KOSZORÚS LÁSZLÓ
KOSZORÚS LÁSZLÓ
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A kormányoldal képviselői határozottan és magabiztosan beszélnek mindig a felsőoktatásban hozott intézkedéseikről. Határozottan és büszkén beszélnek arról, hogy lezárták azt a korszakot, amikor sok fiatal tudott bejutni a felsőoktatásba. Önök ezt a mennyiségi változások kora lezárásának tekintik. Büszkén és határozottan beszélnek ma már ennek okairól, miről másról, a tandíjról. Nem mindig tették ezt. Emlékszünk nagyon jól, hogy az országgyűlési választások előtt még cáfolták ennek hírét.
A helyzet a kormányprogram elfogadásának időszakában már megváltozott, hiszen akkor utólagos képzési hozzájárulásról volt már szó. Bár ez is ellentétes volt a korábbi ígéretekkel, de ezt a tanulmányi időszak után kellett volna fizetni. Ekkor a kormány 2006 májusában tett nyilatkozatában még arról beszélt, hogy a közvetlenül fizetett tandíjat nem támogatják - és kérek mindenkit, figyeljen -, mert az távol tartaná a hallgatókat az egyetemektől. Hiába mondta az MSZP, hogy nem lesz tandíj, hiába mondta a kormány, hogy nem támogatja a képzési idő alatt fizetett tandíjat, amikor eljött az idő, szemrebbenés nélkül megszavazták azt. A tanulmányaikat most megkezdő fiatalok hamarosan több mint százezer forintot fognak fizetni. Erről a tervükről miért nem beszéltek bátran és határozottan, amikor a fiatalok támogatását kérték még a kampányidőszakban? Felmerül a kérdés, miért etették meg evvel a fiatalokat.
A kormánynak végül is igaza lett: a közvetlenül fizetett tandíj távol tartja a hallgatókat a felsőoktatástól. 2006-ban még 132 ezren jelentkeztek az egyetemekre, főiskolákra, idén ez a szám már csak 108 ezer, azaz 24 ezer fiatal nem mert belevágni az egyetemi életbe. Nagy szám ez a korábbi évek csökkenéséhez képest.
Az OECD legújabb jelentéséből kiderül, hogy Magyarországon a legnehezebb azon családok helyzete, akik gyermeküket felsőoktatási intézménybe kívánják küldeni. Magyarországon már-már ott tartunk, hogy a gyerekvállalás egyenlő a szegénységvállalással, azaz a gyermekvállalás egyenlő a luxussal. Önök eközben persze arról beszélnek, hogy a rendszer igenis segíti a szegényeket.
Államtitkár úr, tudja mennyi egy hallgató átlagos havi megélhetése? Körülbelül 70-80 ezer forint, és ez csak a minimális létmódot jelenti. Ebben benne van a szállás költsége, az étkezés, a könyvek, a jegyzetek beszerzése. Egy átlagnál jobban tanuló diák körülbelül havi 10 ezer forintot kap ösztöndíjként, azaz még további 55 ezer forintot kell előteremtenie havonta csak a megélhetésre. Ha felvette a diákhitelt, akkor is további 30 ezer forint hiányzik, amit vagy neki, vagy a családjának kell biztosítani. A havi tandíj jelentős többletköltség, diákmunkásként is 20-25 órányi pluszmunkával lehet megkeresni ennyit, ami könnyen csökkenti a tanulásra fordítható időt, és ezzel beszűkül annak a lehetősége, hogy valaki ösztöndíjat kapjon, vagy esélyes legyen, hogy bekerüljön az önök által hangoztatott 15 százalékba, ami mentesíti a tandíj befizetése alól.
Államtitkár úr, önök gyakran hivatkoznak a versenyre. Egy olyan versenyben vagyunk, amelyben már-már nemcsak a legszegényebb, de egy átlagos, két gyermeket nevelő szülő sem tudja a gyermekeit beírattatni. Önök azt mondják, hogy a verseny segíti a felsőoktatást. Mi viszont úgy látjuk, hogy nem versenyt hirdetnek, hanem megakadályozzák a verseny lehetőségét, hiszen a gazdag családok gyermekei még talán be tudnak iratkozni, a szegényebb sorsú szülők már nem biztos, hogy vállalják a jövőben a gyermekeik felsőoktatásba való beírattatásukat.
Tisztelt Ház! Az egész világ új korszakban él. A jövőben minden nemzetnek annyi esélye lesz a felemelkedésre, amennyire kiműveltek és életerősek polgárai. Ez a tét. Most arról van szó, hogy a kisemberek gyerekeit kirekesztik a felemelkedés lehetőségéből. Azt akarják elvenni, hogy minden gyerek legalább egy kicsivel többre vihesse a szüleinél. Most az a kérdés, csak a milliárdos klikk gyerekei előtt tárul szélesre az élet kapuja, vagy a legkisebb faluból is ki lehet jutni a napra, sőt fel lehet kapaszkodni a csúcsra. Most összetartásra, szolidáris fejlődésre volna szükség, ehelyett a társadalmi különbségek olyan ütemben nőnek, mint soha. Most az egészségünk, a műveltségünk, az iskolázottságunk, vagyis a magyarok emberi minősége a tét. Ezeket a sorsformáló döntéseket nem adhatjuk ki a kezünkből. Egyetlen kormány sem dönthet helyettünk, nem dönthet a mi felhatalmazásunk nélkül. Ezért is bátorítunk minden fiatalt a jövendőbeli népszavazáson, hogy igenis szavazzon a tandíj ellen.
Államtitkár úr, miért nem mondták a kampányban büszkén, magabiztosan azt, hogy a tandíj bevezetésére készülnek, amikor korábban ön úgy vélekedett, hogy nem támogatja a képzési idő alatt fizetett tandíjat, hiszen - mint ahogy az előbb is elmondtam - az távol tartja a hallgatókat az egyetemektől. Akkor miért szavazták ezt meg? - felmerül a kérdés. Arra kérem az államtitkár urat, hogy ne etessenek meg minket a kormánykommunikációval, hanem felelősen intézkedjenek a felsőoktatásban lévő és tanuló diákok életéről.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
