TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági egyensúly javításának erősödő igénye, valamint a hosszú távon is megfelelő egyensúlyi feltételek létrehozásának szükségessége a kormány gazdaságpolitikájában 2006 közepétől lényeges fordulatot hozott. Ettől kezdve középtávon a kormány legfontosabb céljai az erőteljes egyensúlyjavítás, a tartós egyensúlyőrzést szolgáló átfogó reformok elindítása és megvalósítása az államháztartásban, a bővülő uniós források felhasználására támaszkodó fejlesztések megvalósítása.
A konvergenciaprogramban vázolt gazdaságpolitika megvalósítása késedelem nélkül megkezdődött, és a 2006. évre, illetve a 2007. évi várható értékekre vonatkozó makrogazdasági mutatókban már látszanak az államháztartás megbomlott egyensúlyának helyreállítására hozott kiigazító lépések pozitív eredményei. Az állami feladatellátás egyes nagy funkcionális aggregátumok szerinti változásai megfelelnek a kormányprogramban meghatározott célok alapján kitűzött prioritásoknak.
Ezzel párhuzamosan a jóléti funkciókra fordított kiadások összege évről évre növekvő mértéket mutat. A törvényeknek megfelelően emelkednek többek között a családtámogatások is. A kormányprogrammal összhangban a család társadalmi szerepének erősítésére, a családok helyzetének és a gyerekvállalás feltételeinek javítására kiemelt hangsúly helyeződik. A családi pótlékok és a gyermekek után járó juttatások emelkednek.
Jómagam, mint a népesedéspolitikai és ifjúsági szakcsoport vezetője, illetve a fogyasztóvédelmi eseti bizottság tagja fontosnak tartom, hogy az érintett területeken működő, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felügyelete alatt álló intézmények fenntartásához 2008-ban is biztosított lesz a megfelelő mennyiségű pénzügyi forrás. A szaktárca fejezet költségvetési törvényjavaslat szerinti kiadási előirányzata 278 430 millió forint, bevételi előirányzata 42 197 millió forint, támogatási előirányzata 236 233 millió forint.
Az ifjúsági feladatok között a korábbi évek programjai folytatódnak. A fogyasztóvédelemmel összefüggő feladatok és programok a korábbi évekhez képest nagyobb prioritást élveznek.
Az Európai Unió költségvetéséhez, az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott, a tagállamok fogyasztóvédelmi politikáinak összehangolására irányuló közösségi cselekvési programhoz történő igazodás tette szükségessé egy fogyasztóvédelmi politika megalkotását. A harmadik középtávú fogyasztóvédelmi politika a korábbiaktól eltérően hétéves időtartamra határozta meg a fogyasztóvédelem fejlesztésének irányait. A politika stratégiai céljai között szerepel erős és hatékony fogyasztóvédelmi hatóság kialakítása, határozottabb állami fellépés és szerepvállalás. Ezen belül a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi fogyasztóvédelmi felügyelőségek kettős irányításának megszüntetése. Így született meg idén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az új hatóság többek között ellátja a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatokat, felügyeli a fogyasztóvédelmet érintő jogszabályok betartását és eljár a jogsértőkkel szemben.
A fogyasztóvédelmi politikához kapcsolódó cselekvési program végrehajtása érdekében a fogyasztóvédelmi felügyelőség szervezetébe 2007-ben integrálásra került a korábban a közigazgatási hivataloknál a fogyasztóvédelmi ellenőrzési feladatokkal foglalkozó 211 fő. Emellett az integrált szervezet megerősítésre került. Jelentős, éves átlagban 110 fő létszámbővítésre kapott költségvetési forrást. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2008. évi előirányzott támogatása 3326 millió forint.
A békéltető ügyek száma a testületek ismertségének növekedésével évről évre ugrásszerűen nő. Az eddigi tendenciát figyelembe véve 2008-ban várhatóan mintegy 4800 darab lesz. A békéltető testületek támogatása 150 millió forint a 2008. évben.
A cselekvési program értelmében cél a fogyasztóvédelem széles társadalmi alapokra helyezése, a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása és erősítése a civil szervezetek eszközeivel is.
(15.30)
A fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatásának 2008. évi előirányzata 260 millió forint. Emellett a nemzeti fogyasztói központok feladata a fogyasztók számára információ és támogatás nyújtása annak érdekében, hogy a fogyasztók a másik tagállami vállalkozóval kapcsolatos panasz esetén jogaikat érvényesíthessék, illetve hogy hozzáférjenek a megfelelő vitarendezési eljárásokhoz.
Az Európai Fogyasztói Központ Magyarország támogatása a 2008. évben 30 millió forintban kerül meghatározásra. Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatosan a fogyasztók érdekeinek és egészségének magas szintű védelméhez, ezáltal a fogyasztók bizalmának visszanyeréséhez és megőrzéséhez való hozzájárulást célozza az Élelmiszer-biztonsági Hivatal támogatása. A fogyasztóvédelmi felügyelettel folytatott információcsere eszköz a párhuzamos vizsgálatok kiküszöbölésére, az ellenőrzések összehangolására, az ellenőrzések hatékonyságának növelésére. A fogyasztóvédelmi felügyeletnek az Élelmiszer-biztonsági Hivatallal történő információcseréjére a 2008. évi előirányzat mintegy 6 millió forint.
Az élelmiszerekről szóló törvény módosításával, a fogyasztóvédelmi hatóság által kiszabott minőségvédelmi bírság a jövőben nem a hatóság, hanem a központi költségvetés bevételét képezi. Továbbá a jövő évi költségvetési törvény tervezete szerint a fogyasztóvédelmi hatóság által kiszabott és befolyt bírságok a jövőben nem a hatóság, hanem a központi költségvetés bevételének képzése során egy visszaosztás is megvalósulhat. Ennek megvalósulásához azonban szükséges egyes, a fogyasztóvédelmi hatóság által kiszabott bírságbevételekről rendelkezést tartalmazó törvényeknek a költségvetési törvénnyel összhangban történő módosítása is. A tervezet tartalmazza azokat a kivételeket is, amikor a fogyasztóvédelmi bírság vagy annak egy része nem a központi költségvetés bevétele, hanem már eleve helyben maradhat.
A 2008. évi költségvetéssel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a fő paraméterek a konvergenciaprogramnak megfelelően alakulnak. Többek között a hiánycsökkentés, az, hogy 2009-re olyan egyensúlyi körülményeket tudunk teremteni, amely megszünteti a túlzott deficiteljárást Magyarországgal szemben. 2007-ben és 2008-ban befejeződik a konszolidációs szakasz, és ismét 4 százalék fölé kerülhet a növekedés. Az államháztartás legfontosabb alrendszereiben végbemennek a reformok, a növekedés szerkezete egészségessé válik, és hosszú távon fenntartható lesz.
A 2008. évi költségvetés fő célja véleményem szerint, hogy egyensúlyi pályára álljon a magyar gazdaság, minél előbb ismét meginduljon a felzárkózás, minél gyorsabb legyen a felzárkózás, és a programban meghatározott értékek is érvényesüljenek. Ehhez kérem az önök támogatását is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem