RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Kedves Államtitkár Úr! Azért azt hiszem, arra egyetlen önkormányzatnál sincs példa, hogy 460 méter utat csináltak meg 1600 méter helyett, majd ezt követően a hiányzó 1100 méterre még egy pályázatot beírtak, és aztán ezt még egyszer elszámolták.
Tisztelt Államtitkár Úr! Vannak egyébként példák a múltból is. Kocsér község polgármestere hasonló, de lényegesen ártalmatlanabb esetben 2006-ban jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt ügyészségi megrovásban részesült. A településtől a teljes 25 milliós támogatási összeget megvonták, és három évre kizárták az állami támogatásra pályázók köréből. Tisztelt Államtitkár Úr! Ebben az országban egy jogrend van vagy pedig kettő? Egy vonatkozik, mondjuk, Kocsérra (Dr. Géczi József Alajos: Ha csak kettő lenne!), egy pedig vonatkozik Demszky Gáborra és önökre.
Tisztelt Államtitkár Úr! A másik, ami miatt elfogadhatatlan az eljárás, hogy a Fővárosi Önkormányzatban az MSZP, az SZDSZ és az MDF folyamatosan megpróbálja megakadályozni az ügy kivizsgálását. A válaszát természetesen nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem