PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Köztünk nem abban van a vita, hogy most akkor fizetni kell, vagy nem kell fizetni. Azt gondolom, hogy ha van egy aláírt szerződés, akkor azt ki kell fizetni. Mi történt? A minisztérium, sőt minisztériumok az Állami Számvevőszék beszámolója alapján több esetben nem abban a dátumban fizették ki és nem abban az ütemben, ahogy az aláírt szerződés szólt.
(18.00)
Magyarul: a minisztériumok képviselői szerződést szegtek. Ezek után persze én megértem a képviselő asszonyt, hogy feláll és védi a kormánypártok és a minisztériumok becsületét, mert ez egy kormánypárti képviselő felelőssége és a dolga, ettől függetlenül azt gondolom, hogy az MDF akár ellenzékben, akár kormányon lesz, bármilyen önkormányzati vagy állami forrásról van szó, az aláírt szerződéseket abban az ütemben ki kell fizetni, ahogy az szól.
Ugyanígy a pályázatokat megfelelő ütemben ki kell írni, mint ahogy én három éve itt, a Magyar Országgyűlés falai között azt képviselem, hogy az, hogy a költségvetési törvénybe bekerült az NCA maradványképzési kötelezettsége, az az NCA-törvénnyel ellentétes.
Az NCA-törvényben annak idején, amit az MDF is megszavazott - gondolom, a képviselő asszony jól emlékszik rá -, pontosan szabályozva van az, hogy január 10-én, tehát minden negyedik hónap 10-éig az NCA számláján kellett volna lennie az összegnek. Ez nem történt meg, sőt az év végi 0,5-ös szabály szerinti elszámolás sem történt meg a maradványképzési kötelezettség miatt.
Azt mondtam mindig, hogy a költségvetési törvényben a kormánypártok által elfogadott maradványképzési kötelezettség az NCA-törvénnyel ellentétes. Ezen persze lehet vitatkozni, én örülök annak, hogy vége ennek a vitának, és annak örülök, hogy a civilek meg fogják kapni a pénzüket, mert ha ez ebben az évben nem oldódott volna meg, akkor 7 milliárd forintot vesztettek volna a civilek. Ez nem így fog történni, hála istennek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem