CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a költségvetést önkormányzati szempontból és ezen keresztül abból a szempontból szeretném röviden elemezni, hogy hogyan érinti az elesettek egy részét és főként a kisebb településeken élő gyermekeket és családjaikat. Tehát nem szeretnék általánosságokban beszélni, ezért néhány olyan konkrét, meghatározott helyzetre kívánom felhívni a figyelmet, amelyre sok vita után, például a területtel foglalkozó törvények módosítása alkalmával vagy kormányintézkedések kapcsán már számtalanszor rávilágítottunk. Véleményem szerint most, a költségvetési vita során is foglalkoznia kell a kormánynak ezen mutatkozó problémákkal, mert egyébként súlyos társadalmi következményekkel kell számolnunk.
Azt kell mondani, hogy sajnos nemcsak súlyos társadalmi következményekkel kell számolni, hanem akár egyéni tragédiák is bekövetkezhetnek a kialakult és a folyamatosan mélyülő szociális válság miatt. Tehát két terület jövő évi helyzetével szeretnék foglalkozni. Egy terület gondjaira szeretném felhívni a figyelmet, ezek a gondok vidékünkön, Dél-Zalában, Nagykanizsa környékén napi problémaként jelentkeznek. Nagykanizsa vonzáskörzetében számtalan kistelepülés van, a 800-900 fős települések már a nagyobbak közé sorolhatók. Mind a kisebb, mind a nagyobbnak mondható települési önkormányzatok a finanszírozási intézkedések hatására olyan helyzetbe kerültek, hogy iskolákat önállóan vagy ketten-hárman szövetkezve sem tudnak fenntartani.
A mai napon még csak öt kisebb-nagyobb településsel van közös intézményfenntartási társulási megállapodásunk, tehát ebből az öt faluból már a városba hozzák a gyerekeket iskolába, a támogatási rendszer rájuk nézve negatív hatása miatt.
Természetesen tudom, hogy ez nemcsak a 2007-es vagy a 2008-as költségvetés bűne, hanem az eléggé el nem ítélhető vidékellenes politika kétes eredménye, amelyik hosszú évek óta bizonytalanságban tartotta a településeket, és költségvetési trükkök segítségével kényszerítette őket azon döntések meghozatalára, amelyek eredményeképpen az elsődleges szempont a költségvetés kapcsán a csőd elkerülése, és nem a faluban élő családok, gyerekek érdeke.
Van olyan település, és ezt hangsúlyozottan kell mondanom, ahol most, a napokban, tehát október végén, november előestéjén bizonytalan az iskola sorsa, bizonytalan az, hogy a gyerekek hova fognak iskolába járni. Még vannak tehát megmenthető iskolák, annak ellenére, hogy sokan már bezárták a saját településükön lévő iskoláikat. Még vannak tehát olyan iskolai közösségek, amelyek megmenthetők. Az a kérésem, kérésünk, hogy a kormány támogassa a költségvetésen keresztül a falvakban lévő kisebb iskolákat, s ahol nem lehet a nyolc osztályt működtetni, ott legalább az alsó négy osztály működtetetését biztosítsa kiemelt támogatással. E cél eléréséhez a politikai jóindulat, szándék mellett költségvetési keretösszeg kell, természetesen tudjuk. Én azt hiszem, hogy a kormányzati negyed megépítésére szánt, vagy éppen az a bő keret, amelyet kormányzati kommunikációra használnak fel, elegendő összeget, elegendő forrást nyújtana e problémák megoldásához.
A gyermekek, fiatalok után az idősebb korosztályról szólnék néhány szót. Arról nem fogok szót ejteni, hogy a nyugdíjasok minden ígéret, sima szó ellenére milyen nehéz helyzetben vannak. 2008 sem az ő évük lesz, bármennyire is próbálják a kormányzó pártok politikusai elhitetni ezt, s megvenni ígéretekkel az idősebb korosztályt. Nem kívánok szót ejteni erről, mert e terület szakavatott, a területhez értő, s a helyzetről nem mellébeszélő szakemberei e Ház falai között is már többször elmondták az idősek, a nyugdíjasok helyzetét.
Én az elesettek, a gondozásra szorulók, valamint hozzátartozóik ellehetetlenülésének veszélyére kívánom felhívni a figyelmet egy speciális helyzetet bemutató példán keresztül. Az előbb, amikor Ipkovich képviselőtársam felszólalására reagáltam, tulajdonképpen félig-meddig már említettem ezt a példát. Amit most példaként mondok el, bár speciális, azonban a helyzet tekintetében sajnos nem egyedi eset.
Megkeresett engem egy nyugdíjas hölgy, és nehéz helyzetére hivatkozva kért segítséget. Felnőtt gyermeke betegen, bentlakásos intézményben lakik. A gyerek nyugdíja, jövedelme nem elég a térítési díjra, így őt, a nem nagy nyugdíjjal rendelkezőt, tehát a szülőt kötelezik a térítésidíj-különbözet megfizetésére. Ha a különbözetet megfizeti, a havi rezsi kifizetése után a nyugdíjából 15 ezer forint marad élelemre, ruházkodásra, esetleges gyógyszervásárlásra, váratlan kiadásra. Ahogy az előző felszólalásomban mondtam, tehát átlagban napi 500 forint; azt hiszem, mindenki tudja, hogy ez mit jelent.
Természetesen erre azt lehet mondani, hogy az önkormányzat a saját szociális keretéből segíthet, és segítse is a nehéz helyzetben lévőket. Igen, ezzel csak az a probléma, hogy nem egyedi esetről beszélek. Ki így, ki úgy, de sokan vannak, akik jogosultak a társadalmi szolidaritásra, azonban az önkormányzati források végesek; végesek, mert Nagykanizsa önkormányzata a mostani tudásunk alapján az összesen erre fordítható kiadásának körülbelül az ötödét veszíti majd el.
Tehát a kormány, szokásához híven, nemcsak az emberektől von el, nemcsak az emberek tekintetében alkalmaz megszorításokat, hanem az önkormányzatok is egyre nehezebb helyzetben vannak. Mind a két probléma azt mutatja, hogy vagy a koncepció hiányzik ebből a költségvetésből, vagy ami még esetleg ennél rosszabb lehet, szándéka nincs a kormánynak arra, hogy ezeket a problémákat, ezeket a gondokat megoldja.
Arra kérem tehát a kormányzó pártokat, a képviselőket, a kormány tagjait, gondolják át a kistelepülések iskoláinak támogatását, és a szociális támogatások rendszerének minden területre kiterjedő pozitív alakítását.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem