FEHÉRVÁRI TAMÁS

Teljes szövegű keresés

FEHÉRVÁRI TAMÁS
FEHÉRVÁRI TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Előterjesztő! Tisztelt Ház! Kérem, engedjék meg nekem, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalásakor felszólalásomat egy újságcikkből vett idézettel kezdjem.
Bizony, nem gyakran fordul elő, hogy egy fideszes képviselő a Népszabadságból idéz, de biztos vagyok benne, hogy nem árt, ha Hargitai Miklósnak a lapban 2007. október 27-én megjelent kitűnő cikkének egyik gondolatát önök is megismerhetik, már ha nem ismerték eddig is. “Kísértet járja be Európát, ám ezúttal nem A tőkét, hanem a Néma tavaszt, a környezetvédelem és a globális gondolkozás alapművét szorongatja a hóna alatt. A jóléti demokrácia eszméjének nyugdíjazása után a kontinens mintha ideológiai vezérfonal nélkül maradt volna, és az űrt a tudástársadalom Lisszabonban felfújt buborékjának gyors kipukkanása után most a zöld gondolattal próbálják betölteni. A kísérlet persze kétesélyes. Itt legalább akkora erők feszülnek egymásnak, mint a munka és a tőke harcában. De a győzelem azért nem teljesen reménytelen.” Annyit tennék hozzá: sőt, szükségszerű.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miért is tartottam éppen e törvényjavaslat megtárgyalásakor olyan fontosnak a szerző ezen gondolatát kiemelni? Azért, mert az általa leírt kép rendkívüli meggyőző erővel írja le az Európában lejátszódó folyamatokat. Azét az Európáét, amelynek mi is részesei voltunk, vagyunk, s lehetünk, lehetnénk a jövőben is. Igen, Európa új utakat keres, s ezt az új utat a környezetvédelem s ezen túl a jövő nemzedékek iránti felelősségtudat hatja át.
Rájöttünk, hogy az emberi tevékenység okozta káros hatások már nemcsak az emberiség, hanem az élővilág, hovatovább Földünk létét fenyegeti. Akárcsak Európában, hazánkban is a környezet- és természetvédelem ügye az elmúlt években a lakosság körében felértékelődött. Hála isten! - mondhatnánk.
A magyar polgárok is rájöttek, rá kell hogy jöjjenek, hogy a tiszta levegő, az ivóvíz, a talaj és az élhető, egészséges környezet a legnagyobb érték, amelyet birtokolhatnak. Ennek megőrzése valamennyiünk feladata, a társadalom különböző szintjein és részein egyszerre és egymást kiegészítve. A környezet- és természetvédelem egyéni tett a közösségért, és ugyanakkor egy abszolút közösségi cselekedet az egyén érdekében.
Többen kérdezték tőlem, hogy milyen ügyek mentén fog ez az ombudsman, ez az intézmény tevékenykedni. Előttem szóló képviselőtársaim már több ilyet megemlítettek, de engedjenek meg nekem is néhány példát felsorolnom. Az egyik legnagyobb problémánk jelen pillanatban mind hazánkban, mind Európában, mind a Földön a globális felmelegedés problémája, de nagyon nehezen bírunk energiaéhségünkkel, és nagyon magas fosszilis energiafelhasználásunk mértéke is.
Felhalmozódnak hulladékaink, és ezekkel is nehezen bánunk, és nehezen tudjuk kezelni ezeket. Természeti környezetünket is fokozatosan és folyamatosan kell védenünk, hiszen környezeti levegőnk és vizeink egyfolytában szennyeződnek és szennyezettek. Magyarországról is sorolhatnék néhány példát, hiszen az elmúlt időszakban került ide Németországból illegálisan lerakott szemét. Tervezett szalmaégetőmű ellen tiltakoznak jó páran, és a vizsgálatok szerint Magyarország két folyója Európa-szinten is kiemelten szennyezett, ilyen például a Duna és a Sajó is. A vizsgálatok kimutatják azt is, hogy a Kárpát-medencei ökoszisztémák is folyamatosan degradálódnak, romlanak.
Mindemellett kétségtelen, tisztelt képviselőtársaim, hogy a legnagyobb felelősség az ügyben az államé. Az elmúlt években számomra úgy tűnt, hogy a magyar politika formálói - különös tekintettel az egymást követő kormányokra - mostohagyermekként kezelték a környezetvédelem ügyét. A költségvetési megvonások, az, hogy a tárca költségvetési szintje még 2008-ban sem fogja elérni a 2003-as szintet, a minisztériumi létszámleépítések, az állami felügyeleti és ellenőrző rendszerek módszeres lerombolása legalábbis erre utalnak. Ugyanakkor nem hallgathatom el azt sem, hogy az új környezetvédelmi miniszter megjelenése, kormányon belüli súlya, érdekérvényesítő képessége a jövőre nézve hordoz biztató jeleket. Vagy tán a kormány is rájött, hogy ez az az ágazat, amelyet nem szabad tovább ollószerűen nyírni.
És bizony a biztató jelek egyikének ezt a most hosszas egyeztetések és tárgyalások után ötpárti egyetértéssel benyújtott törvényjavaslatot tartom. Reményt látok arra, hogy hosszú távon a környezetvédelem kérdésköre kikerüljön a napi politikai csatározások bűvköréből, és megteremthetjük azt a nemzeti konszenzust, ami ehhez a rendkívüli horderejű kérdéshez feltétlenül szükséges.
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciója a parlament elé terjesztett törvényjavaslatot megfelelő színvonalúnak, sőt kifejezetten úttörő kezdeményezésnek tartja.
(9.20)
Úttörő ez a javaslat abban is, hogy végre eljutottunk odáig, hogy meghallottuk a civil szféra hangját, és régen hangoztatott elképzeléseiket, igényeiket - a társadalmi párbeszéd részeként politikai konszenzust teremtve - beültetjük, beültethetjük a mindennapi politika gyakorlatába.
Nem hallgathatjuk el, hogy a törvényjavaslatot és ezzel a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa intézményének felállítását civil szervezetek, élükön a Védegylet kezdeményezte még évekkel ezelőtt. A magam részéről sajnálatosnak tartom, hogy csak most ismertük fel a javaslatukban lévő lehetőséget, sőt nyugodtan mondhatom, parancsoló erkölcsi kötelességet.
Mi ilyen újszerű vagy talán úttörő ebben a javaslatban? Egyrészt az, hogy elképzelésünk szerint a jövő nemzedékek ombudsmanja intézményének bevezetésével megszűnik az állampolgári jogok ombudsmanjának helyettesi tisztje. A jövő nemzedékek ombudsmanja hatáskörében valahol az általános ombudsman és az adatvédelmi ombudsman között állhat majd, inkább puha, mint kemény jogosítványokkal. Az általános helyettesi poszt betöltése a jövő nemzedékek biztosa által számomra szimbolikus kép. Azt jelenti, hogy az Országgyűlés kinyilvánítja és elismeri annak a lehetőségét, hogy a ma meghozott döntései a jövő generációira is kihatással lesznek.
Vannak a törvényjavaslatnak azonban ellenzői is, és az ő véleményüket is meg kell hallgatnunk. Sokan attól tartanak, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát egyes többletjogosítványai az állampolgári jogok ombudsmanja fölé helyezhetik. Ezen a helyen elsősorban arra a jogosítványra gondolok, amely szerint tevékenységi területe kiterjed, kiterjedhet a magánszférára is.
Kérem képviselőtársaimat, ne féljünk ettől a dologtól, legyen bátorságunk - ahogy Szanyi képviselőtársam említette az előbb - meglépni ezeket a lépéseket, hiszen környezetünk állapotához képest ez egy viszonylag kicsi, első és apró lépés. Ez mindössze azt jelenti egyébként, hogy ahol a biztos környezetet károsító tevékenységet észlel, az állampolgárt vagy gazdasági társaságot felszólíthatja a károkozás abbahagyására és az eredeti állapot visszaállítására. Ha azonban így sem boldogul, kezdeményezheti az illetékes hatóság eljárását, bírósághoz fordulhat, és a jogsértést megpróbálja megakadályozni. Gondolhatunk itt egyébként a budai hegyekben éppen a napokban befalazott barlang esetére is.
A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának legfőbb fegyvere egyébként a nyilvánosság lesz és az, hogy viszonylag független szerepet tud vállalni, ráirányíthatja szereplése a figyelmet a környezeti károsítók tevékenységére. Elsősorban véleményező, ajánlástevő jogkörei lesznek a születendő jogszabályokkal és nemzetközi szerződéstervezetekkel kapcsolatosan. Egyfajta lelkiismereti ombudsmannak nevezhetném vagy annak tarthatnám, olyannak, aki felhívja a jogalkotók figyelmét a jövő nemzedék értékeire.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmüket, és még egy záró mondatot engedjenek meg. Nagyon fontos a jelenlegi politikai elitnek, hogy ez az ötpárti konszenzusos megállapodás eljusson addig, hogy értelme legyen, megvalósítható legyen, ehhez kívánok mindenkinek bátorságot és erőt.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem