DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI

Teljes szövegű keresés

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy közben Harrach képviselőtársam távozott, de talán nem is neki mondanám, hanem azoknak, akik figyelemmel kísérik a műsort, hogy ne így maradjon meg az idősek intézményi elhelyezése tárgyában.
Nem arról szól a történet, amit a képviselőtársam mondott, hogy meg van szigorítva a bejutás, hanem arról szól, aki egy kicsit is ismeri az idős embert, az tudja, hogy ha megöregszik és segítségre szorul, akkor elsősorban azt keresi, és mi is azt keressük, hogyan lehet neki otthon segíteni, az otthonában, a megszokott körülményei között, és csak ezt követően gondolkodunk arról, hogy intézménybe kerüljön be.
Ezért történt a költségvetésben ez a módosítás, hogy az átcsoportosítást inkább a helyben adható szolgáltatásokra, étkeztetésre, házi segítségnyújtásra adtuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem