ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2007. június 18-i ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája és zárószavazása. A köztársasági elnök úr átiratát kiadtam a kijelölt bizottságoknak, az alkotmányügyi bizottságot pedig a zárószavazás szabályainak megfelelően a módosító javaslatok megtárgyalására is felkértem. A köztársasági elnök átirata és a visszaküldött törvény T/2911/29. sorszámon került kiosztásra. Az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, amelyeket az alkotmányügyi, valamint az önkormányzati bizottság megtárgyalt, és ezekről együttes ajánlást készített.
(21.20)
Ezt T/2911/34. sorszámon kapták kézhez. (Zaj. - Csenget.)
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő jelezte, hogy a vita elején nem kíván felszólalni, így most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerülhet sor, a napirendi ajánlás szerinti időkeretekben. Megkérdezem, hogy a bizottságok kívánnak-e előadót állítani. Az önkormányzati bizottság? (Jelzésre:) Nem. Az alkotmányügyi bizottság? (Jelzésre:) Nem, köszönöm.
Mielőtt javaslatot tennék a vita szerkezetére, tájékoztatom önöket, hogy az ajánlás 4. pontjában szereplő indítvány nem felel meg a Házszabály rendelkezéseinek, így erre nem nyílik meg a vita, és nem is határozhat róla az Országgyűlés. Kezdeményezem, hogy a záróvitában a további benyújtott módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a záróvita szerkezetére tett javaslatot elfogadta.
Megnyitom a záróvitát. Az előre bejelentett felszólalók közül képviselői felszólalások következnek, 8-8 perces időkeretben. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály rendelkezéseinek megfelelően csak a benyújtott módosító javaslatokról kialakított álláspontjukat ismertessék.
Írásban előre jelentkezett három képviselő úr; elsőként megadom a szót Erdős Norbert képviselő úrnak, Fidesz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem