DR. NAGY ANDOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ANDOR
DR. NAGY ANDOR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit nehéz dolga van annak, aki a végén kerül sorra, mert nagyon sok mindent elmondanak az előtte szólók. Egy ellenzéki képviselőtől általában azt várják el, hogy mivel nem ért egyet. Most nehéz olyan dolgokat felsorolni, amivel nem lehet egyetérteni, hiszen egy ötpárti egyeztetést tárgyalunk.
Én is örülök annak, és egyet is értek az előttem szólókkal abban, hogy ez a törvényjavaslat végre az Országgyűlés elé került. Én magam is úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat talán ennek a politikai évadnak az egyik, ha nem a legfontosabb törvényjavaslata. Azzal is egyetértek, amit talán Orosz Sándor fogalmazott meg úgy, hogy itt nem egy zöldombudsmanról beszélünk, hanem a fenntarthatóság szempontjait, nemzeti szempontjait próbáljuk érvényesíteni ennek az intézménynek a létrehozatalával. Bőhm Andrásnak is igaza van abban, hogy ne tágítsuk túl messzire ezt a kört. Mert ha egy olyan intézményt hozunk létre, amelyik nagyon sok mindennel akar foglalkozni, akkor egyrészt rossz úton járunk, és nem biztos, hogy sikerülni is fog.
Az általános vitában vagyunk. Én a részletes vitában is hozzá fogok szólni, és akkor beszélnék inkább a hatáskörökről, a jogosítványokról. A hozzászólásom elmondásakor - mivel egy jó része elhangzott annak, amit mondani akartam - azt a megoldást választom, hogy szeretnék egyfajta nemzetközi kitekintést tenni, amit eddig talán csak Szanyi Tibor tett a felszólalásában, mert ami itthon történik ebben az ügyben, azt nagyon sokan már elmondták. Azért szeretnék egy nemzetközi kitekintést adni, mert úgy gondolom, hogy a magyar parlament bizonyos értelemben úttörő szerepet játszik abban a tekintetben, hogy egy olyan intézményt vezetünk be, amely ilyen formában máshol, legalábbis az Európai Unióban nem nagyon van jelen. Ezt kevés alkalommal mondhatjuk el magunkról, erre büszkék is lehetünk. Azért akarok nemzetközi kitekintést tenni röviden, mert úgy gondolom, mi most elindulunk egy olyan úton, amely remélhetőleg bele fog illeszkedni abba a folyamatba, amelyet több képviselőtársam is jelzett a felszólalásában, amely arról szól, hogy ma a nemzetközi politika, a nemzetközi közvélemény jó része a fenntarthatóságról beszél, hiszen van globális felmelegedés, vannak környezeti problémák, és ez az intézmény, amit mi most itt létrehozunk, ebben a folyamatban, legalábbis az elejébe jól beleilleszthető.
Többen említették azt, talán ketten is a felszólalásukban, hogy nemrégen a Nobel-békedíjat egy volt amerikai elnök kapta meg, nem egyedül, hanem az ENSZ kormányközi éghajlat-változási bizottságával együtt. Ez az Al Gore nevű alelnök azért kapta a Nobel-békedíjat a tudósokkal együtt, mert többéves küzdelmet folytattak azért, hogy bebizonyítsák tudományos érvekkel, hogy a klímaváltozást nem lehet elbagatellizálni. Készült egy film is erről, az Oscar-díjat kapott. Én nemcsak ezért említem meg, hanem azért is, mert nem tudom, mennyien tudják, de négy magyar tudós is közreműködött abban a bizottsági jelentésben, ami végül is Nobel-díjat kapott. Említsük már meg legalább a nevüket itt a közvélemény előtt, hogy kik ezek, mert én magam is csak most értesültem erről. Legyünk büszkék magyarként arra, hogy részben magyarok is - legalábbis bizonyos szempontból - Nobel-békedíjat kaptak. No, ki ez a négy tudósunk? Az egyikük a Közép-európai Egyetemen dolgozik, őt úgy hívják, hogy Ürge-Vorsatz Diána. Ő volt a jelentést készítő tudóscsoport egyik kiemelkedő tagja, mint ezt a sajtóból megtudtam, vezető koordináló szerzője volt egyébként ennek a jelentésnek. A másik Somogyi Zoltán, aki az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa, a harmadik Nováky Béla a Szent István Egyetemről, Tóth Ferenc pedig a Corvinus Egyetemen oktat. Ők négyen ebben a bizottságban jelentős szerepet játszottak, és örülök neki, hogy megemlíthetem a nevüket itt, a parlament nyilvánossága és talán az ország nyilvánossága előtt.
A Nobel-békedíj mellett szeretném megemlíteni azt is, hogy az ENSZ környezetvédelmi programja az elmúlt héten került nyilvánosságra, ez a globális környezeti kitekintés nevet viseli. Ez az anyag figyelmeztet arra, hogy milliók egészsége és jóléte kerülhet veszélybe abban az esetben, ha a jelenlegi ütemben folytatódik földünk erőforrásainak kiaknázása, valamint a természeti környezet rombolása. Nem sorolom fel most ezt a jelentést, mert nem tartozik ide. Csak azt akarom érzékeltetni, hogy van egy olyan folyamat a világban, amit, örülök neki, hogy mi, magyarok is végre érzékelünk, és elindulunk azon az úton, hogy talán majd Magyarországon is előbb-utóbb érvényesülni fognak akár a fejlesztési tervekben is, ami nem egy egyszerű feladat: a fenntarthatóság szempontjai.
Nem vagyok illuzionista, és nem kergetek olyan álmokat, amelyeket aztán nehéz megvalósítani, s nem mondom azt, hogy legyen olyan Magyarország, mint mondjuk, amilyen szeretne Svédország lenni, amely néhány évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki, hogy hogyan lehet egy nemzeti gazdaságot például az olajtól függetleníteni. Nem tudom, hogy ez sikerül-e nekik, de nagyon érdekes dolgok történnek Svédországban. Nem tudom, tudják-e, hogy ott már a villamosenergia-ellátás 55 százaléka megújuló energiából történik, és már a gépjárművek egyharmada megy bioetanollal vagy biogázzal. Portugáliában, Spanyolországban felépültek a világ legnagyobb naperőművei, Németország látható módon az atomerőmű helyett inkább a megújuló energiákra tesz. Én nem azt mondom, hogy Magyarországnak ezt az utat kell követni, csak azt mondom, hogy figyelni kell arra, hogy mi történik a környezetünkben, és Magyarországnak is, ahogy Szanyi Tibor említette, tudom én is jól, hogy az energiaellátás az egyik legnagyobb problémánk, előbb-utóbb le kell folytatnunk például azokat a vitákat, hogy a magyarországi energiaszükségletben mi az atomenergia szerepe, mi a megújuló energiák szerepe, és hogyan lehet az energiadiverzifikációt elérni a hagyományos energiák, a fosszilis energiák terén.
Végezetül azt szeretném csak mondani, örülök annak, hogy végre megtárgyaltuk, illetve hozunk egy parlamenti határozatot a fenntartható fejlődésről. Hamarosan létrejön a fenntartható fejlődés nemzeti tanácsa, megalkotjuk a jövő nemzedékek ombudsmanjáról szóló törvényt. Tehát olyan dolgok kerülnek a parlament elé, amelyek Magyarországot is a fenntartható fejlődés irányába viszik. Örülök annak, hogy parlamenti képviselőként, a KDNP-frakció tagjaként ezt a törvényjavaslatot támogathatom. Valamennyi képviselőtársam velem hasonlóan így fog tenni. Valamennyiünknek jó munkát kívánok, s még egyszer: örülök annak, hogy végre ezt a törvényt el fogjuk fogadni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem