TATAI-TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány évvel ezelőtt megtanultuk azt, hogy az Európai Unióhoz kétféleképpen lehet csatlakozni: jól és rosszul, mondotta az ellenzéki vezér; jó csatlakozás az lenne, ahogy mi csatlakoznánk, rossz úgy, ahogy az MSZP-SZDSZ-koalíció csatlakozik. Most Révész Máriusz úr megismételte ezt: kétféleképpen lehet óraszámot emelni, a jó óraszámemelés az, amit mi tettünk 2000-2001-ben, a rossz az, amit a mostani kormányzat tesz. Igaz, hogy a végeredménye mindegyiknek ugyanaz, de milyen óriási a különbség!
Nem emlékszünk arra, hogy a rendkívül elfogulatlan kezdeményező, akinek a politikai hitvallásáról fogalmunk sincs, 2000-2001-ben, amikor az előző kormányzat döntött óraszámemelésről, felemelte volna a hangját. A bizottsági ülésen ígéretet kaptam a kezdeményezőtől arra, hogy majd elküldi nekem azokat a felszólalásokat, amelyeket elkövetett annak idején, de az elmúlt két hétben egyetlen ilyet se kaptam. Én magam kétségbe vonom a kezdeményező szakmaiságát, azt mondom, hogy itt politikai kezdeményezésről van szó, ha úgy tetszik, olyan hangulat felszításáról, amely nem méltó a parlamenthez.
Azt a leegyszerűsített megközelítést pedig, amit Révész Máriusz úr megengedett magának, szeretném egy kicsit visszazökkenteni a normális menetbe. Jó volna, ha valóban szakmai kérdésekről, szakmai érvekről esne szó, és nem folytatódna egy olyan politikai vita, amely végső soron sehova sem fog vezetni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem