HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi kis összecsapás-sorozat mutatja, hogy a demokráciát azért fenyegeti egynéhány veszély. A legnagyobb immateriális veszélyek között a bizalomhiány emelhető ki. A bizalom hiánya megmutatkozik olyan intézkedések elmaradásában, ami mondjuk, növelné a választópolgárok elégedettségét, bizalmi indexét a kormány felé, mert úgy érzik, hogy a kormány úgy irányítja és úgy vezeti az országot, hogy az az ő érdekeiket szolgálja.
A múlt héten a Versenyképességi Tanács ülésén szóba került a körülbelül négy éve napirenden lévő örökösödési illeték eltörlése, illetve ennek az ügye. Egészen meglepő módon, nagyot változtatva az eddigi álláspontokon például a volt liberális gazdasági miniszter, Csillag István úgy nyilatkozott, hogy az örökösödési illetéket nem eltörölni kell, hanem felemelni és megerősíteni, mert ennek társadalmi igazságossága, gazdaságra gyakorolt pozitív hatása talán megkérdőjelezhetetlen.
(8.20)
Tehát egy olyan dolog történt, ami az emberekben épülő vagy erősödő bizalmat megint aláássa, hiszen sem a magyar társadalom, sem a magyar gazdaság nincs olyan helyzetben, hogy egészen apró lépésekre - amelyeknek költségvetési kihatása nincs, de a gazdaságra gyakorolt hatása kimutatható, a társadalmi közérzetre gyakorolt hatása nem elenyésző, és a befektetett, illetve a költségvetésből kieső pénzhez, bagatell tételhez képest egészen komolynak nevezhető - a kormány és a kormányoldal nem tudja rászánni magát, amire egyébként 2003 végén, 2004 elején ígéretet tett, hogy az örökösödési illetéket el fogjuk törölni. Nem példa nélküli dolog lenne ez, hiszen ezt az illetékformát Kanadában, az Egyesült Államokban, Svédországban, Szlovákiában, Izraelben már régen eltörölték, mert felmérték, hogy ez a költségvetési bevételkiesés sokkal kisebb, mint a társadalomra vagy a gazdaságra gyakorolt pozitív hatása.
Engedjék meg, hogy most itt a gazdaságra gyakorolt hatásról beszéljek. A 800 ezer magyar vállalkozó kétharmada kisvállalkozó, mikrovállalkozó. Ez azt jelenti, hogy nagyjából a családját és néhány - tíz alatti - alkalmazottat képes munkával ellátni, eltartani, a megélhetést, az egzisztenciát biztosítani. Pontosan ez a körülbelül 600 ezres réteg lenne az, amely erőteljesen rászorulna erre az intézkedésre, hiszen családi vállalkozások, mikrovállalkozások sokasága fejezi be a tevékenységét akkor, ha a tulajdonos elhalálozik, pontosan azért, mert az örökösök nem képesek az örökösödési illetéket kifizetni. Tehát ennek az intézkedésnek, az örökösödési illeték eltörlésének nemcsak a társadalomra gyakorolt pozitív hatása lenne jelentős, hanem a gazdaság fejlődésére is, hiszen ezek a kis- és mikrovállalkozások tovább élhetnének, tovább egzisztálhatnának, számos embernek és számos családnak megélhetést biztosítva.
A Magyar Demokrata Fórum nevében Dávid Ibolya elnök asszony ismételten az Országgyűléshez fordult egy országgyűlési határozati javaslat formájában. Egyébként minden javaslat - ez most már körülbelül az ötödik, amelyet beadunk - olyan kompromisszumos megoldásokat kínál, pontosan a költségvetés nehéz helyzetére való tekintettel, amely értékhatárokat szab meg, amely szűkítené azon állampolgárok körét, akik jelen helyzetben az eltörlés kedvezményezettjei lehetnének. Arra kérem önöket, hogy most ötödik vagy hatodik alkalommal ne utasítsák el ezt a kezdeményezést. Olyan helyzetben, amelyben most Magyarország van, ahol a közbizalom teljesen megingott, ahol az emberek nem úgy érzik, hogy a kormány, az Országgyűlés, a politikai elit értük teszi a dolgát, ott ilyen apró lépésekkel - ilyen apró, a költségvetést alapvetően nem befolyásoló, sőt nem komoly hatást gyakoroló lépésekkel - lehet olyan nem materiális eredményeket elérni, amelyeknek aztán komoly társadalmi hatása, és komoly társadalmi pozitívuma van.
Kérem önöket, hogy majd amikor az Országgyűlés elé kerül ez az országgyűlési határozati javaslat, akkor az eddigi gyakorlattal ellentétben ne a nem gombot, az elutasítás gombját nyomják meg, hanem az igen gombot, amivel egy ilyen kezdeményezéssel - amelynek a pozitív társadalmi hatása megkérdőjelezhetetlen - egyetértenek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Akkor bízom abban, hogy előrébb jutunk, közelebb jutunk ahhoz a célhoz, amelyet közösen fogalmaztunk meg.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem