BENCSIK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! A köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaadott törvénytervezet és a 8. §-ban erre adott kormányzati válasz tulajdonképpen egy zseniális megnyilvánulási lehetőséget biztosított a kormány számára, hogy hogyan lehet a politikai felelősséget áthárítani a jövőben - egy rossz, elfogadhatatlan vagyontörvény várhatóan állampolgári ellenállásba ütköző felelősségét - a köztársasági elnökre. Talán még kapóra is jött a tisztelt kormányzatnak, hogy ebben a módosító indítványában erre javaslatot tehetett, megkerülve a köztársasági elnök úr által visszaadott passzust és annak az orvoslását.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a napirend előtti felszólalásában Szent Istvánhoz hasonlította önnönmagát. (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.) Tisztelt szocialista képviselőtársaim, Szent Istvánhoz, az államalapítóhoz hasonlította önnönmagát. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Felzúdulás az MSZP soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Nem kell hazudni! Süket vagy!) A párhuzam valóban áll: Szent István államalapítóként egy erős államot, egy szolgáltató államot teremtett (Derültség az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.), ez a vagyontörvény pedig államtalanít, államtalanítás. Tehát ha párhuzamot vonunk, van államalapító, és van államtalanító miniszterelnökünk ezzel a vagyontörvénnyel, tisztelt képviselőtársaim. (Folyamatos zaj az MSZP soraiban.) A politikai felelősségnek ilyen formában való áthárítása a köztársasági elnök irányába nem mondható ízléses politikai megnyilvánulásnak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van. - Zaj. - Az elnök csenget.)
Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön egy másik nagyon fontos megjegyzést is tett a napirend előtti felszólalása során. Ön azt mondta, hogy 17 esztendővel ezelőtt jó lett volna a diktatúra nehéz lódenkabátját levetni, és a demokrácia pillekönnyű köpenyét felvenni. Itt van erre a nagy lehetőség. (Közbeszólások az MSZP soraiból: A tárgyra!) Ezt a törvényt, amely csorbítja az Országgyűlés jogkörét, és kivonja az állami vagyonnal való gazdálkodás és értékesítés feletti ellenőrzés jogát, szíveskedjék visszavonni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem