TÁTRAI MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

TÁTRAI MIKLÓS
TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Szatmáry képviselő úr, sajnálom, ha nem volt érthető, amit az imént mondtam. Egyrészt azt mondtam, hogy teljesen világos most a helyzet, be van nyújtva egy adótörvény-javaslat, és be van nyújtva egy költségvetés. A kettő között van némi számszaki összefüggés: az adótörvény-javaslat biztosítja a költségvetés bevételi oldalát. Ha valaki olyan adómódosító javaslatot fogalmaz meg, ami alapján a bevételek csökkennének - teljesen mindegy, hogy 2 milliárd forinttal vagy 200 milliárd forinttal -, akkor a költségvetésben a kiadási oldalhoz ugyanilyen összeggel hozzá kell nyúlni. Ha kisebb a bevétel, kisebb kell legyen a kiadás. Ez a javaslat semmiről nem szól, csak arról, hogy a bevétel legyen kisebb, és egy árva szót nem tartalmaz arról, hogy a kiadásokban, a költségvetésben hogyan menjünk ennek utána. Annyit mondtam, hogy ez így nem kerek, ez így nem korrekt.
Én nem mondtam azt, hogy hátrányos lenne a kis- és középvállalkozásoknak bármiféle járulék- vagy akármilyen adóteher-csökkentés. Nyilván nem lenne hátrányos, nyilván jó lenne, ez általában mindenkinek jó. Azt igyekeztem az előbb elmondani ezzel a javaslattal, hogy mindenki fizessen kevesebbet. Nemcsak az a kör kapna, akinek egyébként adni akarnak önök az elmondottak szerint, annak a körnek sokkal hasznosabban, sokkal kevesebb pénzbe kerülő módon is lehetne adni úgy, hogy akinek nem akarunk adni, annak meg ne adjunk. Ez a javaslat túl széles kört érint, a versenyhátrányát - és én ezt mondtam - nem csökkenti a hazai kicsiknek a hazai nagyokhoz, mondjuk, a multikhoz képest. Amikor van arra lehetőség vagy amikor van arra javaslat, hogy csökkenjenek a bevételek és csökkenjenek a kiadások, akkor lehet ennél jobb javaslatot, a hazai kis- és középvállalkozások számára célzottabb, az ő érdekeiket jobban szolgáló közteher-csökkentési javaslatot megfogalmazni.
Azt is elmondtam a korábbi felszólalásban, hogy ennek nem most van a kormány megítélése szerint az ideje, hanem fél év múlva. Boldogan fogunk önökkel arról tárgyalni, hogy azokat a többletbevételeket, amelyek befolynak majd a költségvetésbe, és befolytak eddig a feketegazdaság visszaszorítása révén, milyen módon fordítsuk például a hazai kis- és középvállalkozások terheinek a csökkentésére. Csak először lássuk, hogy mennyi ez a bevétel, és lássuk azt, hogy a kiadási és a bevételi oldala a költségvetésnek egyensúlyban van.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem