BALOGH JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BALOGH JÓZSEF
BALOGH JÓZSEF, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Én is azzal kezdeném, ami szokásos rutin jellegű bevezetés: az önkormányzati és területfejlesztési bizottság október 2-án tárgyalta meg az egyes adótörvények módosítási javaslatával kapcsolatos törvény-előterjesztést, és összességében 14 igen, 12 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta a beterjesztett törvényjavaslatot.
Nyilván abból a szempontból vizsgáltuk, hogy az önkormányzati és területfejlesztési vonatkozású szempontokból hogyan minősíthető a törvényjavaslat. Alapvetően három törvényt érint, elsősorban a helyiadó-törvények vonatkozásában, a luxusadó, illetve a gépjárműtörvény módosítása vonatkozásában vannak indítványok a törvénymódosítással kapcsolatban. Természetesen nagyon sokféle szempontot kellett a bizottság tagjainak mérlegelni, ami itt a bevezetőben, indoklásban el is hangzott, 8-10-12-féle szempont összevetése, mérlegelése után alakította ki a bizottság a többségi, illetve a kisebbségi véleményeket.
A módosítások tartalmában alapvetően technikai jellegű témák is domináltak, tehát számításimód-váltás, mentességek kiterjesztése, értelmezés, pontosítás nyilván ama cél keretében, hogy egyértelműek legyenek a szabályok, ezzel kevesebb adminisztráció legyen, vagy éppen az adókijátszási lehetőség szűkítését célozza az értelmezési pontosítás. Ugyanakkor hatálykiterjesztésről is van szó az indítványban, nyilván azzal a céllal, hogy az igazságosság jegyében olyan tárgyak is kerüljenek adóztatás alá, amelyek eddig nem szerepeltek. Mindezek azért a méltányosság szempontjából is mérlegelésre kerültek.
A legnagyobb vita az ingatlanok adóalap-megállapítása vonatkozásában volt. Mindenesetre egyöntetű véleményt váltott ki, hogy az eddigi adónemek, adófajták száma nem gyarapszik, újabb adó bevezetésére nem kerül sor. Ahol viszont a számítási mód változására tesz javaslatot a törvény, itt volt a legnagyobb vita, nevezetesen: az ingatlanok esetében a korrigált forgalmi érték, illetve mint adóalapszámításba-vétel, illetve a négyzetméter alapján történő ingatlanérték-számítás helyett egységesen számított érték alapú ingatlanadó bevezetésére tesz javaslatot. Hangsúlyozom még egyszer, hogy nem ingatlanadó bevezetésére tesz javaslatot, ez a lehetőség továbbra is az önkormányzatok kezében marad, hogy lesz-e, döntenek-e az ingatlanadó bevezetéséről avagy nem.
Amiben viszont a törvényjavaslat egyértelműen fogalmaz, az, hogy amennyiben arról születik döntés, hogy bevezetik az ingatlanadót, nevezzük így, abban az esetben csak számított érték alapú ingatlanadózás számításbavételéről lehet szó. Ennek a metodikája lényegében a luxusadónál kidolgozott értékszámítás korrekciójával kerülne megállapításra. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez az analógia nem azt jelenti, hogy olyan mértékű lenne ez az értékalapú ingatlanadó, ami elviselhetetlen lenne, amennyiben bevezetésre kerül. A törvényjavaslat egyértelműen felső értékhatárt állapít meg az adómértéknél, tehát a lakásoknál maximum nulla és fél százalék az adóalapnál, a nem lakás célú építményeknél pedig nyilván nulla és másfél százalék közötti értékkel, illetve kulccsal kellene adózni. De hangsúlyozom, és ott is hangsúlyozták, hogy ennek a mértéknek a megállapításán túlmenően adókedvezmények, adómentességek éppen úgy megállapíthatóak lesznek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez kiterjedhet a gyereklétszám, eltartotti létszám esetében, kiterjedhet a mentesség más témára is, de összességében úgy gondolom, hogy…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem