DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt nem gondoltam, hogy ma is sor kerül arra, hogy hosszabb ideig szóljak hozzá két percnél, de úgy látom, hogy mégiscsak erre van szükség, hiszen az általános vitában, az első részben számos dolgot említettem már, amit most újra szeretnék, vagyis nem újra, hanem részletezve szeretnék elmondani.
Az egyik ilyen: több képviselő úr hozzászólásában is előjött az, hogy a pedagógusok között, az orvosok között, illetve a bírói karban milyen magas a nők aránya, és hogy bezzeg ott senki sem javasolja - ahogy mondták helyesen -, hogy kvótát kellene bevezetni.
Az az elkeserítő hírem van - és ez leginkább nőként elkeserítő -, hogy mindannyian tudjuk, ezek megint csak szociológiai tények, amiket mondok, hogy azok a pályák nőiesednek el, és ez szerte a világon így van, ahol nem megfelelő az adott pálya presztízse, ezzel összefüggésben nem megfelelő az adott pálya díjazása, tehát a bérek alacsonyak, és sajnos ez a helyzet az említett területeken.
Az üvegplafon jelensége mellett van egy olyan másik jelenség, amit üvegfalnak neveznek. Egy egyrészt a szakterületi szegregációt, másrészt a szakmán belüli szegregációt jelenti. Ugyanis igaz az, amit Gulyás képviselő úr mondott, hogy az orvosok között ma már több a férfi, mint a nő, csak meg kell nézni, hogy mely területeken dolgozhatnak a nők, és melyeken a férfiak. Azokon a területeken, ahol köztudomásúan jók a keresetek, ott férfiak vannak egyébként 90 százalékos többségben, ahol meg alacsonyak a keresetek, ott pedig nők.
Ugyanez vonatkozik a pedagóguspályára mint egészre. Tehát nem arról van szó, hogy a nők benyomultak, és nem hagynak létezni férfi tanárokat, hanem arról van szó, hogy sajnos ma a pedagógusi pálya presztízse nem olyan, amire férfiak nagy számban jelentkeznének, és ez most már évtizedek óta így van. Tehát erről a jelenségről nem szabad megfeledkezni. Nem a nők a hibásak azért, hogy az alacsony presztízsű szakmákba kényszerítik őket, hanem a társadalom a hibás ezért, többek között ezen is változtatna az, ha a nőket beengednék olyan pozíciókba is, amelyeknek nagy a társadalmi presztízsük, mert akkor, mondjuk, kevesebben lennének a pedagógusi területeken, és tessék, szabad a pálya a férfiaknak, ha akarják. Nem arról van szó, hogy őket onnan bárki kizárná, hanem hogy nem mennek oda.
Nem mondható ez el persze a képviselőnőknek jelentkezőkről, és akkor itt áttérnék egy másik kérdésre. Most akkor egy kicsit zavarban vagyok itt azokkal az érvekkel kapcsolatban - sajnálom, hogy elment már Frankné Kovács Szilvia, az MSZP képviselője, mert részben neki is válasz lenne, bár nyilván a részletes vitában hosszabban kitérek majd erre is -, hogy a nők emberi jogi érdekeit helyezzük-e előtérbe, vagy a pártok érdekeit. Hogy őszinte legyek és egészen kereken megmondjam, engem nem érdekel, hogy a pártoknak mi az érdekük, egyszerűen nem érdekel. Azt gondolom, hogy a halálbüntetés eltörlésénél és egyéb demokratikus intézményeknél nem kérdeztük azt, hogy most a pártoknak mi az érdeke. Azt gondolom, hogy a nők esélyegyenlőségének biztosításakor sem érdekel engem személy szerint, hogy mi a pártok érdeke, a pártok oldják meg.
Egyébként pedig meg is tudják oldani. Az MSZP nőtagozatának a vezetője, a Fidesz alelnöke, aki szintén a Fidesz nőtagozatának a vezetője, azt mondja - és én az SZDSZ-ből ezt szintén megerősíthetem -, hogy tucatjával vannak olyan politizáló nők már most ezekben a pártokban - a KDNP belső viszonyait nem ismerem, nem is tisztem -, akik legalább olyan alkalmasak parlamenti képviselőnek, mint az itt ülő képviselők nagy többsége. Ezenkívül természetesen a kvótának mindenhol, minden országban az is a célja, hogy a pártok nézzenek körül, hogy hol vannak olyan alkalmas és tehetséges nők, akár a saját soraikban, akár a szimpatizánsaik között, akiket eddig ők nem vettek észre, és akkor meg van oldva az, hogy szakpolitikusként kit alkalmazzanak. Egyszerűen nem igazi probléma az, hogy nincs elég nő; ha igaz, akkor azt gondolom, hogy az a párt valamit elrontott az eddigi politizálásában.
Az pedig valóban nagyon fontos, hogy sérti-e ez a pártok jelöltállítási szabadságát. A pártok jelöltállítási szabadságát lehet, hogy sérti bizonyos mértékben, de ez nem baj, hiszen itt pártokról van szó, és az alkotmány a nőknek és a férfiaknak biztosít azonos jogokat, nem a pártoknak biztosít azonos jogokat ezekkel a személyekkel szemben, vagy a nőkkel és a férfiakkal szemben. Ha úgy hangzott volna az érvelés, hogy a férfiak választhatóságát sérti, az pedig azért nem igaz, mert egy 50-50 százalékos kvóta mindkét nemnek ugyanolyan esélyeket biztosít. (Dr. Salamon László: Ezt nem is mondtam.) Tudom, hogy képviselő úr nem mondta, azért mondom, hogy sokan mondják viszont, és itt az általános vitában vagyunk, én azoknak válaszolok most ezzel, akik ezt felhozzák érvként.
Egyébként a választás teljes szabadságát - idézőjelben mondom ezeket - ”sérti” szerintem az, hogy területi képviselőket választunk az Országgyűlésbe, 176 egyéni képviselőt, hiszen ők meghatározott körzetekből kerülnek ide. “Sérti” a szabad versenyt a választásban és a választhatóságot az, hogy listát mint olyat, ami itt 210 képviselői helyet biztosít, csak pártok állíthatnak, hiszen ahhoz párttá kell válni, párttá vagy szervezetté kell válni; aki kívül marad ezeken a szervezeteken, annak esélye sincs, hogy erre a 210 helyre bekerüljön. Tehát nagyon sok minden más is van, ami a teljesen szabad választhatóságot sérti, de ez más országokban is így van.
Ami azt az aggályt illeti, hogy az Alkotmánybíróság hogyan dönt, én is tudom, hogy az az Alkotmánybíróság, amelynek mostanáig a fennállása óta összesen egy női tagja volt, az dönthet sokféleképpen. Ezzel azt is mondom, hogy akiket mi megkérdeztünk alkotmányjogászokat, és volt alkotmánybíró is van köztük, mind férfiak, merthogy ez a helyzet, ők mind támogatják és mind alkotmányosnak tartják ezt a javaslatot.
De hadd mondjak egy másik példát. Olaszországban fordult az elő, hogy először az Alkotmánybíróság az olasz kvótajavaslatot, ami a pártokra vonatkozott, alkotmányellenesnek találta, azzal a megfontolással, hogy sérti a férfiak választhatóságát. Aztán az történt, hogy a parlament úgy döntött, hogy akkor módosítja az alkotmányt, mert ezt egy olyan fontos politikai érdeknek tartja, hogy a nők emberi jogait biztosítsa, hogy módosította az alkotmányt, és innentől kezdve nem sérti az olasz alkotmányt a kvóta. De a magyar alkotmányt az általunk megkérdezett szakértők szerint már most sem sértené azoknak a bekezdéseknek és paragrafusoknak megfelelően, amelyeket már sokszor idéztem.
Azt kell mondanom, hogy a legnagyobb zavarban Mécs képviselő úr hozzászólásával kapcsolatban vagyok. Nemcsak azért, mert úgy gondolom, hogy nagyon nehéz ezt kimondani, de mégis kénytelen vagyok, hogy megfelelő ismeretek nélkül tette meg ezt a hozzászólását. Minden tiszteletem az övé, de úgy látszik, hogy ebben a témában nem mélyült el. Először is nagyon könnyű azt mondani, hogy ez nem jó módszer, és utána nem ajánlani mást. Ezt én nem tartom megfelelő politikai cselekvési módnak. Egyébként nincs is más, tehát az, hogy nem ajánlott mást, azt az európai példák igazolják, ott sem tudtak mást kitalálni, mindenhol csak ezt.
Azt mondja a képviselő úr, hogy meg kell nézni az okokat. Képviselő Úr! Nagyon sokan, nagyon sokszor megnézték az okokat. Ma vagy tegnap kaptam az Országgyűlés Könyvtárától egy olyan levelet, amely felajánlja a képviselőknek a kvótával kapcsolatos háttéranyagot. Azt javaslom - kiváló az anyag -, hogy nyugodtan lehet használni, amint ezt ők is felajánlják.
Most muszáj egy olyan megjegyzést tennem, ami a magyar parlamentben nem szokott elhangzani, de kénytelen vagyok a nőtársaim nevében visszautasítani azt a patriarchális hangot, amelyen képviselő úr - valószínűleg akaratán kívül - megszólalt. Nem hiszem, hogy helyes, ha azt mondja a képviselő úr, hogy korrepetálni kellett szegényeket, mondja a bekerülő munkásgyerekekről az egyetemen, és ezt most épp a nők esélyegyenlőségével kapcsolatos törvény vitájában mondja el, mintha a nőket most korrepetálni kellene. Nem hiszem, hogy helyes az, ha a magyar parlamentben minősítjük a politikusnőket aszerint, hogy csinosak vagy nem csinosak, és ezt is visszautasítom. Nem hiszem, hogy helyes az, ha “megvédjük” a nőket azzal, hogy majd szegényeknek milyen kisebbségi komplexusuk lesz - bízzuk ezt végre a nőkre, ne döntsük el helyettük! Egyébként engem például soha nem nyugtalanított az, hogy valaki kvótanőnek tekint, mert olyan teljesítményt tettem le sok százezer magyar nővel vagy sok millió magyar nővel együtt az asztalra, hogy nem kell félnem attól, hogy valaki megkérdőjelezi akár a tudományos, akár a politikai teljesítményemet. Azt gondolom, hogy ez a kisebbségi érzés azoknak a nőknek az esetében, akik bizony ott vannak már a pártokban, akik bizony ott vannak már az egyetemeken, akik bizony ott vannak már a jogászok, közgazdászok között és a gazdasági életben, fel sem merül.
Azt gondolom tehát, hogy az MSZP javaslatáról majd a részletes vitában szeretnék hozzászólni, ahol ennek helye van, és sajnálom, hogy ezzel kellett befejeznem, és különösen visszautasítanám ezt, hogy “majd szingli kékharisnyák döntenek a családos anyák sorsáról”.
(19.10)
És a férfiak nevében hadd utasítsam azt vissza, hogy ők nem tudnak dönteni a gyerekek sorsáról, hiszen apák, és ahogyan Gulyás képviselő úrtól hitelesen hallhattuk, ugyanolyan érzelmekkel viseltethetnek a gyermekeik iránt, mint ahogyan az anyák.
Köszönöm szépen, elnök úr.
