DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvaló, hogy minden költségvetési vitában van számos olyan terület, amelyre sokkal több pénzt szeretnénk fordítani, mint amennyit lehet az adott évben, nem az oktatás az egyetlen ilyen terület, de az oktatás is ezek közé tartozik szerintem. Ugyanakkor, amikor szűkösek a keretek, akkor igen nehéz a prioritást kijelölni ezek között a területek között. Azt gondolom viszont - és ezt majd a beszédem végén is megerősítem -, hogy abban a pillanatban, amikor a költségvetési egyensúly ezt megengedi, akkor újra kell gondolnunk azt, hogy a jelenlegi arányokat az adott területre, nevezetesen most az oktatásról, a közoktatásról és a felsőoktatásról is beszélek, hogy az ezekre a területekre fordított összegeket viszont a költségvetés belső arányait tekintve meg kell majd növelni, amint erre lehetőség lesz. Most azt gondolom, még nincsen, sajnos.
A közoktatás megújítása két alapvető elemből áll össze. Az egyik a tartalmi és módszertani reform, amely, sokszor elmondtuk már, nagyon fontos lenne, hogy a magyar gyerekek ne magolni és biflázni, hanem gondolkodni tanuljanak, és tudást kapjanak, ne pedig ismerethalmazt, ismerettömeget, és hogy a tanár-diák kapcsolatban ne a még mindig kísértő poroszos módszerek legyenek többségben, hanem sokkal inkább az együttműködő skandináv modellre alapuljon az oktatásunk.
Ehhez persze megfelelő tankönyvek, tanári kézikönyvek, megfelelő pedagógusképzés és megfelelő pedagógus-továbképzés szükséges. Ez a reform elkezdődött. A Szabad Demokraták Szövetsége és személyesen az én megítélésem szerint egy kicsit lelassult az utóbbi időben, szeretnénk, ha ez intenzívebben folyna. De ezzel együtt ennek anyagi vonzata annyi van, amennyi ezekre a pedagógusképzésekre, továbbképzésekre, illetve tankönyvfejlesztésre fordítandó, ehhez a költségvetési háttér megvan. Annál is inkább, mert itt az európai uniós pénzeket is nagymértékben lehet használni.
A másik oldala ennek az oktatási reformnak természetesen a pedagógusok megbecsülése, és valóban, ahogy elhangzott, a 2002-es szocialista-szabad demokrata kormány első intézkedései közé tartozott a pedagógusok bérének 50 százalékos emelése. Azt gondolom, hogy erről nem jó megfeledkezni. Azt is gondolom, hogy természetesen nem elégedhetünk meg azzal, hogy akkor ez az emelés megtörtént. Egyébként persze további emelések is történtek azóta fokozatosan évente, nyilvánvalóan nem ekkora mértékű, mert azt nem is lehetett volna. Ezzel együtt azt is gondolom, hogy a pedagógusok megbecsülése ezzel még nem történt meg, az anyagi megbecsülésük sem, tehát nyilvánvaló, hogy ha lehetne, akkor akár most is emelné a kormány a pedagógusok fizetését. Úgy gondolom, amint lehet, és amint a költségvetési egyensúly olyan helyzetben lesz, hogy ez megengedhetővé válik, akkor ezt meg fogja tenni.
(11.40)
Az angol oktatási reform is ebből a két elemből állt össze, volt viszont benne egy nagyon éles kritérium: a nagymértékű béremelést ott a teljesítmények emelésének nagy mértéke is követte. Tehát azt is jelentette az ottani béremelés, hogy valóban csak a legjobbak maradhattak a pályán, csak azok, akik elkötelezett pedagógusok, elkötelezett tanárok voltak. Én hosszú évek, most már évtizedek óta veszek részt pedagógusképzésben, pontosan tudom, hogy hány olyan hallgatót bocsátunk ki, aki szívvel-lélekkel fogja a gyerekeket nevelni és tanítani, és hány olyat, aki csak azért került oda, mert éppen a szüleinek ez az intézmény jutott az eszébe. Azt gondolom tehát, hogy amikor azt mondjuk, hogy a magyar pedagógusok a legjobbak a világon, akkor ugyanúgy túlzunk, mint hogyha azt mondjuk, hogy a magyar pedagógusok felkészületlenek. Egyik megállapítás sem igaz. Ezért helyes szerintünk, hogy a mostani költségvetésben jelentős összegeket hagytak a differenciálásra, a pedagógusok közötti minőségi különbségek elismerésére és megállapítására.
Azt is hallottuk ma már többször, hogy a közoktatásra a jövő évi költségvetésben 32-34 milliárddal kevesebb forint áll rendelkezésre, mint a korábbi évben, ez azonban nagymértékben vagy gyakorlatilag teljesen az óraszámemelés miatti forráskivonás összegével egyenlő, tehát ez nem a normatívák fajlagos csökkenése, hanem valóban a pedagógusok óraszámemelése miatti forráskivonás összege. Arra is oda kell figyelnünk, hogy a finanszírozás szerkezete megváltozott, és nem azonos módon érinti a különböző területeket a közoktatásban. Sokkal érzékenyebb lesz ez a kivonás például a művészeti alapképzésben. Nem árt majd erre odafigyelnünk akkor, amikor a jövő évi költségvetést tervezzük. Most ezeket az iskolákat jobban sújtja a csoportfinanszírozásra való áttérés, mint más csoportokat, más területeket.
Tudomásul vesszük azt is, hogy az informatikai fejlesztésekre nem juthat több pénz. Ezek az informatikai fejlesztések persze az elavult gépparknak a kicserélését jelentik nagy összegben, nagymértékben. Tudomásul vesszük, hogy most nincs rá több pénz, de azért azt szeretném hangsúlyozni, hogy a tábla és kréta versus számítógép vita, azt gondolom, hogy már eldőlt. Nem köztünk zajlik ez a vita, hanem a gyerekek közt, ők réges-rég a számítógép, a számítástechnika és a számítástechnika segítségével történő oktatás mellett döntöttek, ha tetszik, már az óvodások is, és nem a kréta és a tábla mellett. És azt gondolom, hogy azok a tanárok, akik igényesek arra, hogy hogyan és mit tanítanak, követik a gyerekeket ebben, a még kiválóbb tanárok pedig elé is mennek ennek az igénynek.
Figyelemre méltó vagy odafigyelést érdemel a költségvetésben az, hogy a kistelepülési iskolák külön támogatása megszűnik, ugyanakkor viszont a társulásokat támogatják. Ez megint egy politikai vita köztünk, hogy melyikre van nagyobb szükség. Nagyon gyakran összekeverik azonban azt, hogy a kistelepülések támogatása megszűnik, azzal, hogy az iskola is megszűnik az adott kistelepülésen. A társulások támogatása éppen ezt küszöböli ki. Éppen arról van szó, hogy egy kistelepülési iskolaépület a benne lévő oktatókkal és a benne lévő gyerekekkel akkor maradhat meg leginkább, és akkor nyújthatja a legjobb minőségű oktatást a gyerekeknek, ha társul egy szomszédos település nagyobb iskolájával, ahonnan adott esetben, mondjuk, nyelvtanárt, számítástechnika-tanárt és így tovább, szaktanárokat kaphat.
Az én választókörzetem egyik részében, a szegedi kistérségben - képviselő úr szavaival - létrejött egy ilyen mamutiskola, de én ezt nem pejoratív értelemben szeretném használni. Érdemes megnézni ennek az iskolának, ennek az iskolarendszernek a felépítését, azt, hogy gazdaságilag mennyit nyert a kistérség azon, hogy létrehozta ezt az intézményrendszert, de ennél még fontosabbnak tartom, hogy minőségileg mennyit nyertek azok a gyerekek és azok a pedagógusok, akik ebben az intézményrendszerben tanítanak. Azt gondolom, hogy nagyon sokat, úgyhogy érdemes példaképpen venni ezt az iskolát, és követni is.
A felsőoktatásra áttérve, erről csak néhány szót szeretnék szólni. Az előző ciklusban - talán elmondhatjuk, nem titok - nem kis harcok árán sikerült azt az előző oktatási miniszternek, a liberális oktatási miniszternek elérnie, hogy ne csökkenhessen a felsősoktatás támogatása az idén. Nem is csökken egyébként. 3,7 százalékkal magasabb a felsőoktatás támogatása, mint az előző költségvetési évben.
A sokat szidott PPP-beruházásokra a jövő évi költségvetésből 5,8 milliárd forintot fordít az állam. Ez töredéke annak a pénznek, amennyi hasznunk van ezekből az intézményekből. Nemcsak kollégiumokról van szó, egyetemi épületekről is szó van. Meg lehet kérdezni, mondjuk, a Corvinus Egyetem új épületében oktató és tanuló tanárokat és diákokat, hogy ők elégedettek-e azzal az intézménnyel, amit kaptak. De én azt gondolom, hogy ha olyan nagyon rossz lenne a helyzet a PPP-beruházással készült kollégiumban, mint amilyenről itt hallottunk, akkor nem lenne túljelentkezés, mert jelenleg ez a helyzet.
Ugyanakkor - és itt Pálinkás képviselő úrhoz szeretnék csatlakozni - én is úgy érzékelem, szintén vidéki egyetem oktatójaként, hogy egy belső aránytalanság alakult ki az egyetemek állami finanszírozású helyeinek elosztásában. Azért fájlalom nagyon ennek a belső aránytalanságnak a kialakulását, mert nem koalíciós szándék volt ez, azt gondolom egyébként, hogy nem is kormányszándék; én nem hinném azt, hogy a magyar kormány tudatosan akarná tönkretenni - sőt biztos vagyok benne, hogy nem így van - a vidéki egyetemeket. Itt lenne szerepe annak a féknek, amit az SZDSZ, a liberális párt kért, hogy tegyük bele az első időszakban ezt a bizonyos 10 százalékos fékező hatást; nevezetesen arról van szó, hogy azt szerettük volna, ha nem lehetett volna állami finanszírozású helyre egy egyetemre sem többet felvenni, mint az előző évi létszám 10 százalékával megemelt keret.
Ezt azért tartottuk fontosnak, mert tagadhatatlan, hogy az a fajta verseny, amit mi szeretnék a felsősoktatásban, eddig nem volt. Nem lehet azt mondani, hogy pillanatok alatt kialakult, nem lehet azt mondani, hogy azok a középiskolás diákok, akik most döntöttek első helyen bejelölt egyetemként valamelyik egyetem mellett, azok valódi verseny alapján döntöttek. Azt gondoljuk, hogy ezért nagyon nagy szükség lett volna erre a 10 százalékos küszöbre, és azt gondoljuk, hogy ugyan nem a költségvetésben - hiszen nem a költségvetést érinti -, de a felsőoktatási törvény módosításában vagy akár a minisztériummal megállapodásban vissza lehet majd, sőt vissza kell állítani, vagy valamilyen módon kompenzálni kell, mert valóban egyetértek képviselő úrral, ez a vízfejűsödés folytatása, és olyan vidéki szellemi műhelyek megszűnéséhez vezethet, ami az egész országnak nagy kárt okozna.
A hallgatói létszám csökkenésével kapcsolatban viszont úgy tűnik, hogy nem értünk egyet, vagy talán igen, csak talán nem ugyanazt mondjuk. De én mindenképpen azt gondolom, hogy végre legyünk őszinték magunkkal. Mondjuk ki, hogy az a hallgatói létszám, ami most bent van a felsőoktatásban, még mindig sok! Azért sok, mert nincs ennyi felsőfokú diplomásra szükség. Nagyon nagy szükség lenne felsőfokú szakképzéssel, valóban gyakorlatorientált diplomákkal rendelkezőkre, nagyon nagy szükség lenne nagyon jó szakemberekre, de annyi elméleti emberre, mint amennyit most képzünk, nincs szükség.
Van egy másik vonatkozása ennek a létszámemelkedésnek. A minőségbiztosításról rettenetesen sokat szoktunk beszélni az oktatáspolitikában, de azt soha nem merjük kimondani - szerintem ki kellene -, hogy a létszám jelentős megemelkedése automatikusan a minőség romlásához is vezet. Ezt szintén gyakorló oktatóként tudom, és azt gondolom, hogy mindenki, aki egyetemen tanít, velem együtt ugyanígy tudja.
A kutatás-fejlesztésről még egy-két mondatot, azért, mert fontosnak tartom megjegyezni, hogy függetlenül attól, hogy mi lesz a végkimenetele annak a vitának, ami most az innovációs alappal és más adókkal kapcsolatos, azt gondolom, hogy az innovációs alap által nyújtott lehetőségre mindenképpen továbbra is szükség van. Azért gondolom ezt, mert most a kutatás-fejlesztésre 46,8 milliárd forint van betervezve a költségvetésben, és ebből 23,8 az innovációs hozzájárulásból van. Ez tehát rendkívül fontos fejezete a kutatás-fejlesztésnek, rendkívül fontos forrása a kutatás-fejlesztésnek, akár összevonva, akár külön megmaradva nagyon nagy szükség van tehát rá, mondom, attól függetlenül, hogy mi lesz a vita végkimenetele.
(11.50)
Végül pedig tényleg egy-két mondatban egy olyan témáról, ami aprónak tűnik az eddigiekhez képest, de szimbolikus értékénél fogva, azt gondolom, mégsem az, és én ebben a témában meg messzemenően elfogultsággal vagyok vádolható. Úgy láttam a mostani költségvetésben, hogy a csángó gyerekek oktatására fordított rész nincs külön kiemelve, nincs külön megnevezve, hanem össze van vonva, együtt szerepel a kedvezménytörvényből adódó kötelezettségek teljesítésére fordítandó összeggel.
Az, hogy nem tudjuk, hogy konkrétan mennyi ez az összeg, két szempontból is veszélyes. Veszélyes azért, mert ezt a pénzt el lehet nagyon rosszul költeni, el lehet úgy költeni, akármennyi is ez az összeg, hogy ez azoknak a gyerekeknek okozza a legnagyobb kárt, akiknek segíteni szeretnénk. Meg veszélyes azért is, mert nem tudjuk, hogy akkor erre most van-e pénz, vagy mennyi pénz van konkrétan.
Azt gondolom, hogy az a folyamat, ami néhány évvel ezelőtt megkezdődött a moldvai csángóknál, nekünk, innen távolról nézve néha meghatóan kedves, de nekik sokkal fontosabb ennél. Az, hogy azok a gyerekek, akik ott magyaroktatásban vesznek részt - mindegy, hogy ennek mi az értelme; lehet, hogy román anyanyelvű már rég az a gyerek, aki magyaroktatásban vesz részt, akkor legfeljebb megtanul egy idegen nyelvet -, mindenképpen önbecsülést kapnak tőle, és mindenképpen annak az identitásnak, ami sajnos ott nagyon összerombolva létezik csak, a megerősítését várhatjuk tőle. Én azt szeretném tehát, ha pontosan tudnánk, hogy erre mennyi pénz áll rendelkezésre, és hogy azt hogyan költik el, mert ezzel is szoktak problémák lenni.
Összességében tehát tudomásul vesszük azt a gazdasági helyzetet, amelyben az ország van, ezért az oktatási részét a költségvetésnek az SZDSZ támogatni tudja, de azzal, hogy abban a pillanatban, amint erre lehetőség adódik, arányaiban az oktatásra szerintünk több pénzt kell fordítani. Vegyük komolyan, hogy az oktatás stratégiai ágazat!
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)
