ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr idézi azt az OECD-jelentést, amely Magyarországra nézve valóban rendkívül szomorú eredményt tartalmaz, azt az eredményt, hogy Magyarországon bizony a családi helyzet az egyik legfontosabb tényező, ami meghatározza azt, hogy egy diáknak van-e esélye egyetemen, felsőoktatásban tanulni.
A képviselő úr csak azt felejti el, hogy ez a felmérés természetesen nem a képzési hozzájárulás bevezetése utáni helyzetet tartalmazza, hiszen ezt a diákok jövőre kezdik el fizetni, hanem éppen annak a rendszernek a következménye, amit önök építettek ki. Annak a rendszernek a következménye, képviselő úr, amelyik kettéválasztotta a hallgatókat. A hallgatók egy részének lehetővé tette azt, hogy államilag finanszírozott felsőoktatásba bekerülve ingyen tanuljon, függetlenül attól, hogy milyen teljesítményt nyújt, és függetlenül attól, hogy egyébként szociális helyzete ezt indokolttá teszi-e vagy nem, miközben a diákok egy másik részét - tipikusan azokat, akik nehezebb családi környezetből, nehezebb szociális helyzetből jöttek - bekényszerítette a költségtérítéses képzésbe.
Tehát, képviselő úr, ön azt a rendszert védelmezi, amelyik a diákok egyik részének az adófizetők pénzéből biztosítja a felsőoktatást, anélkül, hogy ott bármilyen további teljesítménykövetelményt támasztana, míg más részének pedig azt mondja, hogy tanulj a saját pénzedből. Ennek a következménye az a kettészakadás, amely ellen ezek szerint közösen szeretnénk föllépni, csak úgy látom, a képviselő urat az újabb népszavazási kampány propagandaszólamai elragadták, és nem a reális helyzettel foglalkozik. Hiszen ha a képviselő úr tanulmányozta volna a kérdést, akkor bizonyára tudná azt, hogy egyébként a felsőoktatás minden szereplőjének részvételével aláírtunk egy megállapodást a hallgatói szociális rendszer átalakításáról. Ezt aláírta a Hallgatói Önkormányzatok Szövetségének vezetője ugyanúgy, mint mondjuk, a Rektori Konferencia vezetője.
Mi ennek a következménye? Nézzünk néhány konkrét példát, ne úgy általában sajnáljuk a diákokat. Nézzük meg azt, hogy mi a helyzet, mondjuk, egy valóban hátrányos helyzetű diákkal! Ez a hátrányos helyzetű diák, képviselő úr, aki eddig kapott 4-5 ezer forint szociális ösztöndíjat, e szerint a megállapodás szerint, amit a törvényben is rögzítettünk, mostantól kezdve minimum évi 110 ezer forint ösztöndíjat kap, ha valóban hátrányos helyzetű, akkor évi 220 ezer forint szociális ösztöndíjban részesül. Tehát az eddigieknél jóval magasabb szociális ösztöndíjban részesül, miközben egyébként a felsőoktatási törvényben azt is kimondtuk, hogy ennek a diáknak nem kell képzési hozzájárulást fizetnie.
Nézzünk egy másik példát, vegyünk egy jól tanuló diákot! Ez a jól tanuló diák, ez a jól teljesítő diák szintén nem fizet képzési hozzájárulást, hiszen éppen most van a Ház előtt az a javaslat, ami erősebb garanciákat épít be annak érdekében, hogy ezek a diákok az egyetem döntésétől függetlenül is mentesüljenek a képzési hozzájárulás fizetésétől. Kíváncsi vagyok, hogy a képviselő úr megszavazza-e majd ezt a törvényjavaslatot, ha ennyire aggódik a diákokért; remélem, igen. Tehát e szerint a törvényjavaslat szerint és a jelenlegi törvény szerint is mentesül a jól tanuló diák a képzési hozzájárulás fizetése alól, ugyanakkor jóval nagyobb ösztöndíjban részesülhet, hiszen a képzési hozzájárulásból befizetett összeg 30-50 százaléka tanulmányi ösztöndíjak céljára szolgál.
Tehát, képviselő úr, ezek szerint mind a hátrányos helyzetű, mind a jól teljesítő diák mentesül a képzési hozzájárulás alól, és magasabb ösztöndíjat kap, mint eddig. Akkor az szeretném megkérdezni, hogy a képviselő úr tulajdonképpen kiért emel szót. Azért a diákért emel szót, aki nem teljesít? Azt kívánja, hogy annak a diáknak a költségeit, a képzését továbbra is állami forrásokból, továbbra is az adófizetők pénzéből finanszírozzuk? Biztos abban, képviselő úr, hogy ez igazságos? Biztos abban, hogy ez a megfelelő út?
Ami pedig a jelentkezők számát illeti, a képviselő úr hivatkozik arra, hogy mennyire csökkent a jelentkezők száma. Képviselő úr arról feledkezik el, hogy ugyanakkor az érettségizők száma ebben az évben is százezer alatt volt. Tehát továbbra is az érettségizők jelentkeznek a felsőoktatásba; nyilván elfogytak azok a korábban érettségizettek, akik a felfutás időszakában jelentkeztek és tanultak a felsőoktatásban.
Összefoglalva, képviselő úr, azt szeretném tehát elmondani, hogy egy olyan rendszert szeretnénk teremteni a felsőoktatásban, ahol megéri jól tanulni, egy olyan rendszert szeretnénk teremteni a felsőoktatásban, ahol a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló diákok erősebb támogatást kapnak.
Sajnálom, hogy a képviselő úr ebben nem partner, annak örülök, hogy mind a Rektori Konferencia partner, amely támogatja ezt a rendszert, mind a Hallgatói Önkormányzatok Konferenciája, amellyel arról tárgyalunk éppen, hogy a képzési hozzájárulás fizetésének mi a legjobb módja.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem