ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Köszönöm szépen, Keleti György képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elhangzott tájékoztatás alapján tehát az ajánlás 1., 2., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 11., 12. és 14. pontjaira nem nyílhat meg a vita, mert azok nem felelnek meg a Házszabály rendelkezéseinek.
Indítványozom, hogy a további benyújtott módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége így döntött, és elfogadta az összevont tárgyalást.
Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a vitát az ajánlás 3., 10. és 13. pontjaira. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni 5 perces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) A képernyőn jelentkezőt nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Takács Albert igazságügyi és rendészti miniszter urat, hogy élni kíván-e a felszólalás lehetőségével. (Dr. Takács Albert: Igen.) Igen, öné a szó, tisztelt miniszter úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem