HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum az elmúlt időszakban számos alkalommal hívta fel a figyelmet az egyre növekvő mértékű és értékű színesfémlopásokra. Az esetek számának ugrásszerű emelkedése a színesfém-felvásárlás és -kereskedelem rossz törvényi szabályozásával magyarázható. Több javaslattal éltünk a helyzet megoldását illetően, ilyen volt “a szennyező fizet” elvének érvényesítése, vagy a színesfém-felvásárlás állami kézbe adása.
A kormány illetékesei rendre felvilágosítottak, hogy a szabályozás rendben van, hiszen a júniusi törvénymódosítás értelmében valamennyi eladott színesfém eredetét bizonyítani kell. A szabályozás tehát nem teszi lehetővé az illegális, azaz a lopott fémhulladékokkal való kereskedést. Ám az egyre szaporodó esetek ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják. 2006-ban az ELMŰ-ÉMÁSZ-nak 240 millió forint kárt okoztak a fémtolvajok, ugyanebben az évben 734 esetben követtek el MÁV-tulajdon elleni bűncselekményt. Országos szinten egy év alatt meghatszorozódott a fémlopásos esetek száma. A szabályok szigorítása helyett inkább azok fellazításáról beszélhetünk a 25/2007-es GKM-rendelet kapcsán, amelynek értelmében 2007. március 8-ától megszűnt egyes kereskedelmi tevékenységek, így a hulladékkereskedelem kötelező nyilvántartásba-vétele. Elég egy pillantást vetni a bűnügyi statisztikára, hogy lássuk: a meglévő intézkedések nem képesek megálljt parancsolni a fémtolvajoknak és a fémüzéreknek.
Az MDF a gyors megoldás érdekében országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a színesfémgyűjtéssel és a -kereskedelemmel kapcsolatos kormányzati intézkedések módosítására. A javaslat értelmében a vonatkozó kormányzati intézkedések módosítása szigorú követelményeket írna elő a színesfémbegyűjtőt, a -kereskedőt, illetve a -leadót illetően. Ezen szigorítások reményeink szerint garantálnák a jövőben az illegális színesfém-kereskedelem visszaszorítását, illetve megszüntetését.
Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, egyetért-e azzal, hogy a helyzet súlyossága indokolttá teszi a szabályozás mielőbbi szigorítását. Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy a kormány támogatni fogja-e azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely a kormányrendeletek módosítását célozza, és végre ezen a területen közelítenénk a rend felé. Nem állítom, hogy elérnénk, de azért sokkal közelebb lennénk hozzá, mint most.
Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
(14.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem