KATANICS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

KATANICS SÁNDOR
KATANICS SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napok, hetek, hónapok belpolitikai eseményei mellett meglehetősen kevés figyelmet kapott egy, a gyermekeink jövője szempontjából véleményem szerint kiemelkedő jelentőségű rendezvénysorozat, amelynek záró konferenciája a mai napon is zajlik.
Talán még most sem rendelkezik arról kellő mértékű információval minden képviselőtársam, hogy mennyire fontos esemény előkészítése történt meg az elmúlt hónapokban. A hírportálokat, napilapokat áttanulmányozva csekély mértékű érdeklődés kíséri az országos diákparlament előkészítését és programjait. Az országos diákparlament tegnap kezdte meg Zánkán a munkáját, és a holnapi nap folyamán várhatóan mindannyiunk számára megfontolásra érdemes és a későbbi döntéseinkbe beépíthető javaslatokkal zárják majd tanácskozásukat a diákok.
Sok szó esik mostanában közoktatásról, reformról, esélyegyenlőségről, modern iskolarendszerről. Amikor mi, döntéshozók és szakemberek ezekről beszélünk, talán nem is jut eszünkbe, hogy akik a mai magyar iskola világáról a legtöbbet tudják, azok valójában nem mi vagyunk, hanem a diákok. Amikor az oktatás új irányait fontolgatjuk, először is őket kell megkérdezzük. Tíz évvel ezelőtt, amikor az első tanácskozást összehívták, az volt a cél, hogy a rendszerváltás utáni magyar oktatás irányairól a legilletékesebbek is elmondhassák a véleményüket.
Az elmúlt tíz évben sok vonatkozásban sikerült megerősíteni az önkormányzatiság, ezen belül a diákönkormányzatok alapjait. A diákparlament eddigi öt országos ülésén több mint 7 ezer diákküldött vett részt, és elsősorban nekik köszönhető, hogy ez a rendezvény fogalommá vált az oktatás világában. A tanulók egyre többet tudtak meg arról, mit jelent egy iskolában az érdekvédelem, a szervezett közösségi élet, a diákjogok mindennapi érvényesítése. A mai napon is zajló, immár VI. országos diákparlament tehát egy értékes, jól bevált hagyományt folytat.
Az Országos Diákjogi Tanács az alábbi témafelvetéseivel azt a célt tűzte maga elé, hogy érdemi és izgalmas viták után diákok százainak segítségével közösen fogalmazza meg, hogy mi az elvárás a felnőttek társadalmától, a felelős politikusoktól, a pedagógusoktól, az oktatás irányítóitól. Az első téma az esélyegyenlőség, a második téma a diákönkormányzatot érintő iskolai szabályok, dokumentumok újragondolása, a következő témacsoport a diákjogok napi gyakorlata. Végül a megújuló diákönkormányzat témakörét javasolta az Országos Diákjogi Tanács kiemelni.
A 176 kistérségi és 23 budapesti kerületi diákparlament jegyzőkönyvei alapján leggyakrabban az esélyegyenlőség témája került szóba, és sokszor a szegénységi problémák felvetésével párosult ez. Több helyi fórumon is markánsan megjelent a pozitív diszkrimináció megkérdőjelezése a felvételi pontrendszerben. A diákok egy része érdemi javaslatokon keresztül vitatja, hogy a jelenleg odaítélt többletpontok segíthetik-e leginkább az esélyegyenlőség biztosítását. Az intézmények akadálymentesítésének sürgetése és a tehetséggondozás feltételeinek további javítása is számos fórumon volt napirenden.
A diákok megállapítása szerint a közoktatási intézmények között nagy a különbség a diákjogok ismerete és érvényesítése terén, és egyszerűbben megfogalmazott, teljesíthető adminisztrációt igénylő pályázati kiírásokra számítanak. Rendszeres települési, kistérségi, megyei diák-önkormányzati fórumok létrehozását igénylik. Több helyen felvetődött, hogy alakuljon meg egy átfogó, egységes, folyamatosan működő országos diákönkormányzat, és a diákparlament ezután évenként kerüljön megrendezésre. A kistérségekben és a budapesti kerületekben felvetett érdemi javaslatok alapján az valószínűsíthető, hogy a most zajló országos diákparlament is értékes és megfontolásra érdemes dokumentumok összeállításával zárul.
Tisztelettel kérem miniszter urat, az Oktatási és Kulturális Minisztérium munkatársait, illetve minden képviselőtársamat arra, hogy a diákok ajánlásaira legyünk fogékonyak, a jövőben megfogalmazásra kerülő törvényeink, döntéseink során legyünk azokra kellő figyelemmel.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem