DR. GEGESY FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. GEGESY FERENC
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Erről a kis témakörről egyre hosszabb vita alakul ki. Megjegyzem, hogy összesen hat ellenzéki és három kormánypárti képviselő esetében ez inkább beszélgetés, semmiképpen sem széles körökre kiterjedő vita. Ennek a vitának szerintem a legfontosabb momentuma, legalábbis számomra, hogy Tállai képviselő úr elismerte azt, hogy az egészségügyi reform sikeres, ennek az eredményét már osztogatni is akarja.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem