DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány fontosnak tartja a konvergenciaprogram végrehajtását, erről és az ezzel kapcsolatos érvekről pénzügyminiszter úr is az expozéban és a kormánypárti képviselők is beszéltek, de szeretném, ha az világos lenne valamennyiük számára, a nyilvánosság számára, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy vannak olyan célkitűzések, állítottunk prioritást, ami értékek mentén azt igényli - és ezt a költségvetés tartalmazza -, hogy bizonyos feladatok ellátására a 2007-es évhez képest több forrás jusson. Szociális és munkaügyi miniszterként én most három területről szeretnék röviden beszélni, és szeretném bemutatni, hogy melyek azok a konkrét költségvetési tételek, sorok, amelyekre azért került sor, hogy nagyobb összegű forrást biztosítsunk, mert értékek mentén, a kormány programja mentén fontosnak tartjuk ezt.
Szeretnék az esélyegyenlőség, az esélyek javítása ügyéről beszélni. A kormány ezt a célkitűzést nemcsak a szociális és munkaügyi tárca forrásai keretében, hanem más programokban is szeretné megvalósítani. Nagyon hangsúlyosan megjelenik ez a fejlesztéspolitikában, hiszen a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség számára kijelölt felzárkóztató, zászlóshajóprojekt például egy nagyon komoly lehetőséget jelent a leghátrányosabb helyzetű térségeknek, de az esélyteremtésben szeretnék három olyan költségvetési tételre rámutatni, amely ezt a politikánkat, ezt a szándékunkat jól mutatja.
Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén kiemelt feladatok támogatására 2008-ban 852 millió forintot fordítunk, ami 677 millióról kerül megemelésre ez évhez képest. Azt szeretnénk, hogyha biztos finanszírozást jelente ez a “Biztos kezdet” programnak, ami hátrányos helyzetű családoknál kicsi gyerekek korai fejlesztését és megsegítését célozza meg, hiszen egy szegény családba, egy munkanélküli szülők miatt szegény családba született kisgyerek már hatéves koráig, mire eljut az iskolába, olyan hátrányokat szed össze, amit utána már nem lehet ledolgozni. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a korai fejlesztésben induljanak olyan programok helyi közösségek támogatásával, amelyek segítenek ebből a helyzetből kikerülni. A kríziskezelő hálózat, az esélyek háza hálózat működésének is innen szeretnénk megteremteni a fedezetét.
A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány költségvetése 390 millió forintról 600 millió forintra emelkedik, innen finanszírozzuk majd a roma tanulók ösztöndíjprogramját. Ezt joggal kritizálta egyébként, vagy joggal vetette föl néhány ellenzéki képviselő, hogy látszik-e ennek a biztos forrása. Ez a 600 millió forint fogja ennek a fedezetét megteremteni. A romatelepen élők lakhatási és szociális integrációs programjára is a 2007. évi 400 millió forint helyett 516 millió forintot szándékozunk fordítani 2008-ban. Tudom, ahhoz, hogy ezt a problémát megoldjuk, nagyságrenddel több forrásra lenne szükség, azonban ezzel a növekedő tétellel is szeretnénk jelezni, hogy ezt fontosnak tartjuk, és szeretnénk haladni ezen a területen.
A foglalkoztatásról és képzésről is hadd mondjak néhány mondatot; a feketefoglalkoztatás visszaszorítását nagyon fontosnak tartja a kormány. Nem akarunk versenyelőnyt adni olyan cégeknek, akik olyan módon tudnak olcsóbban termelni, hogy, mondjuk, feketén foglalkoztatják a dolgozókat. Nem szeretnénk, mert azok az emberek, akiket nem jelentenek be, nagyon kiszolgáltatottak, és ezeknek az embereknek az érdekében a hatóság megerősítésre kerül. Szigorú ellenőrzés lesz a feketefoglalkoztatás visszaszorítása érdekében, ennek érdekében az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség forrásait, a működési költségeit meg kívánjuk emelni, mert csak így tudja ellátni ezt a kormányprogramban kitüntetett szerepet megfogalmazó funkcióját.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását is jobban elősegítse a kormány, ezért a bérköltség támogatási keret mértékét több mint a duplájára emeljük a 2008-as költségvetésben. Tehát a megváltozott munkaképességűek, a valamilyen fogyatékkal élők, nemcsak a kerekesszékesekre gondolok, hanem más fogyatékkal élőkre is, az ő foglalkoztatásuk, hogy ők munkához jussanak, ez az esélyteremtésnek is egy fontos célkitűzése, ezért 9,6 milliárd forintra emeljük az ez évi 4 milliárdot, tehát több mint duplájára emeljük ezt az összeget.
A Munkaerő-piaci Alap költségvetése is emelkedik a 2008-as évben. Aktív támogatásokkal, foglalkoztatáspolitikával ösztönözzük a munkahelyteremtést, mert a legfontosabb az emberek számára az, hogy legyen munka, legyen kenyérkereset, és ez az aktív munkaerő-piaci eszközök alkalmazásával a foglalkoztatáspolitikában a kormánynak eltökélt szándéka. Növeljük az elkövetkezendő évben a közmunka céljaira átadott forrásokat is 1,5 milliárd forintról 2,5 milliárd forintra. Szeretnénk tágítani, bővíteni a közmunkát, mert ez olyan embereknek ad megélhetést, akik az alacsony iskolázottságuk miatt vagy amiatt, mert régóta kiestek a munkaerőpiacról, más munkát nem találnak. Ebben szövetségeseink többek között az önkormányzatok, nem csak ők, de többek között az önkormányzatok, akik szívesen foglalkoztatnak közmunkásokat, és ezt fontosnak tartjuk. A rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatásra is nőtt a forrás, és a szakképzési és a felnőttképzési támogatásra.
Utolsó gondolatként a szociális területről: szeretnénk a társadalmi igazságosság jegyében a szociális ellátások körét bővíteni. Nagyon sok olyan falu van még, ahol a szegény emberek, az idősek nem jutnak hozzá szociális ellátáshoz, mert valamiért nem szervezték meg az étkeztetést, házi gondozást. Ezt bővíteni akarjuk, ezt a célt szolgálta a szociális törvény módosítása, 8,4 milliárd forint többletforrás szolgálja ezt a célkitűzést. A családi pótlékok emelésére differenciáltan kerül majd sor, azok kapnak magasabb emelést, akik jobban rászorulnak, nagycsaládosok, fogyatékos gyereket nevelők, mert ez is hozzátartozik ehhez az értékrendhez.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem