DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Mindenkitől elnézést kérek, de türelmesen végighallgattam itt előttem a több mint egy órán keresztül tartott kétperces vitát, és úgy gondoltam, hogy talán nekem is megbocsátják, ha még egyszer szót kérek.
Képviselő úr, szerintem méltatlan dolog arról beszélni, hogy mi volt öt évvel ezelőtt. De ha már erről beszélünk, akkor azért nézzük meg, hogy például mennyit változtak, mennyit romlottak azok a statisztikák, amelyek azt mutatják, hogy hogyan romlik a gyerekeink és az ifjúság állapota. Nemrég tárgyalta a parlament a “Legyen jobb a gyermekeknek” anyagot, a következő napirendi pont az ifjúság, a fiatalság helyzete, ha jól emlékszem, tavaly ősszel tárgyaltuk a drogstratégiát. Minden anyag azt mutatja, hogy rohamosan romlik a gyerekek állapota, és egyik anyagban sincsen válasz arra, hogy és akkor mit tegyünk.
Szent meggyőződésem, hogy nincs más megoldás a családpolitika mellett, mint hogy a pedagógusokat olyan helyzetbe hozzuk, olyan körülményeket biztosítunk számukra, hogy valamit tudjanak pótolni, adni annak a sok, egyre növekvő számú ilyen gyereknek, és ez csak idővel megy. Ez az egyik, amit mondani akartam.
A másik pedig: lehet, hogy ha két-három napon keresztül erről vitatkoznánk, talán közelednénk egymáshoz, de én változatlanul úgy látom - ez minden, a szakmát belülről még jól ismerő embernek a véleménye -, hogy az iskolában a minőség legfontosabb garanciája a kiváló, a jó pedagógus, akit ha túlterhelünk, ha agyonnyomunk munkával, ha kifárad, ha nem képes azt a magas munkamennyiséget nagy óraszámban, megfelelő színvonalon végezni, akkor hiába öntünk zsákszámra pénzt az oktatásba, a minőség nem fog javulni.
Többet nem szólalok meg, a véleményemet akkor is fenntartom, ha ön válaszol nekem. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem