BÓKAY ENDRE

Teljes szövegű keresés

BÓKAY ENDRE
BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Kollégáim! Nemrégiben egy fórumon vettem részt, ahol pedagógusokkal beszélgettünk a leterheltségről és az iskolai reformokról. Számomra az volt a különös, hogy őket kevésbé érintette meg az az úgynevezett plusz két óra, elsősorban arról beszéltek, hogy valahol a pedagógusok között kellene differenciálni.
Amit Pettkó András képviselőtársam elmondott, nevezetesen a napi 9 órás leterheltség, lehet, hogy igaz - bár szerintem ez túlzó szám - a magyar-történelem, matematika szakos tanárokra, akiknél rengeteg pluszmunkát kell mind a készülésre, mind a dolgozatok javítására fordítani. De kevésbé igazak ezek például a készségtárgyak esetében - testnevelés, technika és egyéb tárgyak esetében mondom ,- hiszen nagyon lényeges a különbség a kétféle leterheltség között.
Joggal említették meg, hogy elsősorban itt kellene differenciálni, hiszen ha úgy néz ki a dolog, hogy mit visznek haza javításra, milyen füzetkötegeket, milyen előírások vannak, akkor ezen a szakon ténylegesen is sokkal több munkaidőt igényel ennek a felelősségteljes ellátása, mint abban az esetben, amint említettem, más tárgyak esetében. Ők sokkal inkább emellett tették volna le a voksukat.
A másik: szeretném képviselőtársaim figyelmét arra is felhívni, hogy egyszerre két vitapont keveredik a hozzászólásokban. Az egyik a pedagógusok leterheltsége, és azt hiszem, ezért született ez a bizonyos népi kezdeményezés, a másik kérdés pedig az, hogy mivel lehet az oktatás színvonalát emelni. Kiderült azért az elmúlt időszakban, miután visszavonták korábban ezt a kétórás pluszleterheltséget, nem emelkedett ettől az oktatás színvonala. Azt hiszem, az oktatás színvonalát akkor tudjuk igazából megemelni - és jobb lenne, ha erről tárgyalnánk leginkább itt a parlamenten belül is -, hogy milyen teljesítménybérezést tudunk a pedagógusok számára kínálni; velük együtt milyen ösztönzőrendszereket tudunk kidolgozni, milyen olyan pluszelismeréseket, amikor a versenyekre, a tehetséges diákok felkészítésére fordított időt hogyan tudjuk a valóságban is megfizetni a pedagógusok számára.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem