DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A költségvetési törvényjavaslat általános vitájának lezárultához közeledve célszerűnek tűnik egy átfogó értékelést adni arról, hol is áll jelenleg a magyar gazdaság, milyen a magyar gazdaság állapota, és mi várható a következő évben, illetőleg a törvényjavaslatban szereplő irányszámok alapján a következő, 2009-2011 közötti időszakban.
Hogyan is jellemezhetjük a magyar gazdaság állapotát jelenleg? Ha a Fidesz vezető politikusainak érvelését halljuk, olvassuk, úgy tűnik számunkra, mintha az ország általános gazdasági válságban lenne. (Dr. Latorcai János: Miért, nem abban van?) Ha Varga alelnök úr szövegét olvassuk a Magyar Hírlapban, akkor már árnyaltabb képet kapunk, hiszen az alelnök úr úgy fogalmaz, hogy a magyar gazdaság recesszió közeli - tehát nem válság- és még csak nem recessziós - állapotban található. Ha viszont megnézzük a közgazdaság-tudomány alapkategóriáit, hogy mit értünk válságon, mit értünk recesszión és mit értünk stagnáláson, illetőleg lassú vagy gyors növekedésen, akkor világosan láthatjuk, hogy a magyar gazdaság nincs válságban, hiszen a válság általában a GDP 3-5-7-9 százalékos csökkenését jelenti, erről pedig szó sincs.
(11.50)
Recesszióban sincs a magyar gazdaság, hiszen a közgazdaság-tudomány általánosan elfogadott kategóriái szerint egy gazdaság esetében akkor beszélhetünk recesszióról, ha két, egymást követő negyedévben a GDP negatív, vagyis a korábbi időszakhoz képest csökken a kibocsátott termékek és szolgáltatások volumene.
Tulajdonképpen stagnálásról sem beszélhetünk, hiszen nem zéró a növekedés, kétségtelen azonban, hogy a jelenlegi állapot stagnálás közeli, hiszen az első félévben a gazdasági növekedés üteme 1,9 százalék volt; ebből az első negyedévben 2,7, a második negyedévben pedig 1,2.
Hogy a gazdaság átfordul-e recesszióba, ez nem valószínű; természetesen látnunk kellene a harmadik negyedév eredményeit. A gazdasági előrejelzések nagyon óvatosak, de senki nem állítja azt, hogy a növekedési ütem az 1,2-es szint alá süllyedne jelentősebb mértékben, még kevésbé mondja bárki is azt, hogy ez negatívba fordulna.
Tulajdonképpen akkor beszélhetnénk megfelelő gazdasági fejlődési ütemről, ha a magyar gazdaság 4-5 százalékos növekedést tudna produkálni. Az előző évben pedig el is érte ezt a növekedési szintet. Kiugró fejlettségi ütemnövekedésről azonban a rendszerváltás óta egyetlenegy évben sem beszélhetünk. A csúcspont a 2001. évi 5,2 százalék volt, azután következett az 1998. évi 4,9 százalék, az 1997. évi 4,6 százalék, s a 2004. évi szintén 4,6 százalék. Ha mindezeket az adatokat együttesen nézzük, akkor megállapíthatjuk azt, hogy a magyar gazdaságban nincs akkora növekedési potenciál, mint amit feltételeznek nagyon sokan, hiszen 15-17 év alatt sem tudott soha 6 százalék fölé növekedni a növekedési ütem, még kevésbé magasabb szintre. Egyetlenegy olyan negyedév volt, amikor a magyar gazdaság növekedése meghaladta a 6 százalékot, ez 2000-ben volt, Fidesz-kormányzási időszakban, 6,6 százalék, azután pedig meredeken csökkent, a 2002. évi 3,1 százalékos szintre.
Volt-e olyan helyzet, hogy a magyar gazdaság a növekedés szempontjából éllovas volt, éltanuló volt, a legjobban teljesített? Egyetlenegy ilyen év volt, 1998 - sem előtte, sem azt követően a magyar gazdaság a fejlődési üteme alapján sajnos nem tartozott az élvonalba.
Miért mondták mégis azt, hogy kiemelkedő a magyar gazdaság teljesítménye? Azért, mert nagyon gyorsan privatizált, gyorsabban, mint a többi kelet-közép-európai ország, és azért, mert nagyon sok külföldi tőkét vonzott. Ezen adatok alapján tekintették Magyarországot éllovasnak, de semmiképpen nem a növekedési üteme alapján. Ezért teljesen megalapozatlanok azok a vélekedések, amelyek szerint Magyarország a 2002. évi éllovas szintről a 2007-2008. évi utolsó helyre került.
Ha megnézzük a növekedési ütemeket a 12 újonnan csatlakozott országban, akkor persze megállapíthatjuk azt, hogy 2007-ben és 2008-ban is a 12 ország közül Magyarország az utolsó. Mi ennek az oka? Ennek döntően az az oka, hogy egy ugyanolyan kiigazítási- megszorító programot hajt végre, amelyet egyébként számos más, újonnan csatlakozott ország is, így például Málta 2001-2005 között, például Szlovákia 1999-2000-ben, például Lengyelország 2001-2002-ben. A visegrádi négyek közül Szlovákia is, Lengyelország is volt így, és a mostani helyzetben, jelenleg Magyarország is - itt természetesen Magyarországról van szó - az utolsó helyen tartózkodik.
Nem lehet azonban egy-két év eredményéből hosszú távú következtetéseket levonni. Ha megnézzük, hogy 1991-hez képest a 12 csatlakozott ország milyen ütemben fejlődött, akkor azt láthatjuk, hogy az egyszer utolsó, egyszer utolsó előtti Lengyelország növekedett a leggyorsabban, 1991-et 100 százaléknak véve ezt a szintet 89 százalékkal haladja meg; Észtország 88 százalékkal; Szlovákia 71 százalékkal; Magyarország 54 százalékkal; Szlovénia 51 százalékkal; Csehország 36 százalékkal; Bulgária 18 százalékkal; Románia 24 százalékkal.
Egyértelmű tehát, hogy a magyar gazdaság nincs abban a rendkívül rossz állapotban, ahogy ezt az ellenzék le kívánja vezetni, bár kétségtelen, hogy 2007-2008-ban a magyar gazdasági növekedési ütem jóval elmarad az elvileg adott potenciális lehetőségektől.
De ha megnézzük azokat az adatokat, amelyek az ilyen megszorító-kiigazító csomagon átesett országokat jellemzik, akkor láthatjuk, hogy a növekedés nagyon lassú ütemeit követi egy közepes méretű növekedési ütem, mondjuk, Lengyelország esetében a nagyon lassú 1 százalékot, majd 1,4 százalékot egy 3,8 százalékos növekedés, majd azután az ütem 5 százalék fölé emelkedik. Ebből tehát, hiszen nemzetközileg összehasonlítható folyamatokról van szó, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a magyar gazdaságban is várható 2009-től egy jelentősebb mértékű fellendülés, annak ellenére, hogy nem árt azért az előrejelzésben óvatosnak lenni.
Az Állami Számvevőszék elkészített egy nagyon részletes munkaanyagot arra vonatkozóan, hogy milyen akadályai lehetnek a gazdasági növekedésnek a 2009-cel kezdődő új korszakban, és itt utalás történt a megfelelően képzett munkaerő hiányára, a megfelelő források hiányára a beruházások terén és így tovább.
Azonban látnunk kell azt, hogy a magyar gazdaságban meglévő munkaerő-tartalék még mindig nem jelentéktelen; látnunk kell azt, hogy az európai uniós fejlesztések jelentős beruházási többletet generálhatnak. És azt is látnunk kell, hogy a beruházások tavalyi csökkenése és idei nagyon alacsony ütemű növekedése mögött elsősorban nem erőforráskorlátok húzódnak meg, hanem a kereslet-visszafogás hatása érvényesül.
Az igazi vita a kormánypártok és az ellenzéki politikai erők között a követendő út azon mozzanatában ragadható meg, hogy lehetséges-e egy 2008-2009-es radikális adó- és járulékcsökkentéssel jelentős gazdasági növekedéstöbbletet létrehozni; alkalmazható-e a deficitfinanszírozásnak az az eszköze, amelyet a nyugat-európai államok alkalmaztak és az Egyesült Államok is az 1960-1970-es években.
Ha azt a vitát vizsgáljuk, hogy lehetséges-e adó- és járulékcsökkentéssel a gazdasági növekedés ütemét felgyorsítani vagy a recesszióból kikerülni, akkor szemben számos liberális és konzervatív közgazdász állításával, azt kell mondanunk, hogy ez elvileg elképzelhető, azonban ennek olyan feltételei vannak, amelyek ma a magyar gazdaság számára nem adottak. Ha megnézzük például az 1975-ös amerikai gazdaságpolitikát, akkor azt láthatjuk, hogy akkor egy jelentős adócsökkentéssel sikerült elérni azt, hogy a gazdasági növekedés üteme csak 1,3 százalékkal csökkenjen, és 1976-tól a növekedés újra beinduljon. De ennek az volt az előfeltétele, hogy a költségvetés hiánya 1974-ben minimális volt, és a nagyarányú adócsökkentés eredményeképpen is csak a GDP 4,6 százalékára emelkedett.
Amikor egy gazdaságban az az alapvető elvárás és a nemzetközi elvárás is, hogy mérsékelni kell, mégpedig eléggé radikálisan az államháztartás egészének GDP-arányos hiányát, akkor ennek az eszköznek az alkalmazására nincs lehetőség. Ha úgy csökkentjük az adókat, hogy közben a költségvetés kiadásait is mérsékeljük, akkor ez a pluszkereslet nem jelenik meg, és az adócsökkentésnek a növekedést generáló hatása nem igazán érvényesül.
Hogyha ezt figyelembe vesszük, akkor azt is látnunk kell, hogy a koalíciós partnerünknek az az elképzelése, hogy emeljük fel a sávhatárt az szja-táblában, legalábbis 2008 esetében nem tűnik igazán megalapozottnak, nem tűnik igazán megvalósíthatónak. Remélhetőleg 2009-ben ilyen lépések megtételére már lehetőségünk nyílik.
(12.00)
Világosan látnunk kell azt is, hogy a megszorító, kiigazító politika a magyar társdalom számára nagyon jelentős megpróbáltatást jelent. De azt is tudnunk kell, hogy az idei reálbércsökkenés ellenére a rendszerváltás óta 2007 az az esztendő, amelyben a harmadik legmagasabb a reálbérszint, ennél magasabb reálbérszint csak 2006-ban és 2005-ben volt. Ha szociális válságról akarunk beszélni, akkor inkább arra kellene a hangsúlyt fordítanunk, hogy a magyar reálbérszint 2003-ban érte el az 1978. évi szintet, 2002-ben haladta meg a rendszerváltáskorit, akkor volt igazán Magyarországon szociális válság. Most nagyon jelentős a magyar társadalomra háruló teher, és sokan ezt nagyon negatívan értékelik, pontosan azért, mert 2002 után úgy látszott, hogy túl vagyunk a nehezén, és kiderült, hogy nem vagyunk túl, újabb kiigazító lépések következnek. Ezzel együtt 2008-ban a reálbérek vagy stagnálnak, vagy nagyon enyhén, nagyon mérsékelten növekedhetnek. Ez összefügg azzal, hogy mekkora lesz a jövő évi infláció.
A 2007. évi infláció üteme magasabb a tervezettnél, ezt nem lehet tagadni, hiszen 6,2 százalék helyett 7,5-7,6 százalékos lesz az infláció. Ebben nagyon jelentős szerepet játszik az élelmiszeráraknak az aszály miatti nem várt növekedése, ami egyébként nemcsak Magyarországon ment végbe, hanem az egész Európai Unióban. A következő évnek a legkritikusabb száma tulajdonképpen a 4,5 százalékos inflációs index. Én nem zárom ki, hogy ez egy-két tized százalékkal - épp az élelmiszerár-problematika miatt - magasabb lesz, de jóval alacsonyabb, mint 2007-ben, és 2009-re már várható a megfelelő inflációs szinthez való visszatérés.
Ha az alapszámokat nézzük, 4,5 százalékos infláció, 2,8 százalékos gazdasági növekedés, 4,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány, akkor azt kell mondanunk, hogy ezek az előrejelzések megalapozottnak tűnnek, az infláció esetében lehet esetleg valamilyen probléma. 2003-ban az akkori költségvetési vita során beszéltem arról, hogy a 2004. évi költségvetés a három 4,5 százalék költségvetése: 4,5 százalékos gazdasági növekedés, 4,5 százalékos infláció és 4,5 százalékos GDP-arányos hiány. A 2004. évi folyamatok azt mutatták, hogy az infláció 4,7 százalék lett, tehát 0,2 százalékkal magasabb, a növekedés üteme 4,6 százalék lett, 0,1 százalékkal magasabb, a GDP-arányos államháztartási hiány 0,8 százalékkal lett magasabb, 5,3 százalék. Tehát nem volt irreális akkor azt mondani, hogy nagyjából megvalósítható a három 4,5 százalék programja.
Ma úgy látom, hogy a mostani alapvető sarokszámok teljesíthetők. Ezzel együtt óvatosan fogalmaznék, nem azt mondanám, hogy 2008 a növekedés költségvetése, csak azt, hogy 2008 a 2009., 2010., 2011. évek gazdasági fejlődése gyorsabb ütemű növekedésének megalapozó költségvetése. Bízzunk abban, hogy ez így történik!
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
