DR. SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Hallgatva az ön szavait, amikor arról beszélt, hogy fejlődési folyamaton ment keresztül a rendőrség: nyilván a tavalyi ünnepségen történtekhez képest valóban láttunk változást - minden relatív ebben az életben, minden viszonylagos. Tavaly mi azt láttuk, hogy a politikai hatalom játékszerévé vált a magyar rendőrség, és ezt szomorúan tapasztaltuk.
(Podolák György és Pettkó András elfoglalja jegyzői székét.)
A biztonsággal kapcsolatosan pedig a következő gondolat jutott eszembe: a biztonság garantálása, a biztonságteremtés egy ünnep kapcsán is és egyébként a hétköznapokban is állami feladat, a politikai hatalom elsődleges felelőssége, hogy a magyar állampolgárok békésen, tisztességgel, méltóságteljesen ünnepelhessenek október 23-án is és minden nemzeti ünnepünkön. Azt kell megállapítanunk, mi, kereszténydemokraták úgy látjuk, hogy a biztonságot, a biztonságteremtést, a kiszámíthatóságot jelen pillanatban ebben az országban az ellenzéki képviselők, az ellenzék frakciói, az ellenzék pártjai biztosítják az emberek számára. Ezt bizonyította egyértelműen a mostani október 23-ai ünnepség is, amikor méltó módon tudott a Fidesz-nagygyűlésen az emberek mindegyike részt venni. Ha nem küldik oda a provokátorokat, ha nem terelik rá a radikális csoportokat a békésen ünneplőkre, akkor bizony lehet tisztességgel és méltóssággal ünnepelni ebben az országban. Ezért én köszönetet szeretnék mondani azoknak a résztvevőknek, azoknak a szervezőknek, akik a Fidesz-nagygyűlésen méltóságteljesen ünnepelték október 23-át.
És ne feledkezzünk meg arról, hogy az eredendő baj, az eredendő ok, ami miatt tavaly problémák generálódtak a magyar társadalomban, és idén is jól látható még mindez, ez elsősorban Gyurcsány Ferenc tevékenységének köszönhető. Ok és okozati összefüggés van ebben a kérdéskörben, ezt ne felejtsük el, mindig térjünk vissza a gyökerekhez, amikor megpróbálunk ezekben a kérdésekben valamilyen okosságot mondani. Azt hiszem, hogy ez a legfontosabb baj és ez a legfontosabb probléma. Amíg Gyurcsány Ferenc ilyen politikai stílust honosít meg Magyarországon, amíg ő maga hatalmon van, addig bizony nekünk sem tetsző bizonyos demonstrációkra számítani kell a jövőben is, úgy látjuk.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiból. - Szórványos taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem