KUZMA LÁSZLÓ
KUZMA LÁSZLÓ
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gyakran halljuk manapság - különösen a 2008-as költségvetés kapcsán - az esélyteremtés és a tudásalapú társadalom fogalmait. A költségvetés nemhogy ezt a kategóriát, mármint az esélyteremtést tovább növelné, hanem éppen ellenkezőleg, tovább növeli a társadalmi különbségeket. Hogy az esélyegyenlőség megteremtése irányába hatna? Ez egyáltalán nem látszik a számokból.
Hallhatjuk mindenfelől, hogy nincs minden rendben a közoktatás területén. Ezt nemcsak az ellenzék mondja, hanem a közoktatás minden egyes szereplője a fenntartótól a felhasználóig. Igaz, a szociálliberális kormányzat ennek ellenkezőjét állítja. Néhány elemre, amit már ismernek képviselőtársaim, és néhány elemre, ami mi még nem hangzott el, szeretném felhívni a figyelmet. Dióhéjban, ami már többször elhangzott, hogy sok vidéki kisiskola szűnt meg. Nyugodtan ebbe a kategóriába sorolhatjuk azokat, amelyeket az önkormányzatok kénytelenek voltak pénzhiányra való hivatkozással összevonni, mert ezek gyakorlatilag, tudjuk, de jure megszűntek, nincs azonosító számuk.
Nézzük tovább akkor: az elmúlt három-négy évben a közoktatásra fordított normatívák nominális szinten nem változtak, elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor nominális szinten is csökken a közoktatási normatíva, tehát az állami szerepvállalás csökken. Jó, jó, mondja erre a kormányzat, azért, mert csökken a gyereklétszám. Nem értem az indoklást egyébként, de ha még így lenne, és ezt indokként próbálnák felhozni, akkor sem tudom elfogadni, de ha megnézzük az egy főre jutó állami támogatást, az is csökken, ez viszont már katasztrófa. Egyértelműen ki kíván vonulni a közoktatásnak ezen területéről a kormányzat, vagy legalábbis ennek irányába hat.
Kezdetben azt mondták kollégáim, akik az oktatás területén dolgoznak, hogy kezdetben csak a felső tagozatosokat szükséges utaztatni. Ez sem kis létszám, százezres az a nagyságrend, amely utazásra kényszerül, hogy elérje a saját iskoláját. Elérte a költségvetési megszorítás az önkormányzatokat olyan szinten, hogy már az alsó tagozatosokat is utaztatják több helyütt.
Idevonatkozóan szeretnék olyan példát mondani, mert látva itt a teremben ülőket, gazdasági szakemberek. Engedjék meg azt a párhuzamot megfogalmaznom, hogy mindenki ismeri a vízügyi törvénynek azt a passzusát, amely szerint az ivóvízhez való jog alapvető állampolgári jog. Hol? Azon a helyen, ahol él a delikvens, azon a településen, abban az utcában alapvető állampolgári jog. Senki nem mondja, hogy tessék a szomszéd faluba elmenni egy vödörrel vízért, mert ott rentábilisabban lehet a vizet előállítani, költséghatékonyabb, olcsóbb azáltal, hogy átmegyek a szomszédba. Nem, a törvény azt mondja, hogy alapvető állampolgári jog. Tisztelt Képviselőtársaim! Miért ne lehetne a tudáshoz való jog alapvető állampolgári jog ott, ahol él az ember, ott, ahol felnövekszik, hogy ott tegye meg édesanyja kíséretében és felügyelete mellett?
Esélyteremtést mondtam, és az esélyteremtés szemszögéből próbálom a költségvetést elemezni az általános vita keretében. Művészetoktatás: kardinális kérdés, mindenki tudja, radikálisan csökkent a művészetoktatásra fordított összeg. Halljuk, hogy majd lesz 11 milliárd forint, amelyből aztán kompenzálni lehet. Tisztelt oktatáspolitikus, költségvetéssel foglalkozó képviselőtársaim, nem erről volt szó! Akkor, amikor a minősítéseket elkezdtük a művészeti iskolák tekintetében, akkor azt mondtuk, aki átmegy a minősítésen, azt kell finanszírozni, és a kóklereket le kell választani erről a rendszerről. Mindenki egyetértett vele. De az nem járható út, hogy évről évre finanszírozási pénzeket pályázati úton tudjanak intézmények megnyerni, ezzel tönkretesszük ezt az iskolatípust, ami mostanra nemzetközi hírűvé vált.
(10.40)
Ne feledjük el, hogy a művészetoktatás területén nem csak arról van szó, hogy ott megtanulnak különféle művészeti ágakat. Ez az önmegvalósításnak egy eszköze. Nem kerül ki a kocsmákba vagy különféle lumpenkategóriákba, hanem az önmegvalósításon keresztül képes teljes felnőtté válni. Ismételten, ha finom vagyok: csak annyit mondhatok képviselőtársaimnak, hogy nem tartották ígéretüket.
A kollégiumokról. A kollégium tekintetében az állami finanszírozás 2001-től 96 százalékról napjainkra 62 százalékra csökkent. Ez a szám egy nagyon radikális csökkenés. Itt a polgármesterek figyelmét szeretném felhívni, azon polgármesterek figyelmét, akik képviselők is egyben. Gondolják végig, hogy egy önkormányzat, amely kollégiumot tart fönn, és amely kollégiumba vidékről is jönnek tanulók, a kollégium alulfinanszírozott, kénytelen az önkormányzat a saját pénzéből finanszírozni más területekről érkező gyermekeket.
Érthető az a megjegyzés, amikor azt mondjuk, hogy ellenérdekelt a fenntartó önkormányzat a finanszírozás tekintetében. Inkább finanszírozza pluszként a saját iskoláját, a saját iskolájában lévő ebédet, vagy inkább épít járdát, egyrészt mert nem tervezhető egyik napról a másikra. Nem tervezhető egyik napról a másikra, hogy melyik területről jönnek az adott kollégiumba. A kollégium ilyen tekintetben az esélyteremtés egyik fő eszköze, hogy ne kelljen a szülőknek a zsebükbe nyúlni, hogy ezt a hiányzó pénzt kiegészítsék, hogy ne kelljen ágyneműt hurcolni a kollégiumba, mert nincs pénze sem az önkormányzatnak, sem az intézménynek arra, hogy ilyen szinten fenntartsa a kollégiumokat. Tehát költségvetés-arányosan 96 százalékról 62 százalékra csökkent, és ez nagyon súlyos csökkenés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az esélyteremtés és ezzel kapcsolatosan a vidék problémáit fogalmazom meg. Vajon mennyire fedi le a szó az elképzelt tartalmat, vagy mennyire értjük mindannyian ugyanazt ez alatt? Érték vagy törlendő kategória? Ez itt a kérdés most, a 2008-as költségvetés kapcsán is. Ebben az elhidegült, elanyagiasult világunkban nagyon aggódom, hogy a szociálliberális oktatási kormányzat csupán 204 ezer forint értékű szénalapú egyednek tekinti azt a hatéves barcsi gyereket, aki most tanulja meg talán a d betűt, aki most ezekben a pillanatokban próbálja a betűvetés, az olvasás tudományát megszerezni.
A falusi iskola nem csupán finanszírozható vagy nem finanszírozható objektum. Az iskola az ott élők élettere vagy legalább az életterük része. Ezt nincs joga senkinek elvenni. Ehhez nincs erkölcsi alapja senkinek, a kormányzatnak sem. Vannak területek, ahol a népsűrűség kisebb, mint másutt. Akkor vajon az a megoldás, hogy összetereljük az ifjúságot több tíz kilométerről egy központi, falakkal határolt térbe, amit elnevezünk iskolának? Mindezt azért, mert ez költséghatékonyabb? Nem, tisztelt képviselőtársaim, ez még nem iskola. Az iskolához kell a szellemiség, a közelség, a közvetlenség; a kormánynak a méltó élethez való jogot kell biztosítani mindenki számára.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt értem én esélyegyenlőség alatt. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
