TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy Török Zsolt képviselő úrnak a lelkiismerete megszólalt, és a jegyzői pulpitusról azonnal leszaladt, hogy legalább egy MSZP-s képviselő is a szavát hallassa. Amit mondott, az viszont már nem volt annyira jó, mert mindig az az egyszerű kommunikációs trükkjük van a kormánypártiaknak, hogy ha az ellenzék részéről valamilyen adócsökkentési javaslat érkezik, hogy persze, egyszer így mondják, egyszer úgy mondják. Na, ez a vád a fideszeseket biztosan nem érheti, hogy valaha is mondták azt, hogy adót kell emelni, és ne azt mondták volna, hogy adót és járulékot kell csökkenteni. Én arról a módosításról beszéltem, ami ezt támasztja alá. Igenis szeretnénk, ha ebben az országban sikerülne a társadalombiztosítási járulékot lecsökkenteni. Egyébként nem olyan nagy dolog ez, képviselő úr, hiszen amikor a Fidesz volt kormányon, '98. december 31-én a társadalombiztosítási járulék mértéke még 39 százalék volt, és amikor a kormányzást átadta, éppen ugyanannyi, mint most, 29 százalék. Önöknek öt év alatt egyetlen százalékot nem sikerült csökkenteni. Erre nem kellene annyira büszkének lenni.
Ami pedig a forrásokat illeti, arra sem nagyon, mert többletbevételt lehet produkálni. Tetszik tudni, miből? Elmondom én, miből. Adót emelni, mint ahogy tették az elmúlt évben, új adót bevezetni, egyébként az egészségügyben nem odaadni a finanszírozást a kórházaknak, és lám-lám, mindjárt keletkezik többletbevétel. És hogy ne érjen engem az a vád, hogy nem tudom megmondani, hogy mi ennek a forrása, elmondtam példának.
Úgy gondolom, hogy képviselő úr ez irányú vádjai vagy kritikája semmiképpen nem igazak. Az a baj, hogy ezen a javaslaton el sem tetszenek komolyan gondolkodni, hogy igenis van a gazdaságösztönzésnek olyan módja, ami adó- és járulékcsökkentéssel kezdődik. Ez a baj!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem