FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA

Teljes szövegű keresés

FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA
FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Előterjesztők és Államtitkár Úr! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a múlt hét kedden vitatta meg a szóban forgó törvényjavaslatot, és a bizottsági ülésről szóló beszámolómban rövid lehetek, csakis rövid lehetek, ugyanis a bizottság lényegében vita nélkül és - ritka alkalom - egyhangú támogatással tartotta általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot.
A bizottsági ülésünkön részt vettek a jelenleg hivatalban lévő országgyűlési biztos urak is, akik elmondták a véleményüket a törvénymódosítással kapcsolatban. Némiképpen egymásnak kicsit ellentmondó álláspontot fogalmaztak meg, nem a törvényjavaslattal kapcsolatban, hanem inkább azzal összefüggésben, ami megítélésük szerint nincs benne, és jó volna, hogyha benne lenne.
A kisebbségi biztos úr fogalmazott meg javaslatokat arra vonatkozóan, hogy az ő hatáskörét is miként volna célszerű megítélése szerint bővíteni. Az adatvédelmi biztos úr erre vonatkozóan ugyancsak egy kisebb módosításra tett javaslatot, míg az általános biztos úr pedig azt az álláspontot képviselte, hogy most maradjunk a jelen törvényjavaslatnál, alkossuk meg az új biztosi tevékenységről szóló törvényjavaslatot, és később térjünk majd vissza az egyéb módosításokra. Ő azt viszont felvetette, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének funkcióját ez az új biztosi szerepkör nem váltja ki.
Mindez nem befolyásolta természetesen a bizottság azon döntését, ami egyhangú igen volt a törvényjavaslattal kapcsolatban. Ez valószínűleg a jövőre nézve ad számunkra feladatot. Egyetlen ponton volt némi tanácstalanság, ugyanis amikor mi tárgyaltuk a törvényjavaslatot, akkor még nem volt kormányálláspont, és az alkotmányügyi bizottság részéről is azt hallhattuk, hogy alkotmányossági aggályok merülnek fel. De a vitában az az eredmény alakult ki, hogy módosító javaslatokkal nyilvánvalóan lesz lehetőség arra, hogy ezeket kiküszöböljük.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem