DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Képviselő úr, azt tudom mondani önnek, hogy az ön által képviselt logikát folytatva semmiképpen nem fogadható az el, hogy az áfatörvényben egy olyan tevékenység, olyan szolgáltatás áfamentességére vonatkozó szabályozás legyen, amely nem felel meg az általam hivatkozott irányelvnek.
Tehát a kormánynak felelőssége az, természetesen a parlamenti képviselőknek is, hogy olyan törvényt alkossanak az Európai Unió tagállamában, amely megfelel az egységes áfaszabályozást biztosító irányelv minden követelményének. Éppen ezért azt tudom mondani, hogy a kormány ennek megfelelően fogja a támogató javaslatsort összeállítani a benyújtott áfatörvény módosító indítványai kapcsán.
Természetesen a kormány ebben a dologban egy szereplő. A parlament döntése fogja meghatározni végeredményben azt, hogy milyen törvényt fogad el. Azonban én nagyon szeretném az ellenzéki és a kormánypárti képviselőket is arra kérni, hogy az áfatörvényben semmi olyat ne fogadjanak el, ami ellentétes az imént általam hivatkozott európai irányelvvel.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem