GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokat szoktunk arról beszélni, hogy 1956 nem került még a helyére a magyar nemzeti emlékezetben, és hogy mennyire fontos, hogy ez megtörténjen. Nem segít ebben a kérdésben az, amikor egy parlamenti képviselő így fogalmaz: “1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztollyal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra vadászva.”
A képviselő asszony, képviselőtársunk megnyilatkozása bizonyos szempontból érthető. Nem várható el senkitől az objektív, tudományos igényű tárgyilagosság, ha közeli hozzátartozóját meggyilkolták, ha közeli hozzátartozója erőszakos cselekmény áldozata lett. A forradalom sodrában - ezt tudjuk - több borzasztó dolog is történt: utcai lincselések, Köztársaság tér, ismerjük ezeket a tényeket. Ám másokat is értek érzékeny veszteségek, és annyi tárgyilagosság talán mindenkitől elvárható, hogy ha nem tud indulatain uralkodni, akkor inkább hallgasson; kivált, ha közszereplő, s minden egyes megszólalásának politikai következményei vannak.
Közszereplőként nem teheti meg, hogy egy bűnöző és önkorrekcióra képtelen, a szovjet birodalom vazallusaként ténykedő hatalom elleni felkelést és szabadságharcot, ha áttételesen is, de mégiscsak a nyilasok művének tulajdonítson. Mert a magyar temetőkben ’56 őszén nem nyilasokat temettek el, hanem pesti és vidéki srácokat, köztük olyanokat, akiknek 16-18 évnyi élet adatott, olyanokat, akik nem zsidókat akartak felkutatni, olyanokat, akik nem nyilas suhancok voltak, hanem lelkes, naiv, önfeláldozó fiatalok, nemegyszer gyerekek.
Semmilyen személyes fájdalom nem teszi elfogadhatóvá a történelem meghamisítását egy közszereplőtől.
(9.40)
Sokat árt ez is, mint ahogy sokat ártanak azok a típusú megnyilvánulások is, amelyeket tavaly láthattunk, hallhattunk, amikor az utcai randalírozást az '56-os forradalomhoz hasonlították egyesek.
'56 nem nyilasok műve volt, akkor sem, ha a megnyílt börtönökből háborús bűnösök is szabadulhattak. '56 a pesti és vidéki srácokon kívül az önigazgatásban reménykedő munkások, a harcolóknak és általában a pestieknek élelmiszert küldő parasztok, a pályakezdő, tiszta múltú, tévedéseiket, bűneiket megbánó reformkommunisták és értelmiségiek története is - a pesti srácoké, névteleneké. Kevésbé ismert, de a helyi közéletben legendaként tisztelt hősöké, mint a salgótarjáni acélgyári munkástanács vezetőié, Hargitay Lajosé, Hadady Rudolfé, akit egy héttel a salgótarjáni sortűz után tárgyalni vittek el; Balassagyarmatig sem jutottak Salgótarjánból, az Ipoly partján lőtték őket agyon. A 301-es parcellában arccal lefelé, kátránypapírban eltemetett vezetőké. Nagy Imréé, Maléteré, Gimesé, a többi kivégzetté, az emigrációba kényszerítetteké és bebörtönzötteké, Göncz Árpádé, Fónay Jenőé, a közelmúltban elhunyt Vásárhelyi Miklósé és Eörsi Istváné, mai képviselőtársainké, Mécs Imréé, Horváth Jánosé és Wittner Máriáé. Nagyon-nagyon sok tisztességes emberé, olyanoké, akiket a haza szolgálataikért nem jutalmazhatott, akik évtizedeken keresztül hallgatni kényszerültek életük legszebb élményeiről, tetteiről, akiket diszkrimináltak, akiktől, ha életben maradtak, elvették életük legszebb éveit. És ez még akkor is igaz, ha köztük akadnak olyanok, akiknek a rendszerváltás utáni politikai megnyilvánulásai időnként vitathatóak.
A Kossuth téri, a mosonmagyaróvári, a salgótarjáni és más sortüzek áldozatai és azok hozzátartozói csak egy szűk csoportja azon embereknek, akiktől érdemes lenne bocsánatot kérni egy ilyen megnyilvánulás után. Érdemes lenne a teljes magyar társadalomtól bocsánatot kérni. Erre kötelezne az igazság tisztelete. Természetesen tudjuk, látjuk, hogy képviselő asszony kitart ezen véleménye mellett, és nem fogja ezt megtenni. Ez esetben viszont nagyon fontos lenne, hogy az a parlamenti párt, amelyik őt a parlamentbe delegálta, mondjon valami egyértelműt erről a kérdésről, s ne csak ezen pártnak az '56-os tagozata szólaljon meg ebben az ügyben, hanem az a baloldali párt, amely a közelmúltban nagyon helyesen nagyon sokat beszélt arról, hogy a modern magyar baloldalnak, a modern magyar szocialistáknak, szociáldemokratáknak nem lehet közösséget vállalni a forradalmat leverő erőkkel, nos, nagyon fontos lenne néhány egyértelmű mondat ebben a kérdésben azért, amiről beszédem elején szóltam, hogy a nemzeti emlékezetben valóban objektív, helyesen megítélt és méltányosan megítélt helyére tudjon kerülni 1956 emlékezete.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ és az ellenzéki pártok soraiban.)
