PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Civil Társadalom! Felszólalásom első részében a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként a civil társadalom jelenlegi, valós helyzetéről beszéltem. A felszólalásom második részében a Hock Zoltán képviselőtársammal együtt az év elején benyújtott civil törvénycsomag - amelyet az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága tárgysorozatba vett - és a kormány által benyújtott törvénymódosítás összehasonlítását szeretném megtenni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az adóhatóság kimutatása szerint a hibaokok majd 25 százalékában játszik szerepet a borítékos rendszer. Ezt már elfelejtik aláírni, erre már nem írják rá az adószámukat az adózók. Mindenképpen szükségessé vált tehát a felajánlás módjának egyszerűbbé és átláthatóbbá tétele.
A kormány által benyújtott megoldást csak rövid ideig tudjuk elfogadni. A mi javaslatunk a boríték végleges eltörlése volt, de a benyújtott javaslatot átmenetileg támogatjuk. A mi javaslatunk is tartalmazta az APEH honlapján kötelezően megjeleníteni a nyertes szervezetek adószámát is, ezért ezt a módosítási pontot üdvözöljük. Mivel az állami adóhatóság internetes honlapján információt nyújt az 1 százalékos rendelkezések kedvezményezettjeinek adószámáról is, a tájékoztató jellege miatt segítséget jelent a magánszemélyek későbbi felajánlása alkalmából a rendelkező nyilatkozat kitöltésében, ezzel is csökkentve a hibaokok számát. Ezért támogatjuk ezt a módosítási javaslatot.
A jelenlegi szabályozás szerint a kedvezményezetteknek a törvény alapján átutalt összeg cél szerinti felhasználását tartalmazó adatait sajtóközleményben kell közzétenniük. Erről beszélt néhány perccel ezelőtt képviselőtársam az MSZP soraiból, ezt a javaslatot én is tudom támogatni, hiszen ez indokolatlanul nagy kiadást jelentett különösen azon szervezetek számára, akik részére a személyi jövedelemadóból felajánlott összeg hasonló nagyságrendű vagy kevesebb, mint a sajtóközlemény megjelentetésének a díja. Ha a közzététel módja a kedvezményezett számára szabadon megválasztott, úgy azt megtehetik például a szervezet honlapján való közléssel is, és a felajánlott támogatást a civil szervezet közhasznú tevékenységére fordíthatja, a felajánlók szándékainak megfelelően.
(17.50)
A mi javaslatunkon túlmegy a kormányé, mivel a minisztériumi honlapon való beszámolómegjelenítés véleményem szerint az átláthatóságot erősíti, így ez támogatható javaslat. Egyébként az MDF rendpárti, tehát ez a rendteremtés irányában egy fontos lépés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásomban most érek el a benyújtott törvényjavaslat egyik legnagyobb hibájához, amit módosító javaslattal próbálok meg korrigálni Hock Zoltán képviselőtársammal a Magyar Demokrata Fórum nevében. Miről is szól ez a javaslat? Minden, adója 1 százalékát felajánló állampolgárnak joga van tudni arról, hogy a rendelkező nyilatkozatban foglalt döntésének pontosan mi a következménye. Ezért a javaslat azt kívánja elérni, hogy a rendelkezéséről az adóhatóság minden esetben, akkor is, ha a kedvezményezett megkapta azt, visszajelzést adjon. A javaslat nem kívánja ezzel az adminisztrációs költségeket növelni, ezért köti össze az értesítés megküldését a következő évi adócsomag megküldésének az időpontjával.
Ehhez a kérdéshez kapcsolódik még egy pontosító javaslat is. A pontosabb tájékoztatást szolgálja, ha az adója 1 százalékáról rendelkezőt nemcsak arról tájékoztatja az adóhatóság, hogy rendelkező nyilatkozata érvénytelennek minősült, hanem annak okairól is. Nem mindegy ugyanis, hogy az adózó által megjelölt civil szervezet rosszul gazdálkodott-e, vagy lekésett egy határidőt.
Még egy fontos módosítást nyújtottam be. A javaslat célja, hogy a magánszemély támogatási szándéka abban az esetben is megvalósuljon, ha valamely okból az nem juthat a nevesített kedvezményezetthez. Az így felhalmozott, évenkénti pár tíz millió forintos összeget a nemzeti civil alapprogram költségvetési keretén keresztül a társadalmi szervezetek támogatására lehetne felhasználni, vagy ebből a keretből lehetne elindítani a mind az öt parlamenti párt által támogatott úgynevezett civil bank elindítását.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megbeszélést kezdeményeztem ez év májusában a Magyar Demokrata Fórum nevében a civil szervezetek, a bankok, a kormány és a parlamenti pártok képviselőivel annak érdekében, hogy megállapodjunk egy úgynevezett civil bank felállításának lehetőségéről és feltételeiről. A megbeszélésen részt vett az öt parlamenti párt, a Pénzügyminisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a hat kereskedelmi bank és a civil szervezetek képviselői is. A civil bank felállításával azt akarjuk elérni, hogy a civil szervezetek finanszírozása zökkenőmentes, az átmeneti likviditási problémák orvosolhatók legyenek.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis azt mondhatjuk, hogy a jogi önállóság sajnos már kevés, ha a működés - a felelősségteljes munka mellett is - csak akadozva valósulhat meg a kiszámíthatatlan pénzügyi lehetőségek mellett. A politikának ki kell mondania: valódi polgári demokrácia nem létezhet szerteágazó civil aktivitás nélkül. Ezért a politikának kötelessége a polgárok ezen erőfeszítéseinek törvényi és anyagi támogatása is.
Az egyeztetést követően valamennyi politikai résztvevő, Ékes Ilona, a Fidesz képviselője, Fogarasiné Deák Valéria, az MSZP képviselője, Szászfalvi László, a KDNP képviselője és Geberle Erzsébet, az SZDSZ képviselője eredményesnek, hasznosnak, támogatandónak nevezte a Magyar Demokrata Fórum kezdeményezését. A szakma is több visszajelzést adott, azóta számos egyeztetés történt a minél hamarabbi megvalósulás érdekében. A minisztériumok képviselői is fontos, támogatandó javaslatnak tartották a Magyar Demokrata Fórum felvetését, és ami talán a legfontosabb, a mostani tárgyalásban részt vevő Pénzügyminisztérium sem zárkózott el a javaslat elfogadásától. Amennyiben kormányzati szándék van rá, a benyújtott módosító javaslat elfogadásával intézményes megoldást találnánk a nonprofit szektor, a civil szervezetek átmeneti likviditási gondjainak, problémáiknak a megoldására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenki egyetért abban, hogy a szektor fokozottabb támogatására és az ezt szabályozó jogi keretekre van szükség. Természetesen, aki közpénzt kap, annak szigorúan el is kell számolnia vele, akár 100 ezer forintos, akár többmilliós 1 százalékos felajánláshoz jut, és természetes az is, hogy az Állami Számvevőszék szúrópróbaszerűen ellenőriz. De én azt gondolom, a benyújtott javaslat egyik nagy hibája, hogy nem írunk elő kötelező ellenőrzést, mondjuk annál, aki évi 1 millió forintnál vagy öt éven belül összesen 3 millió forintnál több felajánlást kapott.
Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában több képviselőtársam érintette az egyházi kérdést. Számomra itt a Szabad Demokraták Szövetsége által elmondottak elfogadhatatlanok. A kormány nemrégiben a vatikáni-magyar vegyes bizottságban és a történelmi egyházakkal folytatott megbeszélésen bejelentette az egyház-finanszírozási rendszer megváltoztatására, benne a személyi jövedelemadó 1 százalékos rendszer megváltoztatására is irányuló szándékát. Az erre vonatkozó tárgyalások még nem zárultak le. Emiatt, mivel a kormány az érintettekkel még egyeztet, és nincs megállapodás, nem találom helyesnek most erről vitázni. Természetesen a legjobb egy ötpárti egyeztetés volna az érintettek bevonásával, attól függetlenül, hogy a kormány mindenfajta egyeztetés nélkül benyújtotta a salátatörvényben ezt a módosítási javaslatot, amely a mostani parlamenti ülésnek nem témája.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni a kormány és képviselőtársaim figyelmét még egy, mindkét 1 százalékot, sőt a nemzeti civil alapot is érintő kérdésre. Az szja 1 százalékos felajánlásának egyik kulcskérdése a felajánlói kör, illetve a felajánlható személyi jövedelemadórész meghatározása; az tudniillik, hogy az szja-t más adó keretében megfizetők is rendelkezhessenek az szja-ról. Ha annak az összegét nehéz is megállapítani, arányszámot most is meghatároznak a törvények, de a felajánlók számában mindenképpen figyelembe vehetők lennének. Ilyenek az egyszerűsített vállalkozói adót, evát fizető vállalkozók, az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulást, ekhót fizető művészek és egyéb szellemi szabadfoglalkozásúak.
Én a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként azt gondolom, hogy kizárólag a külön adózó jövedelmek alapján adót fizetők is rendelkezhessenek, ne csak a progresszív jövedelemadót fizetők. Ez annál is inkább fontos volna, mivel számuk és részarányuk az elmúlt évek során jelentősen nőtt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összegzésképpen: a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja a törvényjavaslat elfogadását, természetesen a benyújtott módosításokkal együtt. De kérem a tisztelt előterjesztőt és kormánypárti képviselőtársaimat, hogy gondolják végig és támogassák az ellenzéki képviselők által e fontos, a civil társadalom megerősödését, megbecsülését szolgáló törvényjavaslathoz a jobbítás szándékával benyújtott módosítási javaslatokat, annak érdekében is, hogy az oly sokszor hangoztatott nemzeti konszenzus legalább ennél a törvényjavaslatnál megvalósuljon.
Amennyiben így lesz, úgy gondolom, a törvényjavaslat végszavazásakor mind az öt parlamenti párt az igen gombot fogja megnyomni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Mécs Imre tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem