DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Képviselő úr, kivételesen sajnálom, hogy csak egy percem van, mert erről tényleg órákig lehetne beszélni. Amire nem válaszoltam, azt azért folytatnám. Maga a modellezés már nagyon régen elkészült, 2005 óta elérhető az ESKI honlapján egy nagyon részletes tanulmány arról, hogy hogyan kell fejkvótát számolni.
Egyébként teljesen igaza van képviselő úrnak abban, hogy az a valódi dilemma és valódi probléma, hogyan lehet megoldani a különböző területek rendkívül különböző igénybevételi mutatóit, és ezt hogyan lehet kiegyenlíteni. Itt azonban nem elég önmagában az igénybevételt nézni, hanem emellett azt is nézni kell, hogy mekkora az egyes területeken az elért életévnyereség, hiszen az életévnyereség és az igénybevétel együtt mutatja azt, hogy mennyire jól allokált az adott területre a forrás, vagy mennyire nem jól allokált. Ezeknek a tényezőknek a figyelembevételével a kettős kiegyenlítés irányába kell haladni, egyrészt hogy életévnyereségben, azaz esélyekben vigyük ugyanolyan szintre az országot, hozzuk ugyanarra a szintre az országot. Emellé szükséges a fejlesztési szint, ehhez viszont egy átmeneti idő szükséges.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem