HOCK ZOLTÁN
HOCK ZOLTÁN
HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Igen tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, hogy én a magam részéről Keller László képviselőtársammal egyetértek: ez a költségvetés valóban alkalmas arra, hogy a következő esztendőt kezelje, hiszen az elmúlt 17 évben minden költségvetés alkalmas volt arra, hogy kezelje a következő évet. A vita nem azon folyik, hogy képes-e, hanem azon, hogy hogyan, milyen minőségben, mennyiben szolgálja a közjót, mennyiben szolgálja az ország jövőjét. Azt gondolom, hogy ezen költségvetési törvény vitájában is erről folyik a vita kormánypártok és ellenzék vagy éppen kormány és képviselők között. Tehát ennek tekintetében a megállapítás első részével egyetértek. A második részében vélhetően már vannak vitáink.
Ez a költségvetés abban semmit nem változott az egy évvel korábbihoz képest, hogy ugyanolyan áttekinthetetlen, és ennek megfelelően nehezen követhetőek benne azok a folyamatok, amelyeket szabályozni kíván, és ami - még egyszer mondom - nagyon nagy hiányossága, hogy az előretekintés, a hosszú távú elkötelezettségek bemutatásával is adós marad; noha az önkormányzatoknak ezt már évek óta a törvény szerint meg kell tenniük, az állami költségvetés erre nem tud vállalkozni. Ez azért is baj, mert a folyamatokat nem lehet benne nyomon követni, nem lehet visszanézni, illetve előretekintetni, hogy miket kellene ennek a költségvetésnek igazándiból szabályoznia. Azt gondolom, ez önmagában mindenképpen nagy hiányossága.
Összességében a költségvetésről a mi megítélésünk szerint elmondható, látható az az erőteljes igény, az a törekvés, hogy a konvergenciaprogramot betartsa, ugyanakkor nem segíti elő az ország növekedését, a gazdaság élénkítésére nem ad válaszokat, nem is igazándiból foglalkozik vele. Láthatóan csak a fiskális szemlélet uralja ennek a költségvetésnek a szellemiségét, és ami nagyon nagy gond, hogy nem képes dinamizálni azokat a közösségeket, azokat a vállalkozásokat - kiemelten a kis- és középvállalkozásokat -, amelyek adott esetben az országot ki tudnák húzni ebből a kátyúból.
Engedjék meg, hogy néhány szót konkrétan az önkormányzatokról szóljak, hiszen felszólalásomnak ez lenne a lényege. Elmondható, hogy 2008. sem lesz az önkormányzatok esztendője, és nem csak azért, mert kevesebb a pénz, nem csak azért, mert nincs mindenre forrás, amit az önkormányzatok megálmodtak - hiszen ez nem is lehet így, semelyik kormány nem tud ennyi pénzt adni. A baj ott van vele, hogy nincs elképzelése ennek a költségvetési törvénynek az önkormányzatokkal kapcsolatban, mert miközben folytatja az előző évek előző kormányainak azt a nagyon rossz gyakorlatát, hogy az állami feladatokat, kötelezettségeket áttolja az önkormányzatokhoz, ehhez a forrásokat nem biztosítja. Azt gondolom, ebben előbb-utóbb most már rendet kellene tenni, hiszen ez a folyamat eléri azt a kifeszítettségét, ahol nincsen tovább. Az elmúlt tíz évben jellemző volt az önkormányzatokra, hogy a költségvetési hiányaikat a vagyonfelélésükkel tudták ellensúlyozni. Elképesztő mennyiségű közösségi tulajdon került privatizálásra, nagyon sok esetben nyomott áron, adott esetben rendkívüli mértékben alulértékelve, hiszen kényszerpályán mozogva az önkormányzatok erre kényszerültek, miközben a feladataik maradtak.
Ha megnézzük a 2008. évi költségvetést, ezt összevetjük a 2007. évivel, akkor jól látható, hogy a kormány a működésből újabb forrásokat igyekszik kivonni, hiszen közel 4 százalékkal csökken a tavalyi esztendőhöz képest a működési célú támogatás. Ez nyilvánvalóan a szolgáltatások színvonalának a további szűkülését fogja eredményezni, ennek megfelelően tovább fog folyni adott esetben a vagyonfelélés, illetve ennek megfelelően átgondolatlan közszolgáltatási szűkülés fog történni.
A kormány bejelentette, hogy a reformok jó ütemben haladnak, tulajdonképpen nincsen már megszorításra szükség. A kormány szempontjából vélhetően igaza van, hiszen ezek a megszorítások a háromezer-egynéhányszáz önkormányzatnál fognak manifesztálódni, és azt gondolom, miután az államháztartás egyik legfontosabb alrendszeréről beszélünk, ilyen formában nem lehet ezt figyelmen kívül hagyni.
Azt gondolom, a költségvetés azzal sem foglalkozik, hogy egy nagyon-nagyon kedvezőtlen tendencia kezd kialakulni az önkormányzatoknál. Miközben azt gondolom, hogy valamennyiünk által üdvözlendő módon magának az államnak az eladósodása lassul - ez egy nagyon jó dolog -, ugyanakkor ezzel párhuzamosan az önkormányzatok működésihitel-felvétele, a folyószámlahitel-felvétele elképesztő mértékben növekszik. Várható, hogy a következő esztendőben százmilliárdos nagyságrenddel növekedni fog az önkormányzatok eladósodottsága, amely, azt gondolom, összességében az állami költségvetés makrogazdasági mutatóit is zavarni és rontani fogja, hiszen miközben az egyiknél javulás látható, a másiknál meglehetősen nagy a hanyatlás. Ezekre a kérdésekre igazándiból nem ad a költségvetés választ.
Budapesttel kapcsolatban budapestiként egy-két megjegyzést engedjenek meg, amelyet meglehetősen nagy gondnak tartunk. Teljesen elhibázottnak tartjuk a költségvetésben megfogalmazott úgynevezett adóerőképesség-vizsgálat elvonási menetét. Ez Budapest esetében éves szinten mintegy 50-60 milliárd forintos befizetést jelent a Kincstárnak, amelyet aztán az algoritmus szerint a hátrányosabb helyzetű önkormányzatoknak oszt szét. Azért tartjuk elhibázottnak, mert kontraproduktív, nem ösztöni az önkormányzatokat a helyi adóbevételeik maximalizálására, nem ösztönzi arra, hogy minél hatékonyabban, adott esetben minél nagyobb szelettel tudják gazdagítani a saját költségvetésüket, mert amennyiben ezen mutatóik alapján - és itt kifejezetten a nagyvárosokról beszélek - javul a bevétele, aránytalanul annál többet kell befizetnie a központi költségvetésbe, amely mindenképpen visszafogja az ilyen irányú tevékenységét. Ez ellentmondásban van a költségvetés azon szándékával is, hogy minél több saját bevételt tudjanak mozgósítani az önkormányzatok a saját működésük finanszírozására, mert ez a fajta adóerőképesség-vizsgálat pontosan ellentétes irányba hat.
A másik megjegyzés ezzel összefüggésben: Budapest vonatkozásában ki kell mondani, hogy egy 1,7 milliós lakosú városról beszélünk, amely közel 3 millió embernek nyújt közszolgáltatásokat a szakképzés területén, a közlekedésben, az egészségügyi ellátásban, a szociális ellátásban, a kulturális ellátásában, miközben a városnak ennek a működését saját költségvetési bevételeiből kell kiegyenlítenie. Azt gondolom, amikor arról beszélünk, hogy az önkormányzatoknak nehéz a helyzete, amikor arról beszélünk, hogy az önkormányzatoknak nem lesz kedvező a 2008. év, akkor én ezekről a szabályozatlanságokról beszélek, ezekről a megoldatlan és évek óta magunk előtt tolt problémahegyekről beszélek, amikor is nem világos, hogy ki miért felelős, kinek miből kell ezeket a feladatokat ellátnia és finanszíroznia, és ennek megfelelően kaotikus helyzet kezd kialakulni.
(9.10)
Konkrét példával hadd támasszam alá: három éve nagyon helyes módon bekerült az állami költségvetésbe a nagyvárosi közösségi közlekedés támogatási rendszere. A törvény ugyan azt mondja, hogy ez egy normatív támogatás, de valójában nem normatív támogatás, hiszen semmiféle mérőszámmal nincs alátámasztva. Ez például a 2007. évi 32 milliárd forinttal szemben 2008-ban semmit nem változik, nem vizsgálja azt, hogy hány utaskilométert tesznek meg ezek a BKV-buszok, metrók, HÉV-ek, villamosok, nem vizsgálja, hogy hányan veszik ezt igénybe, azt sem vizsgálja, hogy milyen mértékben növekszik a vállalatnak adott esetben a költsége, hanem egy politikai döntés eredményeként belekerült ez a 32 milliárd forint Budapest vonatkozásában, és ha minden jól megy, meg fogja kapni. Nagyon helyes, mert enélkül már réges-régen felborult volna a főváros gazdálkodása.
Azt gondolom, hogy ennek a tételnek például ténylegesen normatív módon kellene megjelennie benne. Ténylegesen viszonyszámhoz kellene kötni a támogatás mértékét, ami adott esetben csökkenhet is, nőhet is, de tényleges teljesítmény alapján kellene finanszíroznia, mint például a közoktatásban, mint például a szociális igazgatásban vagy a közszolgáltatások más egyéb területén. Ez egy megoldatlan probléma, hiszen Budapest hosszú távon egymagában képtelen lesz a közösségi közlekedésének fenntartására, ilyen szinten való fenntartásra még inkább, és ennek megfelelően azt gondolom, hogy az államnak ebben konkrétabb felelősséget kellene vállalnia.
A legtragikusabbak az önkormányzatok 2008. évi saját adóbevételi előirányzatai. Gondolom, talán majd a pénzügyminiszter úr a zárszavában ki fog rá térni, hogy hogyan számolták azt ki, hogy 2008-ban, 2007-hez képest az iparűzési adót - amely összességében a helyi önkormányzatok adóbevételének mintegy 85 százalékát teszi ki - több mint 20 százalékkal javasolja a törvénytervezet megemelni 2008-ban; több mint 20 százalékkal, miközben a gazdaság megtorpant, nincs növekedés - 1-1,1 százalékos növekedéssel lehet számolni a gazdaságban -, miközben a lakossági fogyasztás hanyatlik, megtorpan, csökken. Az iparűzési adónál közismerten forgalom utáni adó kivetéséről beszélünk. Ezen két mutató alapján egészen elképesztően megalapozatlan az a 20 százalékos növekedési előirányzat, amivel a kormány számol 2008-ra.
Teljesen nyilvánvaló, hogy ez megalapozatlan. Megjegyzem, ezt az Állami Számvevőszék is így látja, hogy a helyiadó-bevételek, az önkormányzatok helyi bevételeinek a megalapozottsága legalábbis komoly kételyeket fogalmazhat meg. Ennek megfelelően ezt vélhetően nem fogják tudni teljesíteni az önkormányzatok 2008-ban, és ez további olyan bizonytalanságot eredményez a 3200 önkormányzatnál, amelyet, azt gondolom, hogy a parlamentben ülők semmiképpen nem kívánhatnak.
Ezért mondtam az elején azt, hogy nem az a legnagyobb baja a költségvetésnek, hogy nem ad sokkal többet az önkormányzatoknak - nyilván el tudnák költeni -, hanem a bizonytalanság, ami jellemzi az önkormányzati háztartás gazdálkodását immáron évek óta, és jellemzi az elkövetkezendő esztendőkben is. Ez a törvény ezekre a feszítő kérdésekre nem tud adekvát választ adni, következésképpen ebben a formában ez nem támogatható.
Köszönöm. (Taps az MDF soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
