DR. SÁNDOR KLÁRA

Teljes szövegű keresés

DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Az mindig nagyon megható, amikor egy férfi a hölgyek igazi érdekeit képviseli. Szeretném felhívni Mécs képviselő úr figyelmét arra, hogy körülbelül száz civil szervezet támogatja a kezdeményezésünket, ezek nagy része a nők jogaiért küzdő civil szervezet. Olyan civil szervezet meg nincs, amelyik ellenezné. A családanyák ellen természetesen semmi kifogásunk, de azt, hogy valaki szinglizzen és kékharisnyázzon a magyar parlamentben, tűrhetetlennek tartom. Azt is egyébként, hogy diktatúrának nevezze Európa országait, azokat az országokat, amelyekben a pártokban, illetve a törvényben, illetve az alkotmányban kvótát írnak elő, és az, hogy saját erőből kerüljön a parlamentbe valaki, azt gondolom, amit ezek szerint sem ön, sem John Emese nem ért, az az, hogy most ez nem történik meg, ezért van szükség a kvótára. Mi is azt szeretnénk, csak ez nincs, ezért van szükség a kvótára.
Salamon képviselő úr jól értette, amit mondtam. Nem azt mondtam, hogy a pártok nem fontosak a demokrácia számára, magam is egy pártban ülök, és pártban politizálok - ezt sem mondta ön, hogy én ezt mondtam volna -, de csak akkor lenne antidemokratikus, amit mondtam, hogyha ezt mondtam volna. Én azt mondtam, hogy a pártok nem érdekelnek. Ezt olyan kontextusban… (Dr. Salamon László közbeszólása.) Megismétlem: a pártok nem érdekelnek. A kontextus pedig az volt, hogy a pártok sirámai azzal kapcsolatban, hogy a nők emberi jogait akarják-e biztosítani vagy nem, és hogy ők ezt belül meg tudják-e oldani vagy nem, hogy a hatalmi pozíciókat hogyan osztogatják vagy hogyan nem, engem emberi jogi szempontból nem is szabad, hogy érdekeljen, ha komolyan veszem az emberi jogokat.
Ami pedig a jelöltállítási szabadságra vonatkozik, a német kereszténydemokrata pártban van egy 30 százalékos, borzasztó kemény kvóta. Azért borzasztó kemény ez a kvóta, mert el sem fogadják a jelölti listát addig, amíg ez nem teljesül. Tehát ez nem liberális, nem szociáldemokrata, nem kereszténydemokrata, bármilyen pártban előfordulhat, politikai ideológiától függetlenül, ez Európa-szerte alkalmazott megoldás.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem