MÁRTON ATTILA

Teljes szövegű keresés

MÁRTON ATTILA
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap folyamán nagyon sokszor hallhattuk, hogy az elkövetkezendő időszak a fejlődés, a bővülés, a gyarapodás időszaka lesz. Nos, voltak és vannak Magyarországon olyan települések, amelyek komolyan gondolták és el is hitték ezeket a szavakat, és amikor arról volt szó, hogy végre önálló lehetőséget kapnak ahhoz, hogy saját életüket - a kistérségük életét - kicsit befolyásolhassák, akkor belekezdtek önálló kistérségük szervezésébe.
Beterjesztésre került ez a törvényjavaslat, ahol - mint látható volt - a törvényjavaslat, illetve a ki nem hirdetés eredményeképpen olyan törvénytelenségek történtek, amire a köztársasági elnök úr nem tudott igent mondani, és nem tudta aláírni ezt a törvényjavaslatot, ezért visszaküldte újragondolásra a Ház elé.
Nos, a törvénytelenségeket a köztársasági elnök úr nem tudta elfogadni, így aztán most a szocialista képviselők kénytelenek lesznek lenyelni ezt az akaratuk ellen történt módosítást, de sajnos a mai nap történései azt mutatják, hogy láthatóan a lelkiismeretüket nem sikerült igazából átformálni. Hiszen ebben a törvényben olyan döntések maradnak benne, amelyek súlyosan sértik az önkormányzatiságot, és súlyosan sértik az önkormányzatok önállóságát.
Van egy módosító javaslat, amely Hajdú-Biharban a kistérségek átalakításáról szól. Ez a módosító javaslat korrigálja ugyan azt a törvénytelenséget, amelyet egy kormánypárti módosító javaslat idézett elő, azonban benne hagy a törvényben olyanokat, amelyek tulajdonképpen az önkormányzatok akarata nélkül kényszerházasságba kényszerítenek bele kistelepüléseket.
Konkrétan a derecske-létavértesi kistérségről van szó, ahol is az önkormányzatok kinyilvánították azt a szándékukat, hogy szét akarnak válni, hiszen minden egyes önkormányzat számára, amely ebben a jelenlegi kistérségben van, sokkal kedvezőbb feltételeket teremtett volna. Az a módosító javaslat, amely most benyújtásra került, részben orvosolja egy-két település problémáját, de az alapvető problémát, amelyet egy felelőtlen kormánypárti képviselői módosító indítvány idézett elő, benne hagyja a törvényben.
Miről van szó? Nem ad lehetőséget arra, hogy egyébként a derecske-létavértesi kistérségben meglévő települések önállósodjanak. (Az elnök csenget.) Nem adja meg a lehetőségét annak, hogy egyébként hátrányos helyzetű települések kaphassanak kiemelt támogatást. (Az elnök ismét csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem