PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Török Zsolt Képviselő! Hát igen. Ha megnézi a képviselőtársam, 177 módosító javaslatot nyújtottak be a tisztelt képviselőtársaim az egyes adótörvényekhez, amiről most itt, a tisztelt Ház falai között folyik a vita immár több mint másfél órája. Tisztelt képviselő úr, ehhez a 177 módosító javaslathoz, gyorsan megszámoltam, 24-ig jutottam el, 24 kormánypárti képviselő volt az, aki azt gondolta, amit az ellenzéki képviselők és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja is gondol, hogy a kormány által benyújtott adótörvények nem éppen a lehető legjobb törvények. Ezért 24 kormánypárti képviselő szerette volna ezt az adótörvényt jobbá tenni.
(20.10)
Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy az adótörvény vitájában nem a hátsó szobák falai között kell mutyizni, és nem ott kell különböző fajta megállapodásokat kötni, hanem a Parlament falai között kell elmondani minden országgyűlési képviselőnek azt az érvelését és azt az érvrendszerét - például a több mint huszonnégy kormánypárti képviselőnek -, hogy mit gondol arról, hogy ezeket az egyes adótörvényeket milyen módon, miképpen kellene megváltoztatni. Természetesen azok az ellenzéki képviselők, akik benyújtották módosítási javaslataikat, itt vannak a tisztelt Ház falai között, például Tállai képviselő úr, és próbál érvelni azon módosítási javaslatok mellett, amelyeket tizenhét vitaszakaszban tárgyal a tisztelt Ház.
Tehát örülök, hogy Török Zsolt képviselő úr megszólalt a mostani vitában, bár ő nem nyújtott be módosítási javaslatot. Annak még jobban örültem volna, ha olyan kormánypárti képviselő szól hozzá a vitához, és próbál érvelni a saját maga módosító javaslatai mellett, aki nyújtott be módosítási javaslatot. De hát mindegy, tisztelt képviselőtársaim, természetesen az MDF képviselőcsoportja meg fogja nézni ezeket a módosítási javaslatokat, és nem azt fogja nézni, hogy kormánypárti vagy ellenzéki módosítási javaslat, hanem azt fogja nézni, hogy mi a tartalma, és eszerint fogja elkészíteni a frakciónk a szavazási sillabuszát.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem