NYITRAY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Asszony! Mint már itt az előbbi felszólalások egyike-másikából is kiderült, úgy tűnik, hogy a szocialista káderek továbbra is mindenhez értenek. A KISZ-ben nevelkedve és tanári diplomával a zsebükben, bevethetők minden fronton, legyen szó szocialista megyei pártelnökségről, közgyűlési elnökségről vagy frakcióvezetőségről. Ám, ha úgy hozza a sors és a véletlen, s egy kis segítség, szakértelmükre és kiterjedt kapcsolatrendszerükre hivatkozással a Honvédelmi Minisztérium által tulajdonolt cégben is vezető szerepet kaphatnak.
Dóra Ottó feltehetőleg ilyen polihisztor, hiszen a közelmúltban ő lett a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. igazgatóságának elnöke. A történelem-népművelés tanári diplomával rendelkező Dóra úr a Nógrád megyei KISZ-bizottság alkalmazottjaként kezdte pályafutását, a rendszerváltás után pár évre ugyan elhagyta a politikai pályát, de már '95-ben az MSZP nógrádi alelnöke lett, megyei képviselőként, parlamenti szakértőként dolgozott, 2002-ben a Nógrád megyei közgyűlés elnökének választotta a szocialista többség.
Egy éve a Salgótarjánban igen balul sikerült, mármint a szocialisták számára balul sikerült önkormányzati bukfenc óta, ahol polgármester volt, az MSZP városi frakcióvezetőjeként dolgozik. Sehol semmi honvédelmi vonatkozás, mint látjuk.
Tisztelt Államtitkár Asszony! A 2006-ban 1,7 milliárd forintos árbevételt és 51 millió forint profitot produkáló HM Arzenál élére miért pont Dóra Ottót választották ki? (Gőgös Zoltán: Miért ne?) Mi indokolja a jelek szerint a területhez eddig ezer szállal kötődő szakember kinevezését? Kérem, mondjon elfogadható szakmai indokokat Dóra kinevezése mellett.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem