DR. SÁNDOR KLÁRA

Teljes szövegű keresés

DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Az alapvető eltérés ott van a kettőnk gondolkodása között, hogy - ahogy mondtam - a nemzetközi példatárban, amely elénk tárul, csak olyan példákat találunk, ahol a nemekre vonatkozik kvóta. Mégpedig azért, mert az téves felfogás, téves értelmezés, hogy itt érdekérvényesítésről lenne szó. Itt emberi jogokról van szó. Itt arról van szó, hogy a nők különböző társadalmi hagyományok és az őket érintő diszkrimináció következtében nemcsak a parlamentben, más döntéshozó pozíciókban sincsenek ott olyan arányban, mint ahogyan a tehetségük és a képességük szerint ott lehetnének.
Azt mondta a képviselő úr a beszédében, hogy ha majd magától kiforrja magát a helyzet, és megváltoznak ezek az arányok, és magától változik meg az arány, akkor az mennyivel értékesebb. Én meg azt gondolom, hogy egy politikusnak nem lehet értékesebb cselekvés, mint hogyha a magyar társadalom több mint felének emberi jogait biztosítja. Egy politikus nem tárhatja szét a kezét akkor, hogyha diszkriminációt lát, és nem mondhatja azt, hogy majd a helyzet megoldódik magától. Az nem egy politikusi magatartás szerintem. Azt gondolom, nekünk, törvényhozóknak nem az a dolgunk, hogy várjuk, amíg a helyzet majd magától megváltozik, hanem ha igazságtalanságot tapasztalunk, tegyünk ellene.
S még egyszer visszatérve: nem érdekérvényesítésről van szó. Hadd hívjam fel még egyébként a képviselő úr figyelmét arra, hogy a parlamentben szép számmal vannak 40 vagy 35 év alattiak, a 30 év alattiak között csak férfi képviselőt, nőt egyet sem találunk, ez ellenőrizhető a parlament adatbázisából. Még egyszer hangsúlyozom, nem érdekérvényesítésről van szó, hanem emberi jogok érvényesüléséről. Nincs olyan tanulmány, amely azt mutatná ki, hogy a nyugdíjasok vagy az ifjúság - ahogy ön fogalmaz, tehát a fiatalok - olyan típusú szociológiai és jogi értelemben vett diszkriminációt szenvednének el, mint a nők. Ezért alkotmányos, amit mi javasolunk, és ezért nem az, amit ön javasol.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem