MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Előterjesztő! Hihetetlenül fontos kérdésről van szó, és úgy gondolom, hogy az az igazi probléma, hogy nem megfelelő keretek között, nem megfelelő megoldás az, amit az előterjesztők kínálnak számunkra. Nagyon fontos volna, hogy több női képviselő kerüljön az Országgyűlésbe, de úgy gondolom, hogy ennek természetes módon, alulról fölfelé fejlődve kellene létrejönnie.
Most azért vagyok szomorú, mert “A statisztika megfordítása” című szörnyű dolgot legalább 60 éve ismerem, és állandóan szembekerültem ezzel. Már egyetemista koromban, amikor szakérettségiseket erőltettek be az egyetemre, amikor korrepetálnunk kellett szegényeket, vagy a későbbiek folyamán, mondjuk 1985-ben, amikor valamivel liberálisabb választási törvény következtében kettős jelölést kellett minimálisan eszközölni, akkor két fejőnőt, két orvosnőt, két mérnököt és így tovább jelölt a Hazafias Népfront. Akkor egyébként éppen az én javaslatomra nyolc független jelöltet indítottunk, de ez már történelem és egy másik kérdés.
Állandóan végigkísér az erőltetett kiegyenlítés. Nagyon jó lenne, el kellene érni, hogy valóban, a lakosság több mint 50 százalékát kitevő nőknek valamilyen harmonikus leképezése legyen az Országgyűlésben, de az isten szerelmére, ne így erőltetve, voluntarista módra! Hiszen ez a diktatúrák sajátsága, amikor diktált arányokat hozunk létre, és azok számára is nagyon rossz ez, akiket így benyomnánk a parlamentbe.
Hadd olvassam fel John Emesének pár sorát, amit a Népszabadság… (Pettkó András: Ő is SZDSZ-es.) Az most nem lényeges, vitán felül hölgy, csinos hölgy, tegyem hozzá, és ráadásul politikai pályán van, a városházán a városházi közgyűlés egyik frakcióvezetője. Azt írja: “Én nem akarok kvótanő lenni, és nem akarom, hogy a szavazóknak újra kvótabányászokra vagy kvótamunkásokra kelljen voksolnia.” Később azt írja: “Pedig éppen nőtársaim védelmében kötelességem tollat ragadni, mert liberálisként nincs mitől félnem, mikor ellenzem az olyan antiliberális intézkedést, mint a női kvóta bevezetése. Tudom, hogy nem egyedül gondolkodom így.” - igaza van. “Hiszek benne, hogy mi, nők kvóta nélkül is egyre többen be tudunk lépni a nagypolitika kapuján. Nem értek és nem is érthetek egyet azzal a félelemmel, ami pozitív diszkrimináció képében ölt testet.
(18.40)
A jó szándék közös, de a pozitív diszkrimináció jelen esetben a liberalizmus alapértékei ellen hat, és a sztereotípiák további erősödését segíti. Alaposan meg kell tehát vitatnunk a szükségességét.”
Tökéletesen egyetértek vele. Úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat és az ebben ismertetett módszer tipikusan tüneti kezelés, mint amikor egy gennyes furunkulust leragasztunk, elválasztunk a való világtól, és akkor csodálkozunk, hogy később nagyobb baj lesz belőle. Az apró munkát, az alapos munkát, a gyökerekig hatoló munkát kell preferálni. Ki kell elemezni, hogy hogy lehet az, hogy a lakosság többségét jelentő női választópolgárok nem választanak nőket országgyűlési képviselőknek. Ki kell nevelnünk, föl kell készítenünk olyan hölgyeket, akiket a női választók is szívesen megválasztanak. Ez az egyik dolog.
De vannak itt más kérdések is, az objektív kérdések, amiket itt többen pedzegettek, hogy hogyan tudnak azok az értékes nők eljutni a politikai pályára - és nem csak a parlamenti helyekről van szó -, akik például gyermekeket nevelnek. A legértékesebb emberanyagról van szó. Hogy? A “Legyen jobb a gyermekeknek” című országgyűlési határozathoz beadtam egy módosító indítványt, amiben azt javasoltam, hogy a kormány dolgozza ki a gyermekeiket felnevelt nők számára a másodkarrier lehetőségét, mert ez egy erős társadalmi és anyagi kérdés. Ezt a bizottságok mind lesöpörték az asztalról, pedig ez a kulcskérdés.
Én nagyon szeretném azt, ha sok családanya ülne benn a parlamentben, és azt a reprezentációt részben biztosítanák, ami nincs meg a mi parlamenti rendszerünkben. A családosoknak, a gyermekeknek nincsen itt reprezentációjuk. A lakosság 25 százaléka gyermek, és 25 százaléknak nincs itt képviselete, még ombudsman sincsen. Tisztán altruizmusból szavazzuk meg vagy szavazzák meg a gyermekek támogatására vagy a családok támogatására az intézkedéseket, és nem kényszerből, nem a politika kényszeréből, hogy 25 százalék szavazat bizony nyomást jelent és reprezentációt jelent. Ennek a részbeni pótlását jelentené az, ha családanyák lennének itt a parlamentben. De épp a családanyák nem kerülnének be ebbe az erőltetett, diktatórikus kvótarendszerbe. Különféle szinglik, kékharisnyák, egyedülállók vagy olyanok, akik ráérnek, azok lennének bent a parlamentben, és pont a női társadalomnak a legtapasztaltabb rétege nem jutna be.
De mondok mást is; itt már említették azt, hogy nagyon sok helyen van feszültség a nők-férfiak aránya miatt. Az egyik benyújtó hat éven keresztül volt művelődésügyi miniszter, tehát testközelből ismeri a problémát, a másik benyújtó pedagógusokat tanít egyetemi tanárként. Tudja jól mind a két benyújtó, hogy milyen óriási szociológiai és az egész társadalomra kiható probléma az, hogy kevés a férfi tanár. De eszem ágába nem jutna azt javasolni, hogy férfi ösztöndíjakat hozzunk létre, erőltessük be, írjuk elő, hogy a gimnáziumokban legalább 30 százalékban férfi tanárnak kell lennie, pedig jó lenne.
Mikor még volt sorkötelezettség, a csapattisztek panaszkodtak nekem, hogy rendkívül nehéz szociológiailag a kiskatonák helyzete, mert először találkoztak férfi feljebbvalóval. Elvált anyukák gyerekét nők nevelték az óvodában, az általános iskolában, a gimnáziumban. Ez egy nagyon komoly szociológiai probléma, mégsem adunk be törvényjavaslatot arra, hogy ezt ki kellene egyenlíteni, hanem rengeteg apró munkával, alulról kezdve, az okok föltárásával, az akadályok elhárításával kellene ezt az anomáliát is megszüntetni. Úgy gondolom, hogy itt is az a helyzet, itt legföljebb egy ajánlásba tudnék belemenni, hogy ajánljuk azoknak a szervezeteknek, amelyek a jelölteket indítják, hogy igyekezzenek utolérni ezt az arányt szívós munkával, neveljék ki azokat a nőket, akik alkalmassá válnak erre, erősítsék meg az öntudatukat.
Éppen John Emese levele jelzi azt, hogy ezt az öntudatot taposnánk össze, ha elfogadnánk ezt a törvényjavaslatot, hiszen micsoda kisebbségi komplexusokat ültetnénk el bennük, hogy ő csak kvótanő, azért került be; pedig kiváló személyiségek vannak, nagyszerű politikusok lehetnek a hölgyek közül. Támogatni kell, hogy eljussanak oda, hogy a tudásukat kifejlesszék. Ezt kellene támogatni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez sokkal munkaigényesebb, sokkal nehezebb, nem blikkfangos, nem lehet belőle szenzációt csinálni, hanem dolgozni kellene. Ez nagyon fontos lenne.
Köszönöm, hogy a törvényjavaslatukkal fölhívták erre a nagyon fontos, nehéz problémára a figyelmet, bár jó megoldást nem tudtak adni. Köszönöm szépen. (Dr. Salamon László és Pettkó András tapsol.)
