KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Képviselő Úr! Először is nagyon fontosnak érzem - és azt hiszem, a válaszomban is jeleztem -, hogy nem azonos a létszámleépítés a hatékonysággal és az átszervezéssel. Ez egy következmény, és akkor, amikor azt állítjuk, hogy az állami bürokrácia nem kellő hatékonyságú, és ennek a hatékonyságát javítjuk, akkor ennek következménye, hogy létszám szabadul fel. Ezért a létszámcsökkenés és a hatékonyságnövekedés bizonyos értelemben mégiscsak összetartozó folyamatok.
A második, hogy ugyanakkor bizonyos intézményeket pedig pontosan a célszerűség miatt hoztunk létre. Itt említette a VKKI-t. Azért hozzuk létre, hogy annak a programnak, nagy programnak, a kiemelt projektek kedvezményezetti feladatait el tudja látni, amit a következő esztendőkben az európai uniós forrásokból mintegy 500 milliárd forint értékben megvalósít az állam.
A harmadik pedig, amikor a költségvetés összegeiről és forrásairól beszélt, arra még az előbb nem tudtam a két percben kitérni, és szeretnék most kitérni. Képviselő Úr! Annak idején a KÖVICE, azaz a környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat benne volt az adott tárca költségvetésében, jelesül a környezetvédelmiben. Most az európai uniós támogatások nincsenek benne a tárca költségvetésében. Nagyságrendjében másról beszélünk tehát, hogy csak érzékeltessem ezt, a KÖVICE idejében meg sem kíséreltük azt a programot befejezni - sem az önök kormánya, sem a mi kormányunk -, amely a kétezer lélekszámot, egyenértéket meghaladó települések teljes csatornázását és szennyvíztisztítását Magyarországon megvalósítaná.
Most pedig a következő hét esztendő feladatában ezt fogjuk végrehajtani. Ha már csak ezt az egyetlen tételt mondom, ez akkor is jelzi nagyságrendjében, hogy sokkal nagyobb feladatot és forrásokat fogunk erre a területre rendelni, mint az elmúlt időszakban bármikor.
Köszönöm szépen, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem