ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ma délben ülésezett, és a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot az egyes adótörvények módosításáról, valamint az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslatok módosító javaslatainak szavazási eljárásával kapcsolatban. A T/3892/122. és a T/3893/60. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az említett törvényjavaslatok módosító javaslatainak, kapcsolódó módosító javaslatainak döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy az előterjesztő 2007. október 31-én, azaz szerdán 12 óráig tájékoztassa írásban a képviselőcsoportok vezetőit, hogy mely módosító javaslatokkal, kapcsolódó módosító javaslatokkal ért egyet. A képviselőcsoportok vezetői 2007. október 31-én, azaz szerdán 20 óráig kérhetik írásban, hogy valamely módosító javaslatról, kapcsolódó módosító javaslatról az Országgyűlés külön szavazzon.
A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy-egy képviselő felszólalására van lehetőség. Aki élni kíván ezzel a lehetőséggel, kérem, gombnyomással ezt jelezze! (Nincs jelzés.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő.
Tisztelt Országgyűlés! Így a határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Így kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság T/3892/1. és T/3893/1. számú javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a Házszabálytól való eltérést 238 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a ma kezdődő ülésünk napirendjének a megállapítása. A napirendre, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre az Országgyűlés elnöke elnöki jogkörben terjesztette elő ajánlását, ezt megkapták képviselőtársaim írásban. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapunkon tájékozódhatnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem