FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA

Teljes szövegű keresés

FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA
FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit túl azon, amit Sándor Klára képviselőtársam az előbb említett és felvetett, azért Salamon képviselőtársam módosító indítványa azt is tartalmazza, amire azért ő utalást tett az előbb, hogy a listán olyan személyeknek is kell szerepelni, akik hazai egyetem jogi karán alkotmányjogi ismeretekből eredményes záróvizsgát tettek.
Azért ezt a magam részéről viszonylag elképesztő javaslatnak tartom, mert azt még csak el tudom fogadni, és Salamon képviselőtársam érvelését értem, amikor a fiatalokról és a nyugdíjasokról beszél, de hogy a jogászság képviseletének külön megjelenítése kvóta formájában történjék, azért azt kicsit furcsállom, és a magam részéről - bár én is jogász volnék - nem igazán tudnám támogatni, és elfogadni sem. Hiszen a társadalmi csoportok közül még, azt gondolom, többtucatnyian vannak, akik szeretnék megjeleníteni a közgazdászokat, a pedagógusokat, és hadd ne soroljam, milyen foglalkozási ágakat szeretnének még a parlament padsoraiban látni.
(17.50)
Tehát ezt teljességgel elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartom, hiszen az eredeti törvényjavaslat címét azért ne felejtsük el, amely a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtésének érdekében született, és azt gondolom, ettől az elképzeléstől nem kellene eltérnünk sem az általános, sem a részletes vitában.
Majd az ötperces hozzászólásomban, ha elnök úr szót ad, el fogom mondani, hogy az MSZP-frakciónak milyen módosító javaslata született ebben a körben.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem