PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében három módosításhoz szeretnék hozzászólni, a 32. számúhoz, amely dr. Hankó Faragó Miklós és Gegesy Ferenc, a 43. számúhoz, amely úgyszintén dr. Hankó Faragó Miklós és Gegesy Ferenc, és a 46. számúhoz, amely dr. Hankó Faragó Miklós és Gegesy Ferenc indítványa, mind a három a SZDSZ képviselőcsoportja által benyújtott módosítási javaslat.
Tisztelt Államtitkár Úr! Nem értem: amikor annak idején öt évvel ezelőtt Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc képviselő úr is arról beszélt, hogy Magyarországon az elektronikus közigazgatást meg kell erősíteni, amikor arról beszélt, hogy minél több papíralapú dolgot meg kell szüntetni, amikor mind a miniszterelnök úr, mind a pénzügyminiszter úr arról szokott beszélni, hogy amit csak tudunk, intézzünk elektronikusan, és mindenfajta papírformát szüntessünk meg ebben az országban, akkor nem értem, hogy az SZDSZ képviselői által benyújtott három módosítási javaslatot, ami az elektronikus kérdéseket tenné tisztába, az elektronikus fizetéseknél a modern, XXI. századi technika használata kapcsán pontosítja az áfatörvényt, miért nem támogatja a tisztelt kormány. Vagy ha ezeket nem támogatja, akkor ezekhez a módosítási javaslatokhoz miért nem terjeszt be olyan pontosító módosítási javaslatot, amelyet el lehet fogadni; például azt, hogy mit jelent az, hogy multifunkcionális kártya, mindannyian tudjuk, akik ezzel a témával foglalkozunk, akár országgyűlési képviselőként, akár netpolgárként, akár egyszerű állampolgárként.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A XXI. században élünk, minden törvényünkben igenis az elektronikus fizetési eszközöket, a XXI. század technikáját fel kell tudnunk használni, és nemcsak kampányszlogenek szintjén, hanem amikor képviselőtársaim veszik a fáradságot, és benyújtanak az áfatörvényhez olyan módosítási javaslatot, ami ezt a tendenciát segítené elő, akkor a kormánynak igenis kötelessége segíteni ezt a folyamatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem