TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Külön köszönöm szépen az elnök úrnak, hogy nem nekem kellett előhozakodni ebben a vitában a jövő nemzedék és a tegnapi esemény kapcsán történtekkel.
Nagyon szépen köszönöm, hogy a parlament lehetőséget teremt arra, hogy ma beszéljünk erről a nagyon fontos kérdésről, amely a törvény módosítása, a törvény tervezete mögött egy nagyon komoly, egy szemléletváltást alapjaiban megerősítő és a politikát és a jogi elképzeléseinket egy új alapra helyező vitát indíthat el. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy 2000-ben már megszületett az első javaslat, hogy hogyan és miképpen kellene gondoskodni, lehet-e gondoskodni a jövő nemzedékek lehetőségeiről, döntési szabadságukról, környezeti állapotáról, annak fenntarthatóságáról.
Ez 2000-től egy hétéves utat bejáró történet, hét éve hol sodrásban, hol apályban, de megjelent a politika valamilyen színpadán, köszönhetően néhány civil szerveződésnek, amelyek sikeresen életben tartották annak az igényét, hogy ma, a XXI. század elején legyen adekvát válaszunk arra, hogy a mi döntéseinknek, a mindennapjainkban meghozott döntéseinknek a következménye túlnyomó többsége nem a mában és nem is a közeljövőben, hanem évtizedek múlva fog megjelenni, és ezek a döntések nem elsősorban a ma élők társadalmára, hanem egy meg nem született generációra, nemzedékre fognak hárulni.
Három olyan érték jelenik meg, amelyet igyekszünk - jól látható módon az előterjesztők is a parlamenti patkó minden oldaláról egyöntetűen aláírták - lefedni. Az egyik ilyen, hogy egy politikának, egy társadalomnak meg kell őriznie a kultúráját, a társadalom és a környezet viszonyában lévő hagyományokat, ez, azt gondolom, egy eredendően konzervatív érték. Meg kell hogy őrizze azt a szabadságot, hogy a mindenkori nemzedék dönthessen a saját maga sorsáról - ez, ha úgy tetszik, a liberálisok világához áll közel. És benne van a fejlődés is, a fejlődés, hogy megteremtse a harmóniát, az igazságosságot a társadalom különböző csoportjai, nemcsak a jelen társadalma, hanem egy jövőben megszületendő társadalmi csoport és a jelen társadalma között - magyarán az igazságosságot, amely pedig a baloldali értékek mentén fogalmazható meg. Ebből adódóan jól látszik, hogy az előterjesztés is híven tükrözi, hogy létezhetnek olyan ügyek, létezhetnek olyan kezdeményezések, amelyek nem a napi politika sodrában jobb és bal válaszokat várnak, hanem a fejünket felemelve egy picit a horizont fölé láthatunk olyan ügyeket, amelyekben, tudjuk, a mában mindannyiunknak oszthatatlan felelőssége kell legyen.
Feltehetjük a kérdést, hogy szükség van-e a meg sem született nemzedékek képviseletére. Az egyszerű jogi válasz azt mondaná, hogy nincs, hiszen nincs jogalanya. De ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy szeretnénk-e, hogyha a bolygónk, szűkebb értelemben véve az országunk, a hazánk valamilyen módon a jövő nemzedékek számára is ugyanazokat az élményeket nyújtaná, mint amit nekünk, akkor azt kell mondjam, hogy igen, kell hoznunk ilyen döntést, hogy legyen valaki, aki arra figyel, hogy ez is megjelenhessen majd a jövőben.
Milyen célja lehet a jogalkotónak egy ilyen sajátos intézmény létrehozásakor? - ezt a kérdést szintén feltehetjük. Nagyon sok vita is zajlik ebben a tárgykörben, hiszen mondhatjuk, hogy a közjogi berendezkedésünkben, a demokratikus berendezkedésünkben az ombudsmani hivatal közel 14 éve működik, és kellőképpen tudja kontrollálni az állam intézményeit, az állam működését. Miért is kell tehát egy ilyen ombudsman? Az első talán, amit mindannyiunknak látnunk kell, hogy megváltoztak a körülmények. Amiről eddig azt gondoltuk, hogy az az állam által koordinálható és kontrollálható, arról kiderült, hogy nem így van. Csak egy számadatot szeretnék önöknek mondani: évente 60 ezer olyan természeti káresemény történik ma Magyarországon, amelynek az elenyésző része, 4 százaléka csak az, amelyet az állami szektorban követnek el. A globalizáció, a verseny nemcsak hogy jót hoz magával, hanem magával hozza - úgymond mellékpályaként - mindazokat a károkozásokat, amelyekre ma az állami szektor a legkevésbé tud hatással lenni, merthogy a szűk, négyéves politikai periódusában nem tud hosszú távú gondolatokat érvényre juttatni. Azt gondolom, az ma a politika felelőssége, hogy ezen átlépjünk.
Van olyan vita, amely a környezeti és a kulturális jogokat elismeri az összes többi jog mellett, és van egy olyan vita, amely azt mondja, hogy ezek nem rendelkeznek ugyanazokkal a prioritásokkal vagy ugyanazokkal a súlyokkal az összes jog tekintetében, mint amelyeket például egy jövő nemzedék országgyűlési biztosa szeretne képviselni. Azt hiszem, abban azért mindannyian egyet tudunk érteni, hogy önmagában azzal, ha nem tudjuk a kulturális identitásunkat nemzeti szinten megerősíteni és képviselni, akkor a döntéseinkkel ezeket hosszú távon el is tudjuk tüntetni, meg is tudjuk szüntetni.
A fenntarthatóság és a jövő nemzedékek viszonya; jelen pillanatban három téma váltja egymást a politikában és a parlamentben is. Beszélünk a parlamentben, szintén konszenzussal a parlamenti patkó mindegyik frakciójával egy fenntartható fejlődés nemzeti tanács létrehozásáról. Zajlik egy vita, hogy van-e fenntarthatóság, lehetséges-e egy harmonikus társadalomkép megfogalmazása, azokat az egyensúlytalanságokat, amelyek a gazdaság, a környezet és a társadalom viszonyában elborultak, meg lehet-e változtatni; ezekhez pusztán formális döntésekre van-e szükség a jelenben, vagy valódi szemléletváltásra ahhoz, hogy megértsük, hogy mindaz, amiben hittünk, véges, véges és korlátos. A politikának, amely mintaadó ma a társadalomban, minden egyes nemzetállamban, rá kell döbbennie arra, hogy változtatnia kell. Franciaországtól Portugálián át minden egyes kormány keresi a megoldást arra, hogy hogyan segítheti, hogy új intézményekre és egy szemléletváltást generáló eszközrendszerre helyezve a hangsúlyt a fenntarthatóság és, mondjuk, egy jövő nemzedékek érdekeinek a képviselete összekapcsolódjék. Azt gondolom, hogy mi jó mintaadók lehetünk Európában.
(8.40)
Lehetünk a példa, hogy megmutatjuk, van bátorság bennünk kilépni abból a jelenlegi 17 éves szokásból, hogy hogyan és miképpen képzelünk el intézményeket és eszközöket, minek a védelmére, és átlépünk egy olyan dimenzióba, ahol azt mondjuk, hogy azoknak az érdekeit is meg akarjuk jeleníteni, akik még ma nem tudnak dönteni a saját sorsukról. Márpedig a legerősebb demokratikus elv mindannyiunknak az, hogy mindazok, akiknek a döntésünk hatással van az ő életfeltételeikre, azok hozzájárulhassanak ennek a döntésnek a befolyásolásához. Ha ezt nem tesszük meg, akkor elválik a jövő a jelentől, és az, amiről döntünk a következő időszakokban a parlamentben, az önkormányzatokban, intézményekben, az csak a jelenről szóló döntés lehet.
Az ombudsmani rendszerről és a hatáskörről. Nagyon sok vita zajlik - és teljes joggal -, hogy valójában milyen hatásköre lehet egy ilyen ombudsmannak, ha már a politikai szándék elfogadottá is válik. Mégiscsak hallgatnunk kell azokra, akik sokkal nagyobb ismeretekkel rendelkeznek a jog területén, hogy hogyan lehet hatásos, tehát hogyan szerezzen érvényt annak a célnak, amellyel egyetértünk, és mégse legyen önmagában egy olyan intézmény, amely egyenlőbbé válik az egyenlők között, hogyan teremt harmóniát, és hogyan nem lesz párhuzamosság a ma meglévő intézmények és az ombudsmani intézmények között - ezek jogos viták. Azért is van a parlament előtt a javaslat, hogy erről vitatkozzunk. De két dologban, azt hiszem, teljes mértékben egyetértünk. A bevezetőmben elmondott adat, hogy hol keletkezik a környezeti károkozás; ugye, az a gazdaság területén történik. Ha nem adjuk meg a jövő nemzedékek ombudsmanának azt a jogot, hogy pusztán vizsgálódhasson, de ez a vizsgálódás ne szűküljön le az állami szektorra, hanem vizsgálódhasson a gazdaság szektorában is, ahol a környezeti károkozás túlnyomó többsége megjelenik, akkor nincs értelme folytatnunk - őszintén mondom - akár ezt a vitát sem. Merthogy ez az alapja, hogy felismertük, hol jelenik meg a probléma, és olyan megoldást akarunk választani, amely arra tud megoldásokat adni, és nem szűkíti le, hogy ez pusztán az állami szektor vizsgálatára korlátozódik.
Végezetül azt hiszem, a vita és az elmúlt hetek eseményei azt is igazolják, hogy maga az ombudsmani rendszer minden bizonnyal átfogó korrekcióra fog szorulni. Szeretném, ha a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának megválasztása - e törvény elfogadása és az azt követő megválasztása - is lehetőséget adna arra, hogy a frakciók továbbgondolják, melyek azok a témák: nem új ombudsmanok, hanem az ombudsmani rendszer olyatén történő megváltoztatása, hogy a megváltozott társadalmi-gazdasági körülményekhez és az európai követelményekhez is illeszthető legyen.
Nagyon szépen köszönöm minden frakciónak, hogy a Védegylet kezdeményezése mögé odaállt, érdemi szakmai vitát folytatott le, és európai értelemben is, politikailag is és közjogilag is mérföldkövet helyezett a parlament elé. Bízom abban, hogy a parlament megvitatva, el fogja fogadni ezt a törvénymódosítást, és lehetőséget adunk saját magunknak, a jelen döntéshozóinak, hogy egyszer a jövő nemzedéke úgy tekintsen erre a vitára, úgy tekintsen erre a parlamentre, hogy ők voltak azok, akik megteremtették annak a lehetőségét, hogy mi szabadon dönthetünk a mi életünkben.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
