CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön is mondta akkor, még egyszer emlékeztetném, az előző kormánynak az a vállalása teljesült, hogy készüljön ifjúsági törvény, az Országgyűlés elé benyújtotta az előző kormány a parlamenti ciklus végén. Nem maradt rá ideje az Országgyűlésnek, hogy ezt megtárgyalja, és a ciklusváltáskor, mint minden benyújtott törvényjavaslat, visszavonásra került.
Az új kormányzati ciklusban - az előbbi válaszomban, azt hiszem, eléggé világosan, de ezek szerint mégse teljesen érthetően elmondtam - egy másik úton haladunk, ami egy megalapozott ifjúsági stratégiát jelent, annak kimunkálását elsősorban, és az ehhez szükséges jogszabályi körülmények, törvényi feltételek megteremtését. Vagyis a normális sorrendet próbáljuk tartani, egy megalapozott hosszú távú elképzelést, és aztán törvényt, nem pedig előbb törvényt valamire, amit még nem is tudunk úgy együtt közösen.
Ha ugyanis egy törvényjavaslatot hoznánk most ide, akkor meg elmondaná az ellenzék, hogy miféle stratégiára épül ez a törvényjavaslat. Nem kívánjuk ezt a csiki-csuki játékot előidézni. Közösen megalapozott jogszabályi változásokra van szükség, annak érdekében, hogy az ifjúság életkörülményei az általuk elvárt módon alakuljanak a jövőben.
Köszönöm szépen. (Pettkó András: Tíz éve készül az ifjúsági törvény!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem