kedves Ildikó! Lehet, hogy én egy másik költségvetési anyagot kaptam meg, de a 2008-as költségvetési elképzelésekből, amit legalábbis az ellenzék megkapott, nem egészen ezt olvastuk ki. Ami pedig a rám való hivatkozását illeti - ezzel kezdte, megtisztelt a hozzászólása elején ezzel, hogy személyemet említette -, valóban azt mondtam egy konferencián, hogy elég szűk a mozgástér, csak lehagyta azt a mondatot, ami előtte szerepelt, hogy a kormány olyan csőd közeli állapotba hozta a magyar gazdaságot, hogy valóban rendkívül szűk a mozgástér. Tudom, hogy ez kellemetlen önnek vagy önöknek, de így kerek a mondat, ez a két mondatrész talán összetartozik.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy én magam is egy kicsit tágabb kitekintéssel kezdjem, hiszen meggyőződésem, hogy a 2008-as költségvetés, sőt nyugodtan mondhatom, a 2006 és 2010 közötti ciklus költségvetéseinek alapját nem most rakja le a kormány, nem most fogadja el ezeket a parlament. Ezek “alapjait” alapvetően 2002 és 2006 között tette le a kormány, idézőjelben. Azt is mondhattam volna, hogy módszeresen rombolta le a korábbi kormányok gazdasági teljesítményeit és eredményeit. Ebben a 2006 és 2010 közötti időszakban képletesen Őszöd árát fizetjük meg valamennyien.
Balatonőszöd árát most nem abban a tekintetben értem, hogy az ott elhangzott és elhíresült beszéd, az ott lévő frakcióülés költségeit kellene itt számba vennünk - ez nyilván csepp a tengerben -, inkább abban a tekintetben kell Őszöd áráról beszélnem, hogy mindaz, amit a miniszter úr úgy jellemzett, hogy négy évig nem csináltunk semmit, hogy hazudtunk másfél éven keresztül reggel, este meg éjjel, annak az árát fizeti meg most az ország a 2006 és 2010 közötti időszakban.
Emlékezzünk csak vissza, hogyan is történt mindez! 2002-ben egy gazdaságpolitikai váltás volt - nem arra gondolok elsősorban, hogy lemásolták az adó- és a vámeredményeket -, a gazdaságpolitikai váltás alatt azt értem, hogy az akkori növekedés forrásait szüntette meg a kormány. Emlékezzünk vissza: az azt megelőző kormány időszakában az volt a vezérelv, hogy a növekedés többletforrásaiból lehet az életminőség, az életszínvonal javítására fordítani, de fele részben azért illik a forrásokból a növekedést megalapozó döntéseket is támogatni, beruházásokat és munkahelyteremtést.
(12.10)
Ez az elv szűnt meg 2002-től. Leállt a gazdaságfejlesztés - emlékezzünk vissza a lakásépítések visszafogására -, a hazai vállalkozások támogatása megszűnt, sorozatban adóemelésekre került sor 2003-ban, 2004-ben és 2006-ban is, és egy politikai osztogatás kezdődött el, akkor még 2002-ben az önkormányzati választások megnyeréséért, 2006-ban a parlamenti választások megnyeréséért, fogalmazzunk tisztán és világosan: a hatalom megtartásáért.
Ezt fogalmazta meg úgy a miniszterelnök úr Balatonőszödön, hogy négy évig nem csináltunk semmit, és olyan mélyre vittük le a gazdaságot, ahogy azt korábban el sem tudtuk képzelni. Ennek az időszaknak az árát fizetjük meg most ebben a parlamenti ciklusban.
De nem szeretnék ezzel túlságosan sokat foglalkozni, ugorgyunk, ahogy Pósalaki bácsi mondta a híres Móricz-regényben, hagyjuk most, hogy mit ígértek nekünk Medgyessy Péter, László Csaba, hogy miről beszéltek az euró bevezetése kapcsán. Arról szeretnék most beszélni - és a felszólalásomnak két része lesz -, hogy hol helyezkedik most el Magyarország, hová került az elmúlt évek gazdasági kormányzati lépései következtében, és hogy hogyan tudunk innen elmozdulni.
Teljes mértékben osztom számvevőszéki elnök úrnak, Kovács Árpádnak a véleményét, hogy 2007 őszén ma már az a fontosabb, hogy az a közös baj, amit az MSZP-SZDSZ-kormány előállított, hogyan kezelhető. De egy jó terápiának mindig a helyes diagnózis az alapja, ezért engedjenek meg néhány szót erről is. Ebben a tekintetben kétféle mércét választhatunk: az egyik mérce saját magunk, az ország korábbi vagy a jövőbeni állapotához viszonyítjuk a várható 2008-as helyzetet, vagy pedig a versenytársainkhoz viszonyítunk. Veres János a könnyebbik utat választotta, 2008-ról szólva a 2006-os és a 2007-es helyzetről beszélt. A miniszter úr ahhoz képest valóban lendületes forgatókönyveket tudott vázolni, de elfelejtkezett arról, hogy a 2006-2007-es költségvetésben azért neki még döntő része volt, döntő felelőssége.
Én a 2001-et nem akarom most viszonyítási pontként választani, engedjenek meg tehát egy olyan viszonyítási pontot, amit az országok közötti versenyfutásban a konkurencia jelent az ország számára, hogy az Európai Unió újonnan csatlakozott 12 országának az átlagához képest hol helyezkedik ma el Magyarország.
Kezdjük az államháztartási hiánnyal, hiszen itt hosszú litániát hallottunk arról, hogy az milyen őrületes módon fog csökkenni a következő évben. Nem árt azonban, ha tudjuk, hogy 2006-ban és 2007-ben is utolsók voltunk Európában. A zárszámadás kapcsán már említettem önöknek, hogy a világon 2006-ban is csak egy ország előzött meg bennünket, Libanon, ahol 14 százalékos volt az államháztartás hiánya, tekintettel arra, hogy éppen háborúban álltak egy szomszédos országgal.
Magyarországon békés körülmények között, egy európai uniós tagországként sikerült az államháztartási hiány mértékét 9,2 százalékra tornázni, de hadd tegyem hozzá, hogy az MSZP-kormány legjobb évében, az előző ciklusban is csak 6,5 százalék volt ez a hiány, tehát messze volt a kívánatos, az euró bevezetéséhez szükséges 3 százaléktól. 2006-ban is fényévekre vagyunk még újonnan csatlakozott uniós versenytársainktól. Ez a hiányátlag 1,6 százalék az Unió 12 országában; Magyarországon, ha kedvezően alakulnak a forgatókönyvek, ez 6,4 százalék lehet.
Ugyanez a helyzet, ha a térség gazdasági növekedését hasonlítjuk össze, mert mondhatnánk azt, hogy rendben van, hogy eladósodtunk, hogy nagy volt az államháztartás hiánya, de ezt egy jó cél érdekében tettük: befektettünk a jövőbe, beruházásokat indítottunk el, munkahelyet teremtettünk. Csakhogy a helyzet nem az, a gazdasági növekedésünk 2002-2003 között tragikusan megfordult; amíg 2002-ben még fölötte voltunk ennek az uniós átlagnak - újonnan csatlakozott országokról beszélek -, addig ez 2003-ban már nincs így, akkor 4,4 százalék volt az újonnan csatlakozott országok átlaga, 4,2 a mienk. Most már tudjuk jól a számokat, ebben az évben várhatóan 2,2 százalékos magyar gazdasági növekedés fog viszonyulni az újonnan csatlakozott uniós országok közel 6 százalékos, 5,9 százalékos átlagához.
Itt persze átlagról beszélünk, azért tudjuk jól, hogy Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Szlovéniában, amely országok a mi igazi versenytársaink a tőkevonzás képességét tekintve, ezekben még az átlagnál is jóval magasabb a növekedés; Lengyelország, Szlovákia, Csehország 6 százalék, 7 vagy éppen 9 százalék fölötti növekedéssel bír. Tehát mi nem a növekedés érdekében adósodtunk el, mint ahogy azt a számok bizonyítják, hanem, ahogy az előbb fogalmaztam, politikai célok miatt.
A munkanélküliség tekintetében ugyanez a helyzetünk. Amíg 2001-ben még a magyar munkanélküliségi ráta 5,7 százalék volt - (Dr. Szabó Zoltán közbeszól.), és Szabó Zoltán bekiabálása mellett kell mondanom, hogy az újonnan csatlakozott uniós országok átlaga 11,4, tehát jóval magasabb volt a szomszéd országokban a munkanélküliségi ráta -, addig ez a tendencia 2007-re már megfordult, és Magyarország, sajnos azt kell mondanom, hogy az átlag fölé került; tartósan egy 7,5 százalékos munkanélküliségi rátával kell az országnak megbirkóznia.
Ugyanez a helyzet, ha az inflációt nézem, a legszegényebbek adóját. Úgy szoktak fogalmazni, hogy minél kevesebb valakinek a jövedelme, annál kevésbé tud védekezni a pénzromlás, az infláció ellen. Ebben is azt látjuk, hogy Magyarország bizony a térség csúcstartója. 2007-ben év végére várhatunk talán egy 6,5 százalékos fogyasztói áremelkedést, inflációs mértéket, de ez éves átlagban valahol 7,5 százalék környékén lesz. Ebből a szempontból tehát valóban az ország teljes lakossága fizeti meg annak a hibás gazdaságpolitikának az árát, amit 2002 óta rákényszerítettek.
Ne legyenek illúzióink, nincs két gazdaság, nincs egy jól működő magángazdaság és egy rosszul működő állami gazdaság. Ha az állami gazdaságpolitika hibás és rossz döntéseket hoz, akkor ennek az árát a magánszektor, a magánvállalkozások is megfizetik. Gondoljunk csak arra, hogy a jegybanki alapkamat Magyarországon ma 7,5 százalék. Bizony a hiteleknél, a beruházásoknál - beszélhetnék a vállalkozói hitelekről, de akár a fogyasztási hiteleknél is - a magyar lakosság ma jóval az uniós társak fölötti kockázati felárat kell hogy fizessen, duplán fizetjük tehát meg a rossz gazdaságpolitika következményeit, nemcsak a munkanélküliségben, az eladósodásban, a jövőfelélésben, hanem sajnos a lakossági hitelek növekedésében és törlesztésében is. Ebből a szempontból tehát megint csak mélyen alatta vagyunk a versenytársainknak.
Végül hadd mondjam azt, hogy ugyanez a helyzet, ha a kívánatos célokat nézem meg. Gondolok itt arra, hogy az euró bevezetésének kérdésében nemrégen még, öt évvel ezelőtt egy teljes konszenzus volt a hazai politikai és gazdasági elitben. Mindenki azt mondta, hogy legkésőbb 2007-ben csatlakozni tudunk majd Szlovéniával együtt. Emlékezzenek vissza, itt ült a patkóban még az a pénzügyminiszter, László Csaba, aki erről beszélt, aztán itt ült a következő pénzügyminiszter, Draskovics Tibor, aki azt mondta, hogy 2008-2010 lesz ez a dátum, aztán szépen tolódtak az időpontok, hogy aztán lassan a ködbe vesszenek. Hiszen ma abban a helyzetben vagyunk, hogy amíg 2002-ben mindannyian azt gondoltuk, hogy 2007-re csatlakozni tudunk - zárójeles megjegyzésem, hogy Szlovénia január 1-jével be is vezette az eurót, 2002-ben még mi is abban a helyzetben voltunk -, ehhez képest ma ott tartunk, hogy csak elemzői konszenzus alapján tudunk valami ködös dátumot mondani. Ma 2014 elvileg ez a dátum, és az ország egy sorozatos leminősítést élt meg, az adósságaink minősítése egyre kedvezőtlenebbé vált az elmúlt években, holott 2004 óta uniós tagország vagyunk. Ezekből az adatokból világosan látszik tehát, hogy mi az a helyzet, amit önök előállítottak a 2008-as költségvetés kiindulási pontjánál.
Itt jutok el ahhoz a fejezethez, hogy milyen kockázatok is vannak, vagy melyek azok a teendők, amelyek a gazdaságpolitika alapját kellene képezzék. Itt hadd kezdjem mindjárt a pénzügyminiszter úr által emlegetett konvergenciaprogrammal. Először is rögzítsük, hogy a konvergenciaprogram nincs kőbe vésve. Ezt pont Veres János tudhatná a legjobban. Emlékezzünk vissza, hogy volt egy 2005. decemberben elkészített konvergenciaprogramja az országnak, amivel a választási kampányt csinálták meg 2006-ban, és aztán volt egy 2006. decemberi konvergenciaprogram, és a kettő között köszönő viszony sincs. Tehát a konvergenciaprogramok nincsenek kőbe vésve, ezeket lehet módosítani egy adott időszak eseményeinek - kiderült, tényként rögzült számoknak - a birtokában.
A második megjegyzésem, amit szeretnék mondani, hogy a miniszter úr itt arról beszélt, hogy a kormány számára továbbra is ez a zsinórmérték, a 2008-as költségvetés elkészítésekor is ez szolgált a költségvetési tervezés alapjául.
(12.20)
Tisztelt Képviselőtársaim! Azért tegyük fel magunknak azt a kérdést, hogy vajon ez a zsinórmérték valami helyes irányba vezeti-e az országot, ugyanis erről hajlamosak elfeledkezni a kormányzat képviselői vagy gazdaságpolitikusai. Úgy ragaszkodnak a konvergenciaprogramhoz, mint a Szentíráshoz, csak hát van egy óriási nagy különbség, hogy ez a konvergenciaprogram mégiscsak azok által készítődött, akik korábban, négy éven keresztül, ahogyan a miniszterelnök úr mondta, nem csináltak semmit. És az emberi gyarlóság, az emberi kockázat vagy hiba működik ebben a konvergenciaprogramban is. Tehát azt kell mondanom, ahhoz, hogy a konvergenciaprogram helyes irányba mutasson, a konvergenciaprogram módosítására lenne szükség. Ugyanis az a konvergenciaprogram, amit ez a kormány nyújtott be, Magyarország és a magyar gazdaság számára az utolsó helyek egyikét jelöli ki az Európai Unióban.
Keveset beszélünk erről - talán a költségvetési vita most egy kicsit megadja erre a lehetőséget -, hogy bizony egy olyan konvergenciaprogramot nyújtottunk be, amit ha teljesítünk és amit ha betartunk, akkor azt a célt tűzhetjük ki magunk elé, hogy Magyarország várhatóan Románia előtt, 2014-ben fog az euróövezet országává válni. Ez az optimális eset, hiszen emlékezzünk vissza, a konvergenciatanács már akkor is elmondta a kormányzati anyaggal szemben, hogy a lehető legoptimistább variációval számolnak. Tehát itt nincsenek világgazdasági hatások, itt nincs növekvő olajár, itt nincs infláció egy országban, itt minden a lehető legnagyobb rendben történik - erre épül a kormányzat konvergenciaprogramja, amihez aztán most Veres János ragaszkodik. Holott nem ez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim.
Nézzük meg, hogy mi történik! Ha kinyitják az Állami Számvevőszék jelentését, ott van egy nagyon korrekt és pontos ábra, amelyik bemutatja azt, hogy a konvergenciaprogram számai és a 2008-as törvényjavaslat számai hogyan viszonyulnak egymáshoz. Ebből világosan látszik, hogy bizony itt azért már eltérés van az infláció és a növekedés tekintetében. Az a helyzet állt elő, amire mi figyelmeztettünk 2006-ban, hogy a kormányzat a megszorító csomaggal túladóztatta az országot. Nagyobb a növekedési áldozat annál, mint amennyit a helyzet akkor indokolt volna. Túladóztatják az országot.
Hadd idézzem talán önök, kormánypárti képviselők számára hiteles forrásként Veres Jánost! Szeptember 18-án egy sajtótájékoztató volt a Pénzügyminisztériumban, ahol arról számoltak be, hogy ebben az esztendőben várhatóan 186 milliárd forinttal több bevétel folyik majd be. 186 milliárdos többletbevétel fog teljesülni, amiből 25 milliárd forintot lehet a magasabb infláció hatásának prognosztizálni. A miniszter úr beszámolt arról, hogy a társasági adónál plusz 15 milliárd, az általános forgalmi adónál plusz 68 milliárd, az szja-nál plusz 10 milliárd, a társadalombiztosításnál plusz 73 milliárd és az elkülönített állami pénzalapoknál pedig plusz 20 milliárd forintos többletbevétele lesz a kormányzatnak. Ez összességében körülbelül 185-186 milliárd forint.
Mit jelent ez, tisztelt képviselőtársaim? Ez azt jelenti, hogy 2006-ban olyan drasztikus lépéseket hoztak a tisztelt kormánypárti képviselők, amelyek jelentősen lelassították a gazdaság növekedését - 2007 második negyedévében ez 1,2 százalék volt -, és ami jelentős többletteherre kényszerítette a vállalkozókat, a piac szereplőit és a lakosságot. Ezek a számok ezt igazolják. Ezek a számok ezt igazolják! Tehát már itt 2007-ben ebben a tekintetben is - nem csak a növekedés és az infláció tekintetében - eltérés van a konvergenciaprogramtól.
Most mi történik? Nézzük, hogy a kormányzat egy ilyen lehetőséggel hogy él, vagy hogy nem él! Közgazdasági szempontból egy korrekt pénzügyminiszter ilyenkor azt mondaná, hogy a konvergenciaprogramtól eltérünk, más pályára került a magyar gazdaság, de íme, itt a lehetőség arra, hogy valóban megteremtsük egy tartós növekedés, egy tartós felzárkózás esélyét, és lehet gondolkozni adócsökkentésben, lehet gondolkozni a hiány, a deficit lefaragásában, vagy lehet gondolkozni az államadósság csökkentésében. Emlékezzenek vissza, másfél évvel ezelőtt még azon vitatkoztunk, hogy a magyar államadósság vajon a szimbolikus vagy a képletes, az időnként eléggé feszes maastrichti konvergenciakritériumnak, a 60 százaléknak alatta vagy fölötte van. A választások után kiderült, hogy már 70 százaléknál tartunk; 1000 milliárd forinttal kisebb államadósságot közöltek önök 2005 végén az ország lakosságával, a nyilvánossággal és a befektetőkkel is. Tehát az államadósság sokkal magasabb lett, mint amit korábban nekünk mondtak. Tehát egy korrekt kormányzat ilyenkor mindenképpen fel kell hogy tegye magának a kérdést, hogy a konvergenciaprogram vajon ebben a formában a tartós növekedést teremti-e meg vagy sem.
Hadd idézzem önök számára Simor András jegybankelnök urat, aki néhány nappal ezelőtt egy konferencián arról beszélt, hogy 2009-től sokasodnak a kérdőjelek. Azt mondta, hogy nincs semmiféle rendszerszerű elmozdulás a magyar államháztartás szerkezetében. Elmondta azt is nagyon korrekten, hogy egy bevételorientált kiigazítás történt 2006-ban - a számok ezt igazolják egyébként, azért van többlet-adóbevételük 2007-ben. Csak 25 milliárd a többletinfláció, tehát az infláció alultervezéséből ennyivel többet szedtek be, de bevételorientált kiigazításra került sor a tavalyi esztendőben. Ő pontosan így fogalmazott, szó szerint idézem: “Amilyen adót láttak, azt felemelték.” Na, ezt tették 2006-ban, tisztelt kormánypárti képviselők! Ezt a jegybank elnöke fogalmazta meg egy konferencián.
Tehát azt kell megállapítanom, hogy a megszorítások miatti visszaesés nagyobb, mint amit feltételeztek korábban, és önök nem az adócsökkentést választják ebben a helyzetben, nem a hiány lefaragását választják, nem azt választják, hogy az adósság mértékén csökkentsünk, mint ahogy az történt egyébként, emlékezzenek rá, ’95-ben, amikor a beérkező bevételek egy részét az államadósság csökkentésére fordította az akkori parlament. Önök mit választottak ehelyett? Kiadásnövelést, egyszerű és szimpla kiadásnövelést. A szakértők ezért beszélnek arról, hogy ha a kormányzat feléli ezeket a tartalékokat, ezeket a váratlan tartalékokat, akkor 2009-10-ben ugyanott vagyunk, ahol eddig voltunk, vagy ahol tavaly voltunk, újra az a helyzet állhat elő, mint ami 2006-ban volt Magyarországon. És ez sajnos már semmilyen tekintetben nem tud segíteni azokon a csődbe ment vállalkozásokon, azokon a munkanélkülieken, akiket elbocsátottak az elmúlt másfél év során, vagy azokon a lejárt lakossági tartozásokon, amelyeket fogyasztási hitel kapcsán megvásárolt autó vagy lakás után az emberek nem tudtak fizetni, és aminek, mondjuk, végrehajtás lett a következménye.
Ezért mondhatjuk azt, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy ilyenkor módosítani kell a konvergenciaprogramot. Módosítani kell, és meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, amit egyébként a Fidesz javasol, hogy van-e lehetőség ebben a helyzetben adócsökkentésre. Meggyőződésünk, hogy van ilyenre lehetőség, hiszen az elmúlt évek már több kormányzati ciklus kapcsán igazolták azt, hogy az adócsökkentés az államkassza számára - ha ezt jól, helyesen, célzottan tesszük meg - akár többletbevétellel is járhat.
Mindegyik kormány időszakából tudok ilyen példákat mondani. Emlékezzenek rá, amikor Békesi László ’94 végén csökkentette a társasági adó kulcsát, 39-ről 18 százalékra, és a következő évben magasabb bevétel jött be az államkasszába. Emlékezzenek vissza, amikor a Fidesz-kormányzat alatt a tb-járulék szintjét csökkentettük közel egyharmadával, és az egészségbiztosítási kassza bevételei mégis teljesültek. Vagy emlékezzenek vissza az eva bevezetésére, hogy az elmúlt ciklusból is mondjak egy pozitív példát, amikor várakozások fölött választották a vállalkozók ezt az adótípust, és sokkal magasabb adóbevétel folyt be, mint ahogy ezt várták.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát adott a feladat. A pénzügyminiszter úr most úgyis a konvergenciaprogram érdekében hadakozik Brüsszelben, ahogy halljuk a híreket, és megpróbálja megmagyarázni a brüsszeli hivatalnak, hogy az ingatlanadó, ha ki is vették a pakliból, a konvergenciaprogram csomagjából, de azért építményadó keretében mégiscsak ott lesz a konvergenciaprogramban. Igaz, hogy az adóvitában önök erről mást mondanak itt nekünk és a hazai nyilvánosságnak, de a miniszter úr Brüsszelben ezt képviseli. Itt van akkor a lehetőség, hogy sor kerüljön ennek a konvergenciaprogramnak a felülvizsgálatára, és annak a megvizsgálására, hogy egy más pályán Magyarország vajon sikeresebben, gyorsabban tud-e felzárkózni, mint ahogy azt önök kijelölték 2006-ban.
Szeretnék néhány szót beszélni ezek után arról, hogy milyen kockázatok vannak 2008-ban Őszöd árában, és milyen lehetőségei vannak a parlamenti képviselőknek, milyen módosításokat szeretnénk majd a Fidesz nevében javasolni.
(12.30)
Könnyű helyzetben vagyok, mert elnök úr, Kovács Árpád már beszélt ezekről a kockázatokról, ezekből jó néhányat említett. Magam is azzal értek egyet, hogy bizony, itt a kormányzat kicsit lazán bánik a pénzügyi keretekkel, a fiskális eszközökkel. A számvevőszéki elnök úr elmondta, hogy az Állami Számvevőszék a vám- és adóbevételi előirányzatnak csak a felét tudta áttekinteni, a tervezet végső változatának is a felét, a többit nem tudta egyszerűen megítélni, hogy azok vajon teljesülni fognak-e vagy sem. Ez már egy jelentős kockázat, de én kiemelek közül egy adótételt, az általános forgalmi adó tételét, ahol a kormányzat azzal számol, hogy jövőre 7,9 százalékkal nő ez a bevételi típus. Valahogyan nem akarnak összeállni a számok; ismerjük a régi történetet, amikor Szergej a hűtőgépgyárból hazalopja alkatrészenként a hűtőgép alkatrészeit, otthon összerakja, és akkor azt mondja, hogy mindig egy tank jön ki.
Ezekből a számokból is valahogy mindig más jön ki nekünk, mint amiről önök beszélnek. Ugye, 4,5 százalékos infláció van, azt mondják, hogy az áfánál adóteher-növekedés nem lesz, és közel 8 százalékkal nőnek a bevételek. Tisztelt képviselőtársaim, itt valaki nem mond igazat! Vagy az infláció lesz nagyobb önök szerint, vagy pedig valami olyan rejtett adóbevételre tesznek még majd szert év közben, amit az ellenzéki képviselők nem látnak. És ugye, ehhez nincs hatásvizsgálat - most már ezt szokás szerint mondhatom -, semmiféle forgatókönyve annak, hogy mitől is lesz itt majd nagyobb bevétel, nem áll rendelkezésünkre.
Ugyanez a helyzet a kormányzati ingatlanok értékesítése ügyében. Ami itt folyik, az nyilván komplett felelőtlenség. Látjuk, hogy különböző listákat hirdetnek már meg kormányzati berkekben, melyik minisztériumi épületet hogyan fogják eladni, anélkül, hogy ennek a pontos bevételi értékelése vagy bármilyen feltételei rendelkezésre állnának. Hogyan lehet dönteni úgy, tisztelt képviselőtársaim - itt azért százmilliárd forintos tételekről van szó -, hogy nem látjuk ennek a hatásvizsgálatait? Hogyan is fog az a kormányzati negyed majd megépülni? Kaptunk már erről valamiféle anyagot? 2008-ban ez gőzerővel fog állítólag zajlani, szeretnénk ebben a kérdésben pontosabb információkat kapni.
Itt van az egészségügyi reform. Lendvai Ildikó érzékletesen beszélt arról, hogy az a 300 forintos vizitdíj bagatell. Ha még csak a vizitdíjról lenne szó, kedves frakcióvezető asszony, akkor azt mondanánk, hogy valóban bagatell, de ennél komolyabb problémáink vannak. Tegnap egy teljes vitanapot töltöttünk el azzal, hogy megpróbáltuk megérteni a kormányzat egészségügyi elképzeléseit, amelynek nyilván a középpontjában a profitszempontok állnak, hogyan lehetne egy nyereségorientált, profitorientált egészségügyi rendszert kialakítani. Itt most csak halkan jegyzem meg, hogy úgy elkészíteni a 2008-as költségvetést, hogy ezek a kérdések még nincsenek tisztázva, megint csak felelőtlenség; és nagyobb óvatosság ajánlott.
Két példát azért hadd hozzak az önök profitszempontú egészségügyi rendszeréhez kérdésként. Az egyik a nemrégiben Magyarországon járt volt amerikai elnök, Bill Clinton figyelmeztetése, hogy nem lehet csak profit- és nyereségorientált biztosítási rendszert létrehozni, mert abból biztosan - mint ahogyan Amerikában is - emberek milliói esnek ki, és nemrégiben kezdték el játszani a magyar mozik is Michael Moore filmjét, amely szintén arról szól, hogy Amerikában 80 millió embernek nincs egészségügyi ellátása. Szóval, azt gondolom, hogy itt nagyobb óvatosság indokolt, és ez jelentős kockázat a 2008-as esztendőben.
És hát itt van az önkormányzati szektor, az önkormányzati alrendszer. Itt aztán teljesen világos egyébként az Állami Számvevőszék anyaga is. Nem tudjuk, Lendvai Ildikó mire hivatkozott az előbb a parlamenti hozzászólásában, de az önkormányzatok a központi költségvetési támogatás arányaiban csökkenő részt kapnak, tisztelt frakcióvezető asszony. A kormányzat 2008-ban azokon az egészségügyi, szociális és oktatási kiadásokon akar spórolni, amelyeket az önkormányzatok működtetnek, látnak el. Ezeken a feladatokon akarnak önök spórolni.
Hadd legyek itt egészen pontos, szeretném beidézni azt az anyagot, amely a szociális normatívák változását mutatja. Ez az anyag azt mondja, amit egyébként a parlament ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága pontosan, korrekten le is ír, hogy a normatívák összegénél - a 2005. évi tényleges támogatásokhoz viszonyítva is - közel 25 százalékos nominális csökkenés van. Szó sincs itt az infláció kompenzálásáról, szó sincs itt reálértéken tartásról, egy nagyon durva, nagyon szigorú visszafogásról van szó, és itt az anyag pontosan megfogalmazza, leírja, hogy a bentlakásos intézmények normatíváinál milyen csökkenés van, hogy az egyházi és civil szervezeti működtetés során reálértékben legalább 4,5-5 százalékos csökkenésre kell számítani 2008-ban.
De továbbmegyek, szeretném folytatni az előttem szóló által nem említett rejtett kockázatokat. Az egyik ilyen, hogy miközben érzékletesen beszélt a nyugdíjasok helyzetéről, azonközben azért nem beszélt - vagy elfelejtett beszélni - a jövőbeni nyugdíjasok várható helyzetéről. Itt elfelejtette mondani, frakcióvezető asszony, hogy a most futó parlamenti vitában a korengedményes nyugdíjak módosításánál 100 milliárd forintos spórolásról van szó, ennyit vesz vissza a rendszerből a kormányzat. A javaslatcsomag azt fogalmazza meg, hogy aki 61 évesen vonul nyugdíjba, az 3,6 százalékkal kap kevesebbet a rendes öregségi nyugdíjnál, aki 60 évesen teszi meg ezt, az már 8,4 százalékkal kap kevesebbet, és aki 59 évesen vonul nyugdíjba, 13,2 százalékkal kap kevesebbet annál, mint amit a rendes nyugdíj számára jelentene. Ez bizony százmilliárdos tétel, és erről is illik beszélni, ha a 2008-as évről beszélünk.
Mint ahogyan illik beszélni azokról a döntésekről is, amelyeknek most vagyunk már az elszenvedői, de 2008-ban fognak hatni. Az egyik ilyen döntés a vasúti szárnyvonalak bezárása. Sajnálom, hogy nincs itt az illetékes minisztérium képviselője, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, valószínűleg elsietett valahova, de azért ne feledkezzünk el arról, hogy 14 vasútvonalat bezártak idén márciusban, és újabb 21 vonalon készülnek arra, hogy úgymond ideiglenesen a személyforgalmat szüneteltessék. Magyarországon persze az “ideiglenes” szónak van egy rejtett tartalma is; tudjuk jól, hogy mit szokott jelenteni, legalább 40-50 évet, de lehet, hogy tartós állapotra kell ilyenkor berendezkedni. Nos, ezek például nincsenek benne ebben a költségvetési törvényjavaslatban. Itt olyan vonalakat akarnak bezárni, ahol az egyetlen lehetséges kitörési pont az idegenforgalom fejlesztése. Gondolok itt a Putnok-Szilvásvárad vonal bezárására, amely az ország egyik legszebb ilyen vonala, gondolok a Pápa-Csorna közötti vonalra, a Balassagyarmatról kiinduló vonalra, amelyet szintén meg kívánnak szüntetni. Vagy nyugodtam mondhatom itt a Karcag-Tiszafüred közötti vonalat, ahol részben kórházba járás, betegellátás, diákok iskolába járása vagy munkába járás valósul meg ezeken a vonalakon, és amit most - úgy tűnik - nem kívánnak a jövőben működtetni.
Ez is azt mutatja, hogy bizony a szociális és önkormányzati ágazat mellett itt központi intézkedésekre is fel kell készülni, és sorolhatnám itt a további kockázati elemeket. Az Állami Számvevőszék ugye leírja, hogy a hosszú távú kötelezettségvállalások megint csak nem szerepelnek ebben az anyagban, a közvetett támogatások hatásai nem szerepelnek, a két évre kitekintő főbb előirányzatok nincsenek lekövetve az anyagban, és ezeket mind lehet nyugodtan magas kockázatúnak minősíteni. Mint ahogy egyébként a kormányzati körbe tartozó cégeknél vagy a kormányzati berkekben megvalósuló, a magán- és a közszféra finanszírozásában megvalósuló beruházások sincsenek végigvezetve.
Itt azt vetném fel, amit a Fidesz már jó néhányszor előhozott, hogy szükség van egy ilyen törvény megfogalmazására. (Zaj, derültség a kormánypárti oldalon.) Az úgynevezett PPP-s programok, tehát a köz- és magánberuházásból megvalósuló programok finanszírozására…(Dr. Aszódi Pál: Elnök úr, hangosabb a nevetés, mint a szó.) Hát, az MSZP képviselői nevetnek, de nem nekik kell elsősorban elszenvedni 2008-at. Tehát itt azt kell megfogalmaznom, hogy szükség van egy ilyen törvény elfogadására, hiszen ma a börtönépítéstől a kollégiumépítésig, az útberuházásokon keresztül szinte mindenre van már ilyen finanszírozás, amely időzített bombaként működik. Mint ahogy, megjegyzem, az önkormányzati rendszeren belül is a kötvénykibocsátások és azok felhasználása ugyancsak ilyen időzített bombává kezd egyébként változni. Mindezek mellett nehezen tudom értelmezni a miniszteri expozéban elhangzott mondatot. Idézem szó szerint, Veres János azt mondta, hogy az állampolgár ne legyen a változások károsultja. Bocsánat, ki lesz ezeknek a károsultja?
(12.40)
Ha bezárnak egy vasúti szárnyvonalat, és ott nem lehet majd közlekedni, ha megszüntetnek egy szociális intézményt egy önkormányzatnál, ki lesz ezeknek a károsultja? No, ennyit talán arról, hogy 2008-ra mi is várható.
A bevételi oldalról csak röviden: a valorizáció, a sávhatárok inflációhoz igazítása megint csak elmarad ebben az adótörvény-módosításban, a kisadók kérdésében a kormány visszakozott, továbbra is a kisadók összevonásáról van szó, a kis- és középvállalkozások helyzetének javításában érdemi előrelépés nincs, a körbetartozások mértéke változatlan 2008-ra is.
Hogy mi történik majd a vállalkozások és a lakosság költségeit alapvetően meghatározó energiapiacon, azt még nem tudjuk. Éppen ma van az az áramártárgyalás, ami eldönti, hogy 20-30 százalékos mértékben valóban drágul-e 2008-ban a villamos energia ára. Ezzel azért érdemes lett volna a kormánynak is foglalkozni, mielőtt a 2008. évi törvényjavaslatot elkészíti. A jövedelmekről megint csak nem hallottunk egy szót sem. Azt hallottuk, hogy a lakossági fogyasztás már nem fog csökkenni, de nőni sem, tegyük hozzá. Tudjuk jól, hogy 2007-ben a reálkereseteknél nagyon durva, nagyon drasztikus visszaesés volt, januártól augusztusig 6,3 százalékkal csökkentek a reálkeresetek. Most gondoljunk bele abba, hogy egy ilyen reálkereset-visszaesés mellett a kórházi napidíj, a vizitdíj megfizetése, a jövőre induló tandíj félévenként 105 vagy 150 ezer forintos megfizetése jelentős terhet fog rakni a családokra, amelyek kompenzációjáról egyelőre szó sincs.
Mellette persze azért hadd jegyezzem meg, hogy van, aki eredményesen lobbizott, hiszen a pénzintézetek megúszták, hogy jövőre a céltartalék után is adót fizessenek. Ez körülbelül 20-30 milliárd forintot vesz ki a közös kasszából. Ebben a tekintetben nagyvonalúak tudtak lenni, amikor arról volt szó, hogy adócsökkentési javaslatokat kellene támogatni, vagy arról volt szó, hogy az adósávok határát kellene módosítani, akkor már nem voltak ilyen nagyvonalúak a kormánypárti képviselők. Mint ahogy némi zavart láttunk a nyugdíjrendszer kérdésében is; ugye, egyrészt megengedték volna Szabó Lajos és Gegesy Ferenc képviselők indítványára, kormányzati támogatottsággal is, hogy az 50 év fölöttiek, amennyiben veszteséggel jár számukra, akkor a magánnyugdíjpénztárból visszaléphessenek az állami nyugdíjrendszerbe, aztán ez érdekes módon, hirtelen mégis csak leállt. Úgy tűnik, hogy a lobbierők különbözőek, ha pénzintézetekről vagy biztosítókról van szó.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, mit lehet tenni ebben a helyzetben? A Fidesznek négy alapvető kritériuma volt, a hitelesség visszaállítása, a bizalom visszanyerése, egy fiskális konszolidáció, tehát a pénzügyek rendbetétele, a versenyképesség javítása adócsökkentésen keresztül, gazdaságfejlesztési programok beindításán keresztül, és végül egy társadalmi konszenzus megteremtése az euró bevezetéséhez. Ennek jegyében fognak megszületni módosító indítványaink. Ezekről is hadd szóljak néhány szót! Mi alapvetően nem a csodafegyverben reménykedünk, ezt is hadd szögezzem le. Itt több kormánypárti képviselő úgy beszélt az uniós támogatásokról, mintha azok minden gond nélkül meg tudnák oldani a magyar gazdaság, a magyar államháztartás problémáit.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az egy dolog, hogy az uniós támogatások a közvélemény számára egyre inkább a korrupció szinonimájává kezdenek válni. De mi, parlamenti képviselők sokkal inkább attól tartunk, hogy rosszul használják fel ezt a lehetőséget. Igaza van Lendvai Ildikónak, jövőre, ha szerencsések vagyunk, és minden teljesül, nettó értékben körülbelül 600 milliárd forint fog az országba jönni. De a nagyobb kérdés, hogy hogyan használják ezt fel; ezt vajon értelmes célra költik-e el, kedves frakcióvezető asszony. Mi most úgy érezzük, hogy eljátsszák a Marshall-segélyt, eljátsszák ezt a lehetőségét az országnak. Itt a nagy elképzelések elsősorban a vas és acél vagy a vas és beton országát akarják megteremteni, holott számtalan példa bizonyítja, hogy az emberi erőforrásba, az emberbe való beruházás akár egészségügyben, akár oktatásban sokkal inkább visszatérülhet. Tehát itt azért az elköltéssel is van gond.
De mit fogunk javasolni? Javaslunk olyan módosításokat, amelyek ezt a pénzügyi fegyelmet próbálják megerősíteni. Javaslatot fogunk tenni arra, hogy egy kiadási plafon jöjjön be a következő évekre a költségvetésbe, és ne lehessen azt tenni, amit ma, ebben az esztendőben is tesz a kormány, hogy a többletbevételeket felelőtlen módon elkölti. Javaslatot fogunk tenni arra, hogy az önkormányzatoknál a működési és a felhalmozási kiadások kerüljenek szétválasztásra, hiszen bár önök korlátozni akarják az önkormányzatok hitelfelvételét, de nem mindegy, hogy mit korlátoznak, a működési célra felvett hiteleket vagy a beruházásokra, felhalmozásra felvett hiteleket. És javaslatot fogunk tenni arra is, hogy a költségvetési fegyelem erősítése független szervezettel történjen meg. Vagyis a Fidesz újra be fogja nyújtani a költségvetési tanácsra vonatkozó javaslatát, hiszen az a felelőtlen költségvetési gazdálkodás, ami az elmúlt években történt, megerősített bennünket abban, hogy erre mindenképpen szükség van.
Három nagy módosítójavaslat-csomagunk lesz. A Fidesz nyilván benyújtja az önök korábban tett ígéreteinek javaslatait, hogy mit ígértek az embereknek, a választóknak, a régióknak, ezeket nevesíteni fogjuk. Benyújtunk egy önálló javaslatcsomagot, amely a mezőgazdaság, az egészségügyi, az oktatási intézmények támogatását az önkormányzati rendszeren keresztül mindenképpen kiemelt feladatként kezeli. Adócsökkentésről azért nem tudok beszélni, mert tegnap a bizottsági ülésen kiderült, hogy önök egyetlenegy ellenzéki javaslatot sem támogatnak, de nyilván ezt fenntartjuk. Adócsökkentésre szüksége van a gazdaságnak, szüksége van az országnak. Végül, de nem utolsósorban parlamenti képviselőink tesznek olyan egyéni indítványokat is, amelyek egy-egy helyileg fontos ügyet, iskolafelújítást, egészségügyi intézmény rendbetételét, útépítést, vagy más célt fogalmaznak meg. Ezeket nem kívánjuk korlátozni, erre képviselőinknek lehetőségük lesz.
Mindezek alapján azt tudom mondani, hogy a Fidesz a 2008-as beterjesztett költségvetési törvényjavaslatot ebben a formájában nem támogatja, módosító indítványainkhoz várjuk majd a tisztelt Ház támogatását.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)
